Huszonegy rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és egy rendbeli sikkasztás vétsége miatt 3 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 71 éves nőt, aki elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött.
Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője azt írta, a rendőrök megtalálták, elfogták a nőt, az ellene indult büntetőeljárás pedig jogerősen befejeződött, miután az elkövető lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, és az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett.
A bíróság 10 évre eltiltotta a vádlottat a közös képviselői tevékenység gyakorlásával járó foglalkozástól is - tette hozzá a szóvivő.
Átadták az ország vezető HR szolgáltatója, a Prohuman Zrt. új kelet-magyarországi régiós központját szerdán Debrecenben.
Religio et patria, Szabadság - Hitvallás - Alkotás elnevezésű turisztikai programot indít a Tiszántúli Református Egyházkerület a reformáció szerteágazó teológiai, történelmi, kulturális, művészeti, szellemi örökségének bemutatására - jelentette be az egyházkerület püspöke a debreceni Egyetemi templomban csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Halmazati büntetésül tíz év börtönbüntetésre ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság szexuális erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt mint különös visszaesőt azt a férfit, aki az utcán támadott meg egy fiatal nőt egy évvel ezelőtt Hajdúszoboszlón .
Vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására alkalmas pilot, azaz középméretű kutató laboratóriumot hoztak létre zöldmezős beruházással a Debreceni Egyetem (DE) innovációs parkjában - jelentették be a fejlesztés projektzáró eseményén csütörtökön.
A beruházáshoz a Széchenyi 2020 program keretében több mint ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az egyetem a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán - közölték.
Bács Zoltán professzor, egyetemi kancellár azt mondta, ezzel a beruházással megvalósul a felsőoktatás és az ipar együttműködése egyebek mellett közös cégek létrehozásával.
- Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma, amellyel "a tudományt a város szolgálatába állítják" - jelentette be a cívisváros polgármestere hétfőn a Református Kollégium Oratóriumában.
A Debrecenben akkumulátorgyárat építő Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) hosszú távra, évtizedekre tervez a városban, a vállalat bizalomra épülő, erős partneri kapcsolatok kialakítására törekszik a város és a környező települések lakosaival - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója csütörtökön a városban.
Jason Chen emlékeztetett rá, a vállalat a németországi után második európai akkumulátorgyárát a debreceni déli ipari övezetben építi fel, a munkálatok a terveknek megfelelően, jó ütemben haladnak, a gyárban 2025 első felében indul meg a termelés.
A vezető a cég első debreceni sajtótájékoztatóján kitért a Kúria szerdai határozatára, amellyel a bírói testület megsemmisítette a CATL iparbiztonsági engedélyét a biztonsági jelentés közzétételének formai hibája miatt.
"Az engedély alapját képező biztonsági jelentéssel vagy bármilyen biztonsági kérdéssel kapcsolatosan a Kúriának nem volt kifogása. Az ítéletnek nincs közvetlen hatása a kivitelezési munkálatok folytatására a CATL debreceni beruházásán, mivel a bírósági döntés a társaság egységes környezethasználati engedélyének, illetve építési engedélyének érvényességét nem érinti. Így a CATL folytatja a debreceni gyár folyamatban lévő építését, és megteszi a szükséges lépéseket az iparbiztonsági engedély megszerzéséhez szükséges összes követelmény teljesítése érdekében" - ismertette Jason Chen a CATL közleményét.
Elmondta, hogy a debreceni gyárat a legmodernebb technológiával szerelik fel, és azért döntöttek Debrecen mellett, hogy helyből tudják kielégíteni a magyarországi autógyárak igényeit. Debrecen mellett szólt a jó infrastruktúra, a közelben található nyersanyagok, a jó befektetői környezet, illetve a kiváló közép- és felsőfokú oktatás - sorolta az igazgató.
Elhelyezték a bokrétát a XANGA cégcsoport fejlesztésében megvalósuló ibis Styles Debrecen Airport szálloda legmagasabb pontján. A XANGA Investment & Development Group több mint két évtizede fejleszt kulcsrakész ipari, logisztikai és szolgáltató létesítményeket bérbeadással történő hasznosításra.
Ez a beruházás sorozat számos nemzetközi vállalat számára tette lehetővé, hogy Debrecenbe telepítse üzleti tevékenységét. A Debreceni Nemzetközi Repülőtér korábbi üzemeltetőjeként a cégcsoport mindig is elkötelezett volt a környék infrastruktúrájának fejlesztése iránt. Az elmúlt évtizedben ott kialakított több mint 30 ezer négyzetméternyi cargo, logisztikai és irodaterület mellett most egy új szállodával bővíti a repülőtér üzleti környezetét, amelyre a város élénk gazdasági élete miatt egyre nagyobb szükség van.
Több mint 120 programmal várja az érdeklődőket november 25. és december 23. között a Debreceni Advent - mondta el a programokat ismertető keddi sajtótájékoztatón Papp László, a város polgármestere.
Hetek óta zajlanak a város díszkivilágításának szerelési munkái, idén is több mint 200 ezer izzó fogja megvilágítani a belvárost és a környező utcákat - ismertette Papp László.
Elkészült a 33-as számú főút kétszer két sávossá bővítése Debrecen határában, a BMW autógyárnak is helyet adó északnyugati ipari övezet és az M35-ös autópálya között.
A fejlesztés hazai forrásból az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, a Strabag Építőipari Zrt. kivitelezésében valósult meg csaknem 17,5 milliárd forintból - hangzott el az útszakasz pénteki átadásán.
Bói Loránd, az ÉKM közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett rá, hogy a kormányzat és a szaktárca több mint tízéves törekvése a hazai közúthálózat fejlesztése.
A beruházások eredményeként ma már a megyei jogú városok és az országhatárok jelentős része elérhető gyorsforgalmi úton. Ez a program, mint ahogy a mellékutak fejlesztése is folytatódik, miközben új igényként jelentek meg a zöldmezős ipari beruházásokhoz kapcsolódó közúti fejlesztések - mondtaTovábbtanulás előtt álló nyolcadikos diákoknak rendeztek járműipari nyílt napot a BMW debreceni gyárában, a vállalat nemrég elkészült képzőközpontjában csütörtökön megnyílt rendezvényre mintegy ezer fiatalt várnak.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a megnyitón azt mondta, a gazdaságfejlesztés alapja az oktatás, a versenyképes tudás átadása a fiataloknak, amiben korszakváltást jelentett a BMW megjelenése a városban.
Az iparfejlesztés eredményeként felértékelődött a szakképzés Debrecenben: 2015-ben hétezerötszáz diák tanult a város szakképző intézményeiben, ma ez a szám meghaladja tizenkétezret - jelezte. Hozzátette: a BMW debreceni gyárával kötött megállapodás értelmében szeptemberben száz diák kezdhette meg a tanulást a vállalat új képzési központjában, a számuk további százzal bővül évente.
Iparágában Magyarországon elsőként a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei jelennek meg hamarosan a piacon a Mesterséges Intelligencia (MI) támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel – jelentette be egy debreceni sajtótájékoztatón Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója.
A vezető szerint 2022 novemberétől megváltozott a világ, a nagy nyilvánosság számára is elérhetővé váltak a különböző képességű MI-platformok. Mindenki „kóstolgatja” a technológiát, próbálja elképzelni mit, milyen módon használhat belőle az élete, munkája szempontjából. „Bár sok a félelem, ám erről a szekérről nem érdemes lemaradni. Már csak azért sem, mert ez a szekér holnap sportautóvá, holnapután pedig űrhajóvá válhat” – mondta a vezérigazgató.
A Debreceni Hospice Ház Alapítvány „Egy csésze kávé árával az emberi méltóságért” elnevezésű kampánya idén is elindult.
A kampány időtartama: 2023.10.16. - 2023.11.19.
Az előző évekhez hasonlóan a Debreceni Hospice Ház Alapítvány szemléletformálás céljából indította el a kezdeményezést, felhívva a figyelmet az életvégi emberi méltóság és a gondoskodás fontosságára, az emberek egymás iránti tiszteletére. A Mindenszentek, Halottak napja körüli időszak még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy minden pillanat és minden perc értékes és senki nincsen egyedül.
- Debrecen gazdasági életének növekedése szükségessé és indokolttá teszi a helyi repülőtér fejlesztését, ahol egyre nagyobb utasszámra számítanak - jelentette ki a város polgármestere a légikikötő fogadóépületében tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Papp László (Fidesz-KDNP) jelezte: a legújabb fejlesztés eredményeként két új, úgynevezett kétnézetű kézipoggyász ellenőrző röntgenberendezést helyeztek üzembe, amely 30 százalékkal növeli az áteresztő képességet az ellenőrző pontokon.
A faladott poggyászok ellenőrzését is hasonlóan korszerű berendezés végzi a jövőben, amely 50 százalékos kapacitásbővítést eredményez ezen a területen - tette hozzá a városvezető.
Debrecen Város Boncz László-díját a közgyűlés a gyermekvédelem, gyermekjólét, a szociális alapszolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátások, továbbá az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségfejlesztés területén a lakosság érdekében kimagasló szakmai tevékenység, valamint életmű elismeréseként adományozhat. A díjat ebben az esztendőben a szociális alapellátásban végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, áldozatos munkája elismeréseként Figeczki Tamás, az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központ debreceni központvezetője, valamint Rózsahegyiné Juhász Éva, Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja civil szervezetekkel foglalkozó koordinátora, a Hajdúdorogi Főegyházmegye cigánypasztorációs referense kapta.
Október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 67. évfordulója tiszteletére Debrecen önkormányzata ünnepséget rendezett 2023. október 23-án a Kölcsey Központban. Ünnepi beszédét követően Papp László polgármester adta át a város idei Boncz László-, Csokonai-, Dóczy Gedeon-, Hajós Alfréd- és Hatvani-díjait.
Az ország legerősebb szuperszámítógépe, a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán működő Komondor hulladékhőjével fűtik a jövőben a debreceni sportuszodát - jelentette be a város polgármestere a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.
Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt döntött az önkormányzat úgy, hogy újabb megoldásokat keres az energiahatékonyság terén.
Felújították a Debreceni Egyetem által működtetett Balásházy János Gyakorló Technikum, Gimnázium és Kollégium épületét. Az érintettek szerdai debreceni sajtótájékoztatóján Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora arról beszélt, hogy a kibővített profilú intézmény a multidiszciplináris képzés centruma lett.
A kormány célja, hogy Magyarország energiaellátása hosszú távon biztonságos, megfizethető és fenntartható legyen - mondta az energiaügyi miniszter kedden, az Opus Titász Zrt. Debrecen nyugati határán megépülő Macs 132/22 kilovoltos áramhálózati alállomásának ünnepélyes avatásán. A most elkészült beruházás fontos lépés ezen az úton - emelte ki.
- Az Európai Számvevőszék friss éves jelentése szerint 2022-ben jelentősen nőttek a hibák az uniós költségvetésből származó kiadások elszámolásában.
Egyre nagyobb a kockázata annak, hogy további - például a koronavírus-járvány elleni fellépés és Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja által kiváltott - kifizetési igények miatt hiteleket kell felvenni.