Helyi

Eredmények megjelenítése 1881-től 1900-ig 2535 találatból.

Kósa Lajost is szoborba öntötték

Helyi - 2009-07-31

Csütörtökön este 6 órakor nyitották volna meg a Modemben a Kis magyar pornográfia című kiállítást. A megnyitó késett, a hivatalos időpont után mintegy ötven perccel Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója elnézést kért a várakozóktól és közölte, hogy „válságtanács” konzultál egy kiállítási tárgyról, helyesebben arról, hogy az alkotás szerepelhet-e a tárlaton, vagy nem. Az igazgató nem árulta el, hogy pontosan miről is van szó.

Hajtáslánc-gyár Debrecenben

Helyi - 2009-07-29

Az elektromos közösségi közlekedés alapjainak megteremtésére vállalkozik Debrecenben a helyi autóbuszos közlekedés modernizálásában is nagy szerepet vállaló Inter Tan-Ker Zrt. A cég elektromos hajtásláncot gyártó üzem telepítéséről írt alá ma szándéknyilatkozatot Kósa Lajos polgármesterrel.

A miniszterelnök a városházán

Helyi - 2009-07-28

Megbeszélést tartott ma Debrecenben Bajnai Gordon kormányfő és és Kósa Lajos polgármester. A tárgyaláson  az önkormányzati gazdálkodásról, Debrecen szerepléséről az uniós fejlesztésekben, a közösségi közlekedés átalakításának kérdéséről, illetve a neutronkutató központról is szó esett.

Tehetséges fiatalok 400.000 méter kábellel összekötve

Helyi - 2009-07-28

300 új munkahely várja a T-Systems leányvállalata, az IT Services Hungary ma átadott, debreceni irodakomplexumában a nyelveket beszélő, diplomás fiatalokat. Az új, több mint 10 000 négyzetméteres modern épülettel és további munkahelyek teremtésével bővül a 2008-ban „Az év befektetője” díjat nyert vállalat – így válva a kelet-magyarországi régió legnagyobb informatikai szolgáltató központjává.

Kedden a miniszterelnök Debrecenben

Helyi - 2009-07-27

2009. július 28-án (kedden) Bajnai Gordon miniszterelnök Debrecenbe látogat.  A kormányfő megbeszélést folytat Kósa Lajos polgármesterrel Várhatóan 10.15 órakor a kormányszóvivő tájékoztatja a sajtó képviselőit a megbeszélésről.

Délelőtt Bajnai Gordon beszédet mond és felavatja az IT Services Hungary Kft. újonnan épült debreceni irodaházát.

VÉGET ÉRT A CAMPUS FESZTIVÁL

Helyi - 2009-07-27

A debütáló nagyrendezvény látogatóinak száma meghaladta a negyvenezer főt, ezzel már most lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly a városhoz közeli Vekeri-tó partján.

 Ami a programokat illeti a fesztivál ideje alatt éjjel-nappal minden műfajban szóltak a koncertek. Egyértelműen a kisebb zivatarral érkező hazai pályás Tankcsapda vitte el a pálmát, de valamennyi helyszín iránt maximális érdeklődés mutatkozott.

Már teljes gőzzel, Campus Fesztivál!

Helyi - 2009-07-24
Rekord-melegben indult teljes programkínálatával tegnap a debreceni Campus Fesztivál. A kempingezők már kedd estétől elfoglalhatták sátorhelyeiket, szerdától pedig két helyszínen élvezhették a programokat. A Debrecen színpadon és a Klinika Egyetemi Klubban közel kétezer fesztiválozó hallgatta többek között az Acoustic Gallery, a debreceni Alien, vagy a Turbo és a Magashegyi Underground koncertjét.

Járható a nagyerdei körút

Helyi - 2009-07-22
Az ISPA csatornázási program csőfektetési munkálatait követően július 22. én délutántól újra használható a Nagyerdei körút  Zeneművészeti Főiskola és Simonyi út közötti szakasza. Egyelőre az útburkolat ideiglenes helyreállítását végezték el, ezért az útszakasz csak 30 km/h-s sebességkorlátozás mellett használható.

Baleset-megelőzési program a Campus Fesztiválon

Helyi - 2009-07-22

A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület nyáron is folytatja a tavaly ősszel elindított prevenciós kampányait, melyet a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve valósít meg. A Campus Fesztiválon július 22-26. között alkoholszondákkal ellenőrizhetik az autóval érkezők, hogy beülhetnek-e a volán mögé.

Campus Olimpia, az egyetemi sportfesztivál

Helyi - 2009-07-21

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata kezdeményezésére, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, különböző sportági szakszövetségek, valamint Debrecen MJV támogatásával 2009. július 22-23. között kerül megrendezésre Debrecenben az első Campus Olimpia, melyen az ország felsőfokú oktatási intézményeinek hallgatói mérhetik össze tudásukat különböző sportágakban.

Kinevezték Debrecen rendőrkapitányát

Helyi - 2009-07-21

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Fekete Csaba r. ezredes javaslatára 2009. július 16-i hatállyal kinevezte a Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjévé dr. Uzonyi Attila r. alezredest.

 Debreceni Nyári Egyetem

Helyi - 2009-07-20

Megkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem négyhetes kurzusa; az ország legrégebbi és legnagyobb nyári egyetemére az idén több, mint 30 országból csaknem 200 külföldi hallgató iratkozott be.A korábban elsősorban a magyar nyelv oktatására szerveződött nyári kurzus az idén új elemekkel, a magyar kultúra különböző területeivel bővül .

Campus fesztivál: fő a zenei változatosság!

Helyi - 2009-07-20

Július 23-án  Debrecenbe érkeznek a világhírű finn rockerek, a THE RASMUS (FIN),

és először hallhatják a hazai rajongók július 25-én komplett zenekari kísérettel a norvég

MADCON világslágereit, melyek még most is a toplisták élén állnak! A nemzetközi

kínálatnak azonban ezzel nincs vége!

Megállók vándorolnak

Helyi - 2009-07-20

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ezúton tájékoztatja a  Tisztelt Utasait és a Lakosokat, hogy a Campus Fesztivál rendezvényei miatt teljes szélességben lezárásra kerül a Nagyerdei körút Pallagi út és Ady Endre út közötti szakasza, ezért 2009. július 22-én (szerdán) üzemkezdettől 2009. július 26-án (vasárnap) üzemzárásig a 3E jelzésű trolibuszok, a 16-os és 24-es jelzésű autóbuszok terelőútvonalon közlekednek.

Dr. Zentay István  halálára

Helyi - 2009-07-14

 Fájdalommal értesültünk arról, hogy Dr. Zentay István életének 63. évében eltávozott közülünk.

Építészmérnöki, építőipari végzettsége és munkája, valamint oktatási tevékenysége mellett Dr. Zentay István tevékeny szerepet vállalt a város közéletében is.

 Debrecen első virágórája

Helyi - 2009-07-10

A 40. Debreceni Virágkarnevál alkalmából 2009. július 10-én,  virágórát avatnak a Baltazár Dezső téren.Ez az időpont negyven nappal előzi meg az augusztus 20-ai Virágkarnevált és államalapításunk ünnepét. Mindezek mellett egy másik jeles eseményt is takar ez a dátum, mégpedig Kálvin János születésének 500. évfordulóját.

27 milliárdos oktatási-fejlesztési beruházás az Észak-Alföldön

Helyi - 2009-07-10
27 milliárd forint értékű oktatási-fejlesztési beruházás indul meg Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a költségek 95 százalékát pedig uniós forrásból finanszírozzák - jelentette be Gazda László, a regionális fejlesztési tanács elnöke Leveleken. A helyszínen további húsz önkormányzattal írták alá a támogatási szerződést az észak-alföldi régióból.

II. „Kézzel látók” kiállítás

Helyi - 2009-07-10

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE), együttműködve Gyüre László képzőművésszel, a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesülete és a Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány támogatásával 2009. júliusában egy különleges jótékonysági és szemléletformáló programot szervez Debrecenben.

Állattetem-égető Debrecenben?

Helyi - 2009-07-08
Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy egy magánvállalkozás Debrecenben – a volt csapágygyár területén – lakóterületek közvetlen közelében kíván állattetem-égetőt létesíteni. Sajnos sem a polgármesteri hivatalnak, sem pedig a város önkormányzatának ebben az ügyben engedélyezési, hatósági jogköre nincs.

Autóbuszmegálló átépítése

Helyi - 2009-07-08
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programja keretében megvalósuló „Debrecen város 47 db buszmegállójának korszerűsítése, illetve átépítése” című programban 2009 szeptemberének végéig újul meg 47 db buszmegálló a város különböző pontjain.