Hét év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta első fokon hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a szentesi férfit, aki 2022 nyarán úgy összeverte ismerősét, hogy az meghalt.
Nem jogerősen tizenhét év fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Törvényszék pénteken egy 39 éves nőt, aki egy lábassal verte agyon 68 éves férfi ismerősét, majd kifosztotta és magára hagyta.
A vádirat szerint a nő élősködő jelleggel, hetente többször meglátogatta a szegény körülmények között élő férfit az otthonában, hogy kávét, cigarettát, gyógyszert és nyugtatót kérjen tőle – olvasható a bíróság sajtóosztályának közleményében.
Halált okozó testi sértés és kifosztás bűntette miatt a Miskolci Törvényszék 6 év szabadságvesztésre ítélt egy férfit, aki halálra vert egy nőt Miskolcon, amiért a nő nem a vádlottat választotta alvótársául - közölte a törvényszék sajtóosztálya hétfőn.
A luxemburgi székhelyű uniós bíróság pénteken közzétett határozatában megállapította, hogy az Európai Bizottság megsértette a nyugat-szaharai nép önrendelkezési jogát azzal, hogy kereskedelmi megállapodásokat kötött Marokkóval.
Marokkó 1975-ben annektálta Nyugat-Szaharát. A 266 ezer négyzetkilométeres, foszfátban és halban, illetve feltehetőleg olajban is gazdag területen az annak függetlenségéért küzdő Polisario Front mozgalom kikiáltotta a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaságot, és fegyveres harcot indított az államalakulat önrendelkezéséért a szomszédos Algéria támogatásával.
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél -jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket.
Nyolc év, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság emberölés bűntettének minősített esetei, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt azt a fiút, aki tavaly januárban megölt egy idős nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Csernelyen - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya szerdán.
Lengyelországnak tiszteletben kell tartania nemzetközi emberi jogi kötelezettségeit a fehérorosz határon, jelenlegi gyakorlata, a migránsok egyéni vizsgálat nélküli, kollektív visszaküldése ugyanis sérti a csoportos kiutasítás tilalmát - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfőn.
Michael O'Flaherty közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmében az államoknak tilos bárkit is életveszélynek, kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak, illetve büntetésnek kitenniük, még akkor is, ha a migrációval kapcsolatos jelentős kihívásokkal szembesülnek.
Az egyéni vizsgálat nélküli visszaküldés sértheti a csoportos kiutasítás tilalmát - közölte az emberi jogi biztos, aki arra kérte a lengyel hatóságokat, hogy vessenek véget a Fehéroroszországba történő kollektív visszaküldésnek, és biztosítsák, hogy minden olyan ember, aki lengyel területen nemzetközi védelmet kíván igényelni, ezt ténylegesen megtehesse, ügyének elbírálása során pedig gondos és egyéni értékelést kapjon.
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség két gyógyászati segédeszközöket gyártó cég vezetői, ortopéd szakorvosok és társaik ügyében.
A vádirat szerint az ortopéd cipők után járó társadalombiztosítási támogatást jogosulatlanul visszaigényelve csaknem 200 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A Patrióták Európárt európai parlamenti (EP-) frakciója támogatja és szolidaritásáról biztosítja Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettest, a Liga párt vezetőjét, korábbi belügyminisztert, akire szombaton a palermói ügyészség hat év börtönbüntetés kiszabását kérte - jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban kedden
Rómában szárnyal az idegenforgalom, de a tömegturizmus a város több pontján is tarthatatlan helyzetet teremt, amivel szemben újabb korlátozásokra vezetnek be - nyilatkozta Alessandro Onorato, a főpolgármesteri hivatal idegenforgalmi tanácsosa a sajtónak hétfőn.
Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról - közölte az MNB pénteken.
A csalók a közösségi médiában vélhetően robotokkal tették közzé a hirdetéseket, amelyek olyan felületre vezetik tovább az érdeklődőket, ahol megadhatják az adataikat. Ezt követően szerződéstervezetet kapnak, de a befektetésüket nem látják viszont. A minimális befizetési összeg 90 ezer forint, amire a hirdetésekben irreális hozamot ígérnek, akár heti 100 százalékot is.
A koszovói különleges ügyészség szerdán 45 ember ellen emelt vádat a tavaly szeptemberi bajskei (Banjska) rendőrjárőr elleni támadás miatt - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Hatósági hanyagság, tisztességtelen vállalkozói magatartás és a tűzoltóság nem megfelelő szakképzési rendszere okozta a hét évvel ezelőtti súlyos londoni tűzvészt a Grenfell-toronyban a szerdán közzétett vizsgálati jelentés fő megállapításai szerint.
A tűz 2017. június 14-én hajnalban ütött ki a 24 emeletes, 127 lakásos nyugat-londoni Grenfell toronyházban.
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki július 9-én Mercedesével elgázolt egy kerékpárost Ikrény közelében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis a helyszínen életét vesztette - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn, a police.hu oldalon.
Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia azon kérését, hogy közvetítsen Budapest és Pozsony, valamint Ukrajna között a Lukoil orosz olajtársasággal szemben bevezetett kijevi szankciók ügyében - közölte az uniós bizottság illetékes szóvivője pénteken.
Hollandiában jövőre szakaszosan megnyitják a feltételezett náci kollaboránsok aktáit, az ország levéltára mindazonáltal az élő leszármazottak védelmét is szem előtt fogja tartani - jelentette kedden az NlTimes című holland hírportál a kezdeményezés irányítóját idézve.
Öt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság csütörtökön azt a férfit, aki hétfőn kirabolt egy benzinkutat a városban.
A 29 éves vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.
A vádirat szerint a férfi hétfőn, hajnali 4 óra körül tért be az egyik szegedi benzinkúthoz. A pulthoz lépve elővett egy 20 centis kést, és azzal fenyegetőzve pénzt követelt. Az eladó átadta a kassza tartalmát, mintegy 300 ezer forintot a vádlottnak, aki ezután elmenekült a helyszínről.
Baleseteket és veszélyt okozva, tucatnyi alkalommal akadályozta a vasúti és a közúti közlekedést őrizetlenül járkáló szarvasmarháival az az Alsónemesapátiban élő férfi, aki ellen Zalaegerszegen emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn.
- Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség.
A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője.