- Tisztességtelen a fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés - mondta ki a Kúria jogegységi tanácsa a napokban.
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla csütörtökön arra a presszósra, aki tavaly áprilisban egy vita miatt két embert lelőtt sörétes vadászpuskával a kisalföldi megyeszékhelyen.
A vádirat ismertetésével megkezdődött a Szegedi Törvényszéken kedd délelőtt annak az osztrák férfinek a pere, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt.Az ügyészség Thomas Robert B.-t – aki korábban már többször volt büntetve – hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a Fővárosi Törvényszék újjáélesztette az információszabadságot, amikor arra kötelezte a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy számoljon el az adófizetők által parlagfű-mentesítésre felajánlott, több mint egymilliárd forintról .
Jogerősen nyolc hónap fogházra ítélt a Debreceni Törvényszék kedden egy férfit, aki munkagéppel halálra gázolt egy motorost 2010-ben a városban. A vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásában találták bűnösnek. A fogházbüntetés mellett 3 év 2 hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől, és kötelezték az 533 ezer forint bűnügyi költség megtérítésére. A törvényszék ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság márciusi ítéletét.
- Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy férfira, aki fiatalkorú társával 2007-ben Sátoraljaújhelyen betört egy idős nő házába, az asszonyt kirabolta és halálra verte.
A két férfit társtettesként elkövetett emberölésben, rablásban és lopásban találták bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mint többszörös és részben különös visszaesőt életfogytig tartó, a másodrendűt pedig 15 év fegyházra ítélték. Az elsőrendű vádlott leghamarabb 40 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
Jogi segítséget nyújt az onlinekassza.hu szakmai portál azoknak a dohányboltot üzemeltető vállalkozásoknak, akik a pénztárgépszállító hibás teljesítése miatt nem tudnak eleget tenni online adatszolgáltatási kötelezettségüknek a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. felé.
- Összesítve több millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - közölte az adóhatóság szerdán. A közlemény szerint az adóellenőrök hetek óta ellenőrzik azokat a budapesti vállalkozásokat, amelyek nagy valószínűséggel nem teljesítették az online pénztárgéprendszerbe történő bejelentkezés feltételeit.
- Megtagadta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását a Fővárosi Törvényszék hétfőn, a végzés jogerős.
- Nem lehet valakit csak azért elbocsátani az állásából, mert HIV-pozitív, ez sérti az érintett emberi jogait - mondta ki csütörtöki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bíróság Strasbourgban.
A törvényszék egy görög ékszerész cég elbocsátott alkalmazottja ügyében hozott ítéletet .A férfinak azt követően és arra hivatkozva mondtak fel, hogy kollégái szóvá tették: nem óhajtanak HIV-pozitív emberrel együtt dolgozni.
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki társaival számos rablást követett el 2009 őszén és telén. Hajba József legkorábban harminc év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra.
Széplaki László bíró az ítélet kihirdetésekor jelezte: ezzel helybenhagyták a Szombathelyi Törvényszék tavaly nyári elsőfokú ítéletét, amely ellen megalapozatlanság és bizonyítottság hiányát felvetve, valamint enyhítésért fellebbezett a többszörösen visszaeső férfi.
Október elsejétől a jegybank látja el a pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletét, továbbá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) eddigi fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit.
Az Országgyűlés szeptember 16-án elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a PSZÁF-ot, az utóbbi megszüntetésével.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa ma súlyosította a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az I.r. vádlottat, mint különös visszaesőt 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, II.r. vádlottat 4 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélte. Az ellene szerzői jogok megsértésének vétsége miatt emelt vád alól felmentette. III.r. vádlottat 5 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
- Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.
Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2010-ben Debrecenben megölte és feldarabolta szomszédját, később pedig a főbérlőjével is végzett.
A táblabíróság Balla Lajos vezette büntetőtanácsa súlyosbította az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ez év májusi ítéletét, és a 38 éves Ráduly Zsolt Gyula esetében kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét, erre az első fokú döntés szerint 40 év elteltével lett volna mód.
A Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. Az ítélőtábla Dr Balla Lajos vezette tanácsának álláspontja szerint megalapozatlan volt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás. Ugyanakkor a bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének sem. Ennek elmulasztása pedig a másodfokú eljárásban nem pótolható.
Az olasz semmítőszék kedden jogerős ítéletében kimondta, hogy a Silvio Berlusconi vezette Fininvest vállalkozói csoportnak kártérítést kell fizetnie a Mondadori kiadó felvásárlásakor elkövetett korrupcióért.
A bírság összegét ugyanakkor 23 millió euróval csökkentették, így a 2010-ben másodfokon kiszabott 564 millió euró helyett a Fininvestnek "csak" 541 millió eurót kell fizetnie az általa megkárosított CIR csoportnak.
A Legfőbb Ügyészség megválaszolta azt az újabb jogsegélykérelmet, amellyel a horvát ügyészség Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatója ügyében élt - tájékoztatta Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
A sajtószóvivő közleménye szerint a horvát államügyészség Korrupció és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának a Hernádi Zsoltot érintő ismételt jogsegélykérelmét a horvát igazságügyi minisztérium a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) küldte meg. A kérelmet a KIM a Legfőbb Ügyészségre továbbította, ahol azt elbírálták, majd megválaszolták.