November 30-ig meghosszabbítják az árrésstopot - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, augusztus 21-i ülésén a kormány a magyar családok védelme és az infláció lehető legnagyobb mértékű korlátozása érdekében határozott az árrésstop meghosszabbításáról.
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.
Azt írták, hogy egy beteget és a hozzátartozóját szállító mentőautó a megkülönböztető jelzéseit használva haladt a kórház felé, amikor Budapest XIX. kerületében egy személyautóval ütközött
Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
Újabb, a béke felé tett lépésnek nevezte a hétfői washingtoni tárgyalásokat Ukrajnáról Jan Lipavsky cseh külügyminiszter. Eljött az ideje annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő befejezze a rakéták kilövését, s leüljön a tárgyalóasztalhoz - vélekedett a politikus.
Az AutoWallis csoport 235,4 milliárd forint árbevételt ért el az idei első fél évben, 21 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban; nettó eredménye 2,45 milliárd forint volt, 27 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfő
Ólom és kadmium kioldódás veszélye miatt virágmintás üvegpoharakat hívott vissza a forgalomból a TEDi üzletlánc - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH.
Moszkva ismét a térségünk feletti ellenőrzésre törekszik, a Keletről érkező veszély miatt a Nyugat egységére van szükség - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő csütörtökön a Varsó melletti Ossówban, ahol megtekintette a 105 éve lezajlott, a lengyel-bolsevik háborút záró győztes varsói csata új múzeumát.
Folytatódik a tűzoltólaktanya építése a Pest vármegyei Piliscsabán. Az épületben egy katasztrófavédelmi őrs kap helyet, és a beruházás részeként tűzszimulációs ház is épül, ahol a tűzoltók gyakorolhatnak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön.
A háborúnak véget kell vetni, de annak igazságosan kell véget érnie - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára hétfőn, a Washington és Moszkva között, az ukrajnai háború lezárásáról tervezett megbeszélésekkel összefüggésben.
Több mint 80 ezer tisztán elektromos személyautó kapott már zöld rendszámot Magyarországon - közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium pénteken.
A tájékoztatás szerint július a valaha volt harmadik legerősebb hónapnak bizonyult a hazai klímabarát flotta bővülésében. Kizárólag elektromos hajtású gépkocsikból több mint 2700, a tiszta és csendes személyautókból több mint 2500 áll forgalomba. Ennél kedvezőbb adatokat korábban csak idén márciusban és júniusban mutatott a közúti járműnyilvántartás.
Hatósági ellenőrzést folytat a Drops of Nature márkanév alatt, eladásra kínált MYCO GUMIVITAMIN megnevezésű termékkel kapcsolatban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Pest Vármegyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztálya - jelentette be csütörtöki közleményében a fogyasztóvédelmi hatóság.
A szeptember 1-jén induló fix 3 százalékos hitelprogram a rendszerváltás utáni legjelentősebb otthonteremtési program lesz - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán Budapesten, a Kormányinfón.
A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.
Bartók-fesztivállal nyitja az évadot a Concerto Budapest szeptember 26. és 28. között a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben (BMC) - közölte a zenekar csütörtökön.
A kamaraműveket, versenyműveket, vokális kompozíciókat és szimfonikus műveket felvonultató program a Bartók-életmű keresztmetszetét mutatja be Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas művészek előadásában
A román kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek előkészítés alatt álló második csomagja a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformjára is kiterjed - jelentette be kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.
Rámutatott: az igazságügyi rendszer működését veszélyezteti az, hogy a bírák és ügyészek kétharmada "szakmai érettsége teljében", 48 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonul
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt - értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített uniós kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal.
Sefcovic hangsúlyozta, a megállapodás hónapok intenzív és fáradhatatlan munkájának eredménye; "a transzatlanti kereskedelem 1700 milliárd dolláros értéke világosan mutatja, mekkora volt a tét".
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti - jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára pénteken Jászkisér közelében, a Vizet a tájba program keretében a Hanyi-éri csatornán zajló munkák helyszínén.
Az Európai Unió külügyi tanácsa további nyolc iráni személyt és egy szervezetet vett megszorító intézkedések hatálya alá az emberi jogi jogsértések szankcionálására létrehozott korlátozó intézkedések jegyzéke alapján - közölte az uniós tanács kedden.
Túlélte a hétfői parlamenti szavazáson az ellenzéki pártok által beterjesztett bizalmatlansági indítványt az Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette négypárti koalíciós kormány.