A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Az orbáni állam ellensége címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy a CEU nemzetközi szinten az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem (...), de Orbán Viktor kormányfő szerint van egy "nagy bökkenő", mégpedig az, hogy Soros György finanszírozza. A magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt a kormány "első számú ellenségnek" állítja be, és úgy tűnik, hogy egy új törvényjavaslat egyes elemei éppen a CEU ellen irányulnak - tette hozzá szerző. Ez "nem véletlen", mivel "Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép".
Az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, de nem hagyja el Európát, a britek továbbra is elkötelezett partnerei és szövetségesei maradnak európai barátaik számára, továbbra is magukénak vallják az európai értékeket - hangsúlyozza Theresa May brit miniszterelnök abban a levélben, amelyet Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének írt a kilépési folyamat elindításáról.
Több amerikai szövetségi állam és város utasította el Donald Trump kedden aláírt elnöki rendeletét, amellyel eltörölte elődje, Barack Obama klímavédelmi intézkedéseit. A Fehér Ház arról pillanatnyilag még nem hozott döntést, hogy az Egyesült Államok kilép-e a 2015-ben több mint 190 állam által aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.
Két, egyaránt demokrata párti irányítású állam, Kalifornia és New York kormányzói közös közleményben utasították el Donald Trump döntését. Jerry Brown Kalifornia és Andrew Cuomo New York állam kormányzója a közleményben leszögezte: "A kormányzattal vagy nélküle, de szövetségeseinkkel a világban továbbra is kíméletlenül küzdünk majd a klímaváltozás ellen és jövőnk védelméért". A két politikus leszögezte: álláspontjuk szerint az elnöki döntés "mélységesen elhibázott és megbotránkoztatóan figyelmen kívül hagyja a tudomány alapvető megállapításait
A várakozásoknak megfelelően felhatalmazta kedden a skót parlament Nicola Sturgeon skót kormányfőt az újabb skóciai függetlenségi népszavazás előkészületeinek megkezdésére.Az edinburghi törvényhozás kényelmes többséggel, 69:59 arányban szavazta meg Nicola Sturgeon indítványát.
A Financial Times című londoni napilap a jogi határzár szigorításával foglalkozott egy keddi cikkében, olasz lapok a pedig a múlt szombati római EU-csúcstalálkozóval kapcsolatban írtak Magyarországról. A brit gazdasági-politikai napilap úgy fogalmazott, hogy a többi uniós tagállam a korábbi intézkedésekkel ellentétben ezúttal hallgatólagos beleegyezéssel fogadta a jogi határzárat szigorító, kedden életbe lépett magyar törvénymódosítást.
Ideiglenes intézkedésként az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfő este megtiltotta nyolc tinédzsernek és egy veszélyeztetett terhes menedékkérőnek a magyar-szerb határ menti tranzitzónába szállítását - közölte a kilenc menedékkérőt képviselő Magyar Helsinki Bizottság kedden.
A közlemény szerint az intézkedés megtiltja, hogy a kísérő nélküli kiskorú menedékkérők fóti otthonában lévő nyolc tinédzsert és a veszélyeztetett terhes, pszichiátriai kezelésre szoruló ugandai nőt a közeljövőben a röszkei vagy a tompai tranzitzónába vigyék át, és ott "fogva tartsák őket".
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint lezárult az a korszak, amikor országa a világszervezetben Izraelt bírálta. A dél-karolinai kormányzóból lett ENSZ-nagykövet, Nikki Haley az AIPAC Izrael-barát lobbiszervezet konferenciáján hétfő este elmondott beszédében leszögezte, hogy "új serif van a városban", és "Izrael ostorozásának vége".
Beszédét a publikum többször is tapsviharral szakította félbe, majd a beszéd végén felállva ünnepelték a politikust. A nagykövet leszögezte: az Egyesült Államok ismét kezd vezető szerepet betölteni a világszervezetben, és erről a Trump-kormányzat "mindenkit értesített".
Az európai jövő a visegrádi négyekben (V4) van - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő kedden Varsóban, a Közép- és Kelet-európai Innovátorok Kongresszusa (CEE Innovators Summit) elnevezésű konferencián, amelyen V4-es kollégáival - a házigazda lengyel, valamint a szlovák és a cseh kormányfővel - közösen vett részt.
A miniszterelnök a pódiumbeszélgetésen kifejtette: arra számít, hogy az európai fejlődés súlypontja a kontinens nyugati részéről a közepére fog kerülni. Ezt egyrészt azzal magyarázta, hogy tőlünk nyugatra mindenhol jelentősen változik az etnikai, társadalmi összetétel, ami szerinte hátrányos, "mi ettől megvédjük magunkat, és ez a mi oldalunkon nagyon nagy előny".
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.
Ebben közölték, hogy az elmúlt időszakban folytatott konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.
A németországi Saar-vidék tartományban a választók a jobbközép CDU és a szociáldemokraták (SPD) nagykoalíciójának folytatására szavaztak és elutasították a baloldali "kísérletezést" - mondta Annegret Kramp-Karrenbauer tartományi miniszterelnök a vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választás után.
- Az Igazából szerelem című film tízperces folytatásának szereplői, az énekes-dalszerző Ed Sheeran és számos más híresség segítségével több mint 71 millió font (25,4 milliárd forint) gyűlt össze a szegénység elleni küzdelemre a hétvégén megtartott brit jótékonysági gálán.
A 16. alkalommal megrendezett Red Nose Day (Bohócorr-nap) alkalmából a brit közszolgálati televízión zajló pénteki adománygyűjtés műsorának fénypontjai közé tartozott az a tízperces rövidfilm, amelyben a 2003-as, nagy sikerű Igazából szerelem sztárjai szerepeltek felvillantva, hogyan alakult a sorsuk az eltelt több mint egy évtized alatt.
- Ötvenen sebesültek meg a szerdai londoni merényletben, kettejük állapota válságos - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztályának parancsnoka.
Az eddigi összesítésekben a rendőrség azt közölte, hogy a parlament melletti Westminster hídon elkövetett gázolásos támadásnak "legalább negyven" sérültje volt.
Rowley a számokat véglegesítő pénteki tájékoztatójában elmondta azt is, hogy 32 sebesültet kezelnek különböző londoni kórházakban, köztük két rendőrt, akiknek nagyon súlyos az állapota.
Visszakapja barokk kastélyát, földjeit és erdeit a dél-morvaországi Luhacovice fürdővárostól a magyarországi származású arisztokrata Serényi család - írja a Právo című cseh napilap pénteken.
A kárpótlási törvény alapján már meg is kezdődtek a tárgyalásokat a második világháború után államosított vagyon visszaadásáról a Serényi család képviselőivel. Valószínű, hogy az egész kárpótlási ügy lezárása hosszú ideig, talán évekig is eltart - közölte Marie Semelová, Luhacovice polgármestere újságírókkal.
- Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott "a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok" miatt - mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.
Orbán Viktor, az illiberális Európa zászlósa címmel közölt portrét a miniszterelnökről a Le Monde című francia balliberális napilap a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából közölt csütörtöki összeállításában. Az olasz La Repubblica a Heineken márkajelképeként ismert vörös csillag magyarországi betiltásáról írt, amely szerinte nemzetközi jogi vitához vezethet.
Terrortámadás történt Londonban szerda délután. A merényletnek négy halálos áldozata van, közülük az egyik egy rendőr. A sérültek száma elérheti a tucatot. A Scotland Yard első, szerdán kora este tartott tájékoztatójából részletek nem derültek ki. A londoni rendőrség szóvivője csak azt erősítette meg, hogy "amíg ettől eltérő információ nem merül fel", a hatóságok terrortámadásként kezelik a történteket, de hangsúlyozta, hogy a sérültek, illetve az áldozatok számáról a híradásokban szereplő számokat nem tudja megerősíteni.
A szóvivő "számos sérültről" beszélt, akik között szavai szerint "rendőrök" is voltak.
A BBC televízió szerda este közölt értesülése szerint a terrortámadásban egy rendőr halt meg és egy nő, akit az elkövető elütött.
A szerda estig rendelkezésre álló nem hivatalos adatok szerint a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először gyalogosok közé hajtott, majd szürke, Hyundai típusú egyterű járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.
Ha valamelyik ország elégedetlen, akkor sem cselekedhet egyoldalúan, ezt a többi tagállammal egyetértésben kell tennie - jelentette ki Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az osztrák közszolgálati televízió (ORF) híradójában kedden késő este arra reagálva, miszerint az osztrák kormány a családtámogatás változtatásával csökkentené az Ausztriában dolgozó magyarok juttatását.
Az amerikai hatóságok terrorveszélyre hivatkozva több országban megtiltották kedden a nagyobb elektronikai eszközök felvitelét az Egyesült Államokba tartó repülőgépek fedélzetre. Hasonló intézkedést hozott Nagy-Britannia is az oda tartó járatok esetében.
Washington nyolc muzulmán többségű ország tíz repülőterét jelölte meg. A belbiztonsági minisztérium pénteken hatályba lépő döntése a Jordániából, Egyiptomból, Törökországból, Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Kuvaitból, Marokkóból és Katarból az Egyesült Államokba tartó repülőgépekre vonatkozik. Az érintett légi kikötők: Ammán, Kairó, Kuvaitváros, Doha, Dubaj, Isztambul, Abu-Dzabi, Casablanca, Rijád és Dzsedda nemzetközi repülőterei.
Rekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap Berlinben a párt rendkívüli kongresszusán.
A titkos szavazáson érvényesen voksoló 605 küldött mindegyike az egyedüli jelöltként induló politikusra adta le szavazatát.
Martin Schulz ezzel új elnökválasztási rekordot állított be a több mint 150 éve működő párt történetében; az eddigi csúcstartó Kurt Schumacher volt, akit 99,7 százalékkal választottak meg elnöknek 1948-ban a párt düsseldorfi kongresszusán.
Az osztrák szociális rendszer "bevándorlóinak" megállítása érdekében csak öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, aki erről az Österreich című lap vasárnap megjelent számában beszélt.
Kurz úgy vélte, hogy amennyiben valaki elveszti a munkáját, vissza kellene utaznia származási uniós országába, vagy egy másik tagállamba, ahol munkát talál.