A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap hétfői számában beszámolt annak az idős szlovákiai magyar asszonynak, Tamás Ilonának az esetéről, akitől megvonták a szlovák állampolgárságot, amiért felvette a magyart.
Az Ilonka hosszú útja vissza című írásban a szerző, Reinhard Olt kiemeli: Pozsony "nem csupán kettős mércét alkalmaz az állampolgárság kérdésében", hanem az ország alkotmányt is megsérti.
Civil szervezetek bírálták hétfőn a Médiatanácsot, amiért nem indított hatósági eljárást Pesty László Cigány út című dokumentumfilmjével kapcsolatban.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a CivilMédia Nonprofit Kft. úgy vélekedik: a döntés megmutatta, hogy a hatóság nem tölti be funkcióját, és teret enged a rasszista közbeszéd terjedésének.
"Ömlesztik" a piacra az eurót a felzárkózó térségi jegybankok, igyekezve erősíteni saját valutájukat, és ez a folyamat is hozzájárult az elmúlt hetekben tapasztalt "drasztikus" eurógyengüléshez - írta kereskedőket idézve a hétfői Financial Times.
Peking nem tartja katasztrófának az Egyesült Államok ázsiai és csendes-óceáni pozíciójának megerősítését, de a hadsereg mindenesetre fokozza éberségét - derült ki Kína egyik tábornokának hétvégi nyilatkozatából.
Izrael atomrobbanófejjel ellátott rakétákkal szereli fel Németországból származó tengeralattjáróit - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel című német hetilap.
A beszámoló szerint "Németország segít Izraelnek a nukleáris csapásmérő erő kiépítésében". A berlini vezetés azt állítja, nincs tudomása arról, hogy német gyártású tengeralattjárókat atomfegyverekkel szerelnek fel Izraelben.
A Rzeczpospolita című napilap hétvégi kiadásában Magyar vita Horthy Miklósról címmel közölt cikke szerint a történelem újraértelmezését sürgető Jobbikon kívül a Fidesz is fontosnak tartja a kormányzó érdemeinek kiemelését, mert fél, hogy Vona pártja elcsábíthatná nemzeti-hazafias választóik egy részét.
- "Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni" - mondta a BBC-nek Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki szerint ez már néhány hét múlva bekövetkezhet.
Krugman a BBC televízió HardTalk című - Nagy-Britanniában péntek hajnalban sugárzott - politikai interjúműsorában kijelentette: Görögország euróövezeti távozásának "nincs alternatívája".
A világ egyik legismertebb üdülési célpontjától, Phuket fehérhomokos partjaitól alig néhány órányi autóútra gyilkos lázadás tartja rettegésben Thaiföld déli térségét. A főleg maláj etnikumú muzulmán szeparatisták mozgalma a vallási erőszak halálos fenyegetésével árasztotta el a régiót, válaszul számos buddhista falusi, sőt szerzetes is fegyvert ragadott önvédelemből.
Magyarországnak stabilitásorientált monetáris politikára van szüksége, beleértve a monetáris politika intézményi hátterének stabilitását, amely fenntartja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségébe vetett piaci bizalmat - áll az Európai Központi Bank (EKB) szerdán kiadott Konvergenciajelentésében.
- Egy walesi bíróság bűnösnek találta azt a két férfit, aki tavaly októberben agyonvert egy magyar ételfutár - írta internetes oldalán a BBC kedden.
Az áldozat, a 38 éves Sárközy Gábor Magyarországról érkezett, és ételfutárként dolgozott egy gyorsétkezdében, Meliden településen. A tárgyaláson részletesen ismertették, hogy a Rhyl városból származó, 22 éves James Siree és nagybátyja, Gary Bland tavaly október 18-án miképpen ütötte, rúgta és taposta meg áldozatát. Sárközi belehalt sérüléseibe.
Vándormunkások százai tüntettek, romboltak a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejinag) tartomány egyik településen a járási kormányhivatalnál, miután egyik társukat állítólag megölte a munkáltatója - jelentette a kínai média kedden.
A kiszivárogtatásokra reagáló hivatalos szentszéki nyilatkozatok helyett egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó számolt be az olasz sajtónak a pénteken letartóztatott pápai inas, Paolo Gabriele megbízóiról, hangoztatva, hogy a komornyik parancsnak engedelmeskedett.
A román külügyminisztérium - hétfőre virradó éjszaka nyilvánosságra hozott sajtóközleményében - csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt, vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt szó.
- A Die Welt című német konzervatív lap a médiatörvény módosításáról és a Klubrádió helyzetéről közölt beszámolót, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lapban pedig a magyar gazdaság helyzetét érintő interjú jelent meg az osztrák Erste alapkezelő vezetőjével szombaton.
A Vatikán szűkszavúan, az olasz sajtó annál bővebben kommentálta, hogy pénteken letartóztatták Paolo Gabrielét, XVI. Benedek személyi inasát. Vatikán Állam falain belül, a vatikáni csendőrség fogdájában őrzik a 46 éves Paolo Gabrielét, vatikáni állampolgárt, akinek a Vatikán területén levő lakásában is házkutatást tartottak. Olasz sajtóértesülések szerint Gabrielét már kihallgatták és megbízói, társai nevét kérték tőle.
A várakozásoknak megfelelően Dmitrij Medvegyevet választotta meg elnökének a kormányzó Egységes Oroszország párt 13., tisztújító kongresszusán szombaton. Az orosz kormányfőt a korábbi pártelnök, Vlagyimir Putyin ajánlotta maga helyett a párt élére. Az államfő már áprilisban megtette javaslatát az elnökségnek, és a kongresszuson is ő terjesztette elő a Medvegyev pártelnökké választására vonatkozó indítványt. Putyin nem volt tagja a pártnak.
A Dél-kaliforniai Egyetem Filmművészeti Iskolájának Ray Stark Filmszínházában megnyílt a 3. Los Angeles-i magyar dokumentumfilm-fesztivál - közölte az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Los Angeles-i magyar főkonzulátus. A fesztivált Alessandro Ago, a Filmművészeti Iskola igazgatója nyitotta meg, aki méltatta a magyar dokumentumfilm művészet eredményeit és hangsúlyozta, hogy a szemle jó alkalom arra, hogy az amerikai közönség betekintést kaphasson a magyar társadalom különböző szegmenseibe.
Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet olvasói levélben válaszolt a Die Pressében megjelent, a Horthy-korszakra emlékezéssel kapcsolatos korábbi cikkre, miközben a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap és a Financial Times Deutschland (FTD) című üzleti lap, valamint a svéd liberális napilap, a Dagens Nyheter a médiatörvény módosításáról számolt be pénteken.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Nyirő József újratemetésének előkészületeiről számolt be csütörtöki számában.
A Kérem ezt az embert ne! című beszámoló szerzője, Joseph Croitoru ismertette: konfliktus keletkezett az Erdélyben született magyar író és "fasiszta politikus" földi maradványainak sorsa körül Magyarország és Románia között.
Az előzetesen becsültnél mélyebb a brit recesszió: az idei első negyedévben 0,3 százalékkal volt alacsonyabb a brit hazai össztermék (GDP) a tavalyi utolsó három hónapban mértnél a csütörtökön közzétett részletes adatok szerint. Az április végi első becslés még 0,2 százalékos negyedéves visszaesést valószínűsített.