Konfrontáció helyett higgadt párbeszédre van szükség Szlovákia és Magyarország között azokban a kérdésekben, amelyekben a két fél véleménye eltér egymástól - közölte Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter.
Londoni felzárkózó térségi elemzők szerint várhatóan folytatódik a magyar piacokra nehezedő nyomás, mivel a kormány "korlátozott rugalmasságot" mutat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val szemben, és ez felveti annak a kilátását is, hogy elhúzódnak a tárgyalások egy majdani új - "akár elővigyázatossági, akár másféle" - hitelprogramról.
Az idén is bőven szolgált állatságokkal a világ hírtermése, íme egy esztendőösszegző csokornyi:
Juhiszonya van egy brit juhászkutyának, amiből következőn nem ő tereli a nyájat, hanem a nyáj őt meg-megkergetve. A négyéves Ci - ez a neve a fajtáját tekintve border collie-nak - kölyökkora óta képtelen ellátni eredeti munkakörét. Gazdasszonya ennek ellenére ragaszkodik hozzá.
Még legalább másfél évig emelkedik, és várhatóan a hárommilliós lélektani határ közvetlen közelében tetőzik a brit munkanélküliek száma az egyik londoni szakelemző cég szerdai előrejelzése szerint. A legnagyobb európai humánerőforrás-tanácsadó csoport, a londoni székhelyű Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) azzal számol prognózisában, hogy 2012 egészében további 210 ezren veszítik el állásukat Nagy-Britanniában.
Készenléti hitelkeretre pályázhat legfeljebb Magyarország, és az IMF az EU-val együtt csak akkor jön vissza tárgyalni, ha a kormány "demonstrálja elkötelezettségét" a gazdaságpolitika kulcsfontosságú területein - ez derült ki az IMF magyarországi delegációvezetőjének válaszából, amelyet a Reuters-nek küldött.
A Der Standard liberális osztrák napilap keddi számában Félelem uralkodik Magyarországon c. írásában Paul Lendvai Bibó Istvánt idézve azt írta, "demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni", ugyanakkor szerinte Magyarországon egyre inkább a félelem jellemző, elsősorban a gazdasági összeomlás réme miatt.
"Rohamtempóban a diktatúra felé" címmel közölt cikket a magyar alaptörvényről a svájci Tages Anzeiger. A kommentár szerint az elmúlt másfél évben Orbán Viktor és a Fidesz "egy szűk baráti kör" irányítása alá vonta az országot, "mindenhova a parlament ellenőrzésével szemben immunis, hosszú kinevezések által védett vazallusokat ültetett".
Az euróövezet mindenképpen recesszióba süllyed jövőre, akár sikerül megoldást lelni az adósságválságra, akár nem; a különbség a gazdasági teljesítmény szempontjából valószínűleg csak annyi lesz, hogy a megoldás elmaradása esetén még meredekebb visszaesésre kell számítani - jósolták 2012-re szóló friss előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Berlinben csaknem egy évtized után az idén ismét romlottak a bűnözési mutatók, a regisztrált bűncselekmények száma a január-novemberi időszakban megközelítette a félmilliót, ami közel 5 százalékos növekedés 2010 azonos időszakához képest. Kiugró mértékben emelkedett a betörések és lopások száma, amit a német főváros rendőrfőnöke kelet-európai bandák megjelenésének tulajdonít.
A Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó törvényjavaslattal foglalkozott pénteken a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap és a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin internetes kiadása, valamint a Standard & Poor′s hitelminősítő döntéséről jelentetett meg írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap és az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) közleményben biztosította teljes támogatásáról az MSZP pénteki fellépését, amelynek során a párt képviselői Mesterházy Attila elnök vezetésével csatlakoztak a Parlament előtt tartott tiltakozó megmozduláshoz.Az ESZP internetes honlapján olvasható állásfoglalás szerint az MSZP-sek magatartása a demokratikus rendszer integritásának megvédését célozta.
Az ENSZ önkényes fogva tartásokat vizsgáló munkacsoportja felszólította Bolívia kormányát, hogy engedje szabadon a szerintük jogtalanul börtönbe zárt, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, akit a dél-amerikai ország terrorizmussal vádol - idézte Tóásó Edit, az érintett nővére csütörtökön az MTI-nek azt a jelentést, amelyet a szervezettől kapott.
Üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője egy szerdán Bécsben kiadott közleményében, egyben további változtatásokat szorgalmazott és aggodalmának adott hangot a Klubrádió frekvenciájának újraosztása miatt.
Spontán módon sok ezren emlékeztek vasárnap este a cseh nagyvárosokban Václav Havelre, a délelőtt elhunyt volt államfőre, drámaíróra és emberi jogi harcosra.Prágában a halálhír bejelentését követően az emberek gyülekezni kezdtek a Vencel-téri Szent Vencel szobornál, s az esti órákban a tömeg már több ezresre duzzadt.
Nyílt levélben fordult az amerikai törvényhozás alsóházának tizenhárom képviselője Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szorgalmazva, hogy a magyar kormány érdemben módosítsa az új egyházügyi törvényt, hogy azt összhangba hozza a magyar alkotmánnyal és a Magyarország által aláírt és ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményekkel.
- Irán a CIA "lopakodó" drónját annak navigációs gyengeségeit kihasználva tudta sértetlenül földre kényszeríteni - közölte csütörtökön a The Christian Science Monitor (CSM) című amerikai internetes, hetente egy alkalommal nyomtatásban is megjelenő lap egy iráni hadmérnökre hivatkozva, aki az Iszlám Köztársaság által elfogott, pilóta nélküli amerikai repülőgépek elektronikájának vizsgálatával foglalkozik.
A világ közvéleményének többsége kedvezőnek tartja az "arab tavasz" eseményeit, vagyis az egyes arab országokban lezajlott tiltakozó megmozdulásokat - ez derül ki a BBC Világszolgálatának csütörtökön ismertetett globális felméréséből.A World Service megbízásából a GlobeScan nemzetközi közvélemény-kutató 22 országban 21 ezer 558 ember bevonásával végezte el a felmérést.