Olajfinomító építésére két kínai vállalattal írtak alá szándéknyilatkozatot az egyiptomi olajminisztérium képviselői Pekingben. A megbízás kétmilliárd dollár értékű. A beruházás során felépülő olajfinomító a legnagyobb ilyen létesítmény lesz Egyiptomban. Az építés kezdetének várható idejét egyelőre nem közölték a felek.
Új, 40 százalékos extra nyereségadót vetne ki az ausztrál kabinet az országban működő bányavállalatokra, tekintettel a szektorban tapasztalható óriási konjunktúrának.Az idei második félévben esedékes parlamenti választásokra készülő baloldali kabinet vezetőjét tartják az esélyesebbnek a győzelemre a konzervatív jelölttel szemben.
Az Ukránok Világkongresszusa felszólította a Legfelsőbb Tanács képviselőit arra, hogy az Alkotmánybíróságon adjanak be fellebbezést a Fekete-tengeri orosz flotta Ukrajna területén való állomásozásának meghosszabbításáról szóló törvény ellen.
Görögország elfogadta a 24 milliárd eurós megszorítócsomag körvonalait, amely többek között három évre befagyasztja a közszférában dolgozók béreit a 120 milliárd eurós EU-IMF kölcsönért cserébe. A részleteket még ki kell dolgozni, azonban a megszorító-intézkedések körvonalait elfogadta Görögország - tudta meg a Financial Times egy görög kormányzati képviselőtől.
Írország adósságpapírjainak kilátásait nem érintik az eurózóna perifériáján lévő országok kötvényei elleni piaci támadások – közölte a Moody’s hitelminősítő. Egy évvel ezelőtt még Írország tűnt az eurózóna leggyengébb láncszemének, mert hatalmas államháztartási hiánya rendkívül súlyos GDP-visszaeséssel párosult.
Pénzügyi elemzők és közgazdászok minimum 65 százalékos esélyt adnak annak, hogy a közelgő választások eredményeként patthelyzet alakul ki Nagy-Britanniában – derül ki a Reuters által csütörtökön közzétett közvélemény-kutatásból.
A piaci kapitalizációt tekintve Ázsia legértékesebb társasága, a PetroChina az idei első negyedévben is folytatta a külpiacokon való terjeszkedést, ugyanakkor a belföldi piacon fokozta a termelést amiatt, hogy a kínai kereslet jelentősen felpattant.
A Mexikói-öbölben környezeti katasztrófától félnek, miután az olajfolt feltakarítását a rossz idő miatt fel kellett függeszteni. A BP olajtársaság olajfúró-tornya méga múlt héten robbant fel és süllyedt el Louisana partjánál. Naponta mintegy ezer hordónyi olaj ömlik a tengerbe a károsodott kútból – jelentették hivatalos források.
Moszkva egyértelműen az új kirgiz vezetés mellé állt, így némi ellentét alakult ki az oroszok és közép-ázsiai szövetségeseik között. A volt szovjet köztársaságok urai meglehetős idegességgel figyelik a kirgiz kötélhúzást. Az orosz külügyminiszter sietve utasította vissza Kurmanbek Bakijev volt kirgiz vezető Minszkben kiadott nyilatkozatát, amely szerint továbbra is államfőnek tekinti magát.
A gazdaság a vártnál lassabban bővült az első negyedévben a briteknél, mivel az elmúlt három évtized legkeményebb időjárása visszafogta a kiskereskedelmet és a feldolgozóipart. A brit statisztikai hivatal közölte, hogy a GDP 0,2 százalékkal nőtt az első három hónapban, ami a fele a 0,4 százalékos bővülésről szóló várakozásoknak.
Bennfentes kereskedelem és vesztegetés vádjával biróság elé állították Kína leggazdagabb vállalkozóját. A 40 éves Huang Guangju – akit fiatal korában kicsaptak az iskolából – Kina második legnagyobb elektronikai cikkeket árusító hálózatát hozta létre, vagyonát 2008-ban történt őrizetbe vételekor 6,3 milliárd dollárra becsülték.
Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter elismerte, hogy magas szintű képzés folyik a magyar tannyelvű iskolákban, de nem tartja helyesnek, hogy ezekben az intézményekben a szlovákon kívül minden tantárgyat magyarul oktassanak - írja az Sme szlovák napilapban megjelent interjú alapján az fn.hu.
A demokraták a Wall Street ellen, és a republikánusok a Nagy Kormányzat ellen - így foglalhatók össze a novemberi kongresszusi választásokig vezető út küzdelmei az Egyesült Államokban. A Wall Street elleni küzdelmet a szabályozási reform elfogadtatásával alighanem megnyerik a demokraták, a választásokon azonban meghatározóbbnak bizonyulhatnak a kormányzati túlsúllyal szembeni ellenérzések, és ez a republikánusok malmára hajthatja a vizet.
Az elemzők által vártnál is jobban, 33 ezer fővel 1,54 millióra csökkent a brit munkanélküliek száma márciusban, ami jól jöhet szoros választási kampányban a brit munkáspártnak. A Bloomberg által megkérdezett elemzők csupán tízezres csökkenést vártak márciusra. A jelentés elemzők szerint növeli a nyomást a brit jegybankon, hogy a korábban vártnál gyorsabban emeljen kamatot.
A világ harmadik legnagyobb sörgyártójának idei első negyedéves árbevétele valamivel elmaradt a várakozásoktól, főleg az európai forgalom volt gyenge; a profit azonban 218 millió euróra nőtt. Az eladott sör organikus volumene 5,3 százalékkal csökkent az előző évhez képest; az elemzők csupán 4,9 százalékos visszaesést vártak.
Máris komoly számháború folyik a nemzetközi elemzők között az alig néhány hete piacon lévő háromdimenziós (3D) tévékészülékek piaci kilátásait illetően. Az idén másfél és négymillió darab közé teszik a térhatású élményt nyújtó televíziók értékesítését, az idei mennyiség több mint a felét az USA piaca veszi fel. Április elejétől már a hazai szakkereskedésekben is megjelentek az első 3D-s modellek.
Csaknem 100 ezer ember jelent meg a lengyel államfő és felesége temetési szertartásán vasárnap Krakkóban - közölte az AFP hírügynökség. A ceremóniára meghívott külföldi vendégek közül sokan lemondták a részvételt a vulkáni hamu eredményeként elrendelt európai légtérzár miatt.
Egész hétvégén zavarokat okozhat Európa légi közlekedésében a vulkáni hamu - állítják légi közlekedési és meteorológiai szakemberek. A rendkívüli helyzet több százezer embert érint. Az izlandi vulkánkitörés után Európa felé sodródott hamu az egészségre nem ártalmas és szabad szemmel alig érzékelhető, de a repülők hajtóműveit eltömítheti.
A munkálatok teljes gőzzel haladnak Horvátország jelenleg legnagyobb építkezésén. Idő előtt készül el Zágráb Laniste kerületében épülő bevásárló és szórakoztató központ, az „Arena Centar”. „Az Arena Centar az év végén nyitja meg kapuit, az ország egyetlen szórakoztató és bevásárló központja lesz, amely átadásra kerül 2010-ben.
Beszállna az uniós gázporjektbe és évi 10 milliárd köbmétert gázt juttatna a Nabucco vezetékbe a közép-ázsiai ország. Az egyik legnagyobb közép-ázsiai gáztermelő, Türkmenisztán bejelentette, hogy csatlakozna a Nabucco projekthez. Évi 10 milliárd köbméter gázt juttatni abba a csőbe, amely segítené Európa függetlenedését az orosz gázimporttól.