Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon leköszönt miniszterelnöknek a sikeres válságkezeléshez, az amerikai elnök szerint a volt magyar kormányfő intézkedései példaként szolgálhatnak a hasonló fenyegetésekkel szembe néző országoknak.
A nemzetközi humanitárius flotilla elleni incidens következtében Törökország felfüggeszti kormányközi együttműködési projektjét Izraellel. Többek között a Manavgat nevű vízügyi projektet függesztette fel a török fél, amely elkészültével évi 50 millió köbméter vizet juttatna Törökországból Izraelbe. A Kék Áramlat 2 gázvezeték izraeli meghosszabbításának projektjét is felfüggesztették.
Tíz kilométerre megközelítette Florida partjait, és már pénteken el is érheti a turisták által kedvelt fehér homokos partszakaszt a Mexikói-öbölben terjedő olajszennyeződés.
Florida a negyedik amerikai állam, amelyet érint az olajszennyezés. A parti őrség szakemberei vízen úszó korlátokkal próbálják megvédeni a veszélyeztetett partszakaszt.
A tartományi kormányban nem félnek a vajdasági magyarok tömeges elvándorlásától sem. Bojan Pajtić kormányfő tart attól, hogy a magyarok egy része elmegy Szerbiából, de nem Magyarországra, hanem az Európai Unió más országába, mivel az uniós állampolgársággal erre lehetősége van. Ezzel Szerbia fiatal képzett embereket veszít.
A maláj kormány a 2011-es tanévtől módosítja az ország állami iskoláiban az angol nyelv oktatásának szabályait, melynek következtében több mint 13 ezer angoltanárra lehet szükség az intézményekben. Habár az országban a maláj a hivatalos nyelv, igen gyakori az angol nyelv használata.
Izrael szabadon engedett 124 embert, akik valamennyien a gázai blokádot megtörni szándékozó flotilla hajóin utaztak. Több száz ember van még izraeli őrizet alatt. A kezdeti világméretű felháborodás után lassan sokan kénytelenek elismerni: Izraelnek jogában állt úgy cselekedni, ahogyan eljárt.
Először adja ki állami költségen az ukrán kormány a 10. osztályos tankönyveket az ország oktatási rendszerében használatos összes nemzetiségi nyelven - jelentette be Dmitro Tabacsnik oktatási miniszter.
A Magyarok Szövetsége üdvözli a külhoni magyarok magyar állampolgárságának helyreállítását lehetővé tevő törvényt, és köszönetét fejezi ki mind az előterjesztőknek, mindazon képviselőknek, akik megszavazták azt. A mozgalom felvidéki tagjai jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel: magyar állampolgárokká kívánnak válni.
A Harvard Egyetem vezetői a napokban rádöbbentek hogy kit halmoztak el ösztöndíjakkal. A 23 éves Adam Wheelert 2007-ben vette fel az intézmény, ugyanis a beadott dokumentációk szerint Wheeler egy híres magán-középiskola kiemelkedő tanulója volt. Valójában azonban Wheeler egy nem különösebben híres főiskola közepes tanulója volt, ahonnan ráadásul csalásért ki is rúgták.
Európa legnagyobb autógyártó csoportja februárban végezte el az átfogó minősítést a dél-korai cég első európai gyárában, amely eddig csupán a VW Transportereket kibocsátó hannoveri haszonjármű gyárba valamint a csehországi Nosovicében lévő Hyundai-gyárnak szállított.
Tassos Mantelis volt görög szocialista közlekedési miniszter beismerte, hogy 100 ezer eurónak megfelelő összeget kapott a Siemens német elektronikai óriástól még 1998-ban. A pénzt kampány részére szóló adományként kapta, állítása szerint. Az összeget egy svájci bankba fizették be, és Mantelist most pénzmosással vádolják.
A cseh gazdaság talpra állítása mellett az új kormány egyik legégetőbb feladata lesz a szociális feszültségek csillapítása, mindenekelőtt a roma kisebbség helyzetének javítása. Egy nemrégiben készült uniós jelentés szerint a cseh romák a leginkább diszkriminált kisebbség az EU-ban, Csehországot éppen ezért 1993 óta folyamatosan kritizálják a nemzetközi szervezetek.
Folyamatosan követik egymást a megszorítások elleni tiltakozásokról szóló bejelentések Európában. Franciaországban a napokban tartottak általános sztrájkot a közszférában dolgozók a kabinet nyugdíjreformtervei miatt. A spanyolok ugyanakkor jövő hétre tervezik hasonló megmozdulásukat a kormány asztalán lévő megszorítási javaslatok miatt, Olaszországban pedig június végére várhatók tömeges tiltakozó akciók.
Jóváhagyta a román kormány a korábban kilátásba helyezett megszorításokat. Csak két engedmény került a Valutaalapnak küldendő szándéklevélbe: 600 lej alá nem csökkenhetnek a bérek és 350 lej alá a nyugdíjak. A gyermeknevelési segélyt a tervezett 25 százalék helyett csak 15 százalékkal faragják le. A minimálbérben részesülő személyek valós szociális helyzetét újravizsgálják, mert sokan visszaéltek ezzel a juttatással.
Az ártándi Közúti Határátkelőhelyen a belépő tehergépkocsi forgalmi sávon belépésre jelentkezett egy román állampolgárságú sofőr ugyancsak egy román honosságú tehergépkocsival, amely fa paneleket szállított. A közös magyar-román egyvonalas ellenőrzés során a magyar fél kezdeményezésére a tehergépjárművet röntgenes vizsgálatra irányították.
Áprilisban is ugrásszerű növekedést produkált a japán kivitel. 40,4 százalékkal bővült az előző hónapban 2009 azonos időszakához képest - elsősorban az ázsiai piacokon tapasztalható élénk keresletnek köszönhetően. Az euróövezeti hitelválság egyelőre nem látszik megzavarni a kelet-ázsiai gazdaság élénkülését.
A British Petrol bejelentette: környezetvédelmi alapot kíván létrehozni az idén tavasszal, április 20-án a Mexikói-öbölben felrobbant olajkút okozta károk felmérésére, valamint a hosszú távú környezeti hatások kivizsgálására.
A SHELL olajtársaság tegnapi közlése szerint ismét teljes kapacitással működteti a Niger deltájában található olajlelőhelyeit. A Trans Niger olajvezetéket korábban a nigériai lázadó csoportok támadásai miatt kellett részlegesen lezárni, az akciók során a csővezeték megsérült, a kiömlő olaj pedig felrobbant – jelenti az AP.
A tavalyi évhez képest három helyet előrelépve a 42. helyen végzett 58 ország közül hazánk az IMD svájci üzleti iskola legfrissebb versenyképességi felmérésében. Térségünk idei nyertesének Lengyelország tekinthető, legalábbis ami a mozgásokat illeti, hiszen egy év alatt 12 hellyel került feljebb a listán.
A román kormány által előterjesztett formájában fogadták el az oktatási törvénynek az anyanyelvű oktatásra vonatkozó cikkelyét, amely szerint a kisebbségi diákok a román nyelv és irodalmon kívül minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak