Nem sikerült megállapodniuk a közös halászati övezet létrehozásáról a két Korea védelmi minisztereinek csütörtökön befejeződött, háromnapos phenjani tárgyalásukon - jelentette a dél-koreai média. A vitatott sárga-tengeri határ menti halászati övezet kialakításáról Ro Mu Hjon dél-koreai elnök és Kim Dzsong Il első számú észak-koreai vezető hozott elvi döntést októberi phenjani csúcstalálkozóján több egyéb, a megbékélést előmozdító tervezett lépés mellett.
Václav Klaus az első és eddig egyetlen hivatalos jelölt a jövő év februárjában esedékes csehországi államfőválasztáson. A cseh államfőt a legmagasabb alkotmányos tisztségbe a Polgári Demokratikus Párt jelölte újra. Az erről szóló értesítést, amelyet a koalíció legerősebb tagjának 81 képviselője és 41 szenátora írt alá, szerda délben adta át a párt képviselője a választási bizottságnak
Elfogadhatatlanoknak nevezte a három napja tartó párizsi zavargásokat Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán, és ragaszkodott ahhoz, hogy bíróság elé kerüljenek azok a tüntetők, akik rálőttek a rendőrökre. "Meg fogjuk találni a lövöldözőket, bíróság előtt fognak felelni tettükért" - hangsúlyozta a francia elnök, miután a Párizstól északra fekvő Eaubonne kórházában meglátogatott egy rendőrkapitányt, aki vasárnap este súlyosan megsebesült a párizsi külvárosokban kirobbant erőszakcselekményekben.
Az amerikai hadsereg szerdán bejelentette, hogy két nemrégiben végrehajtott hadművelet során életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szárnyának három vezetője. Egyikük egy szamarrai terrorhálózatot irányított, a másik kettő az al-Kaida egyik kirkuki szervezetét vezette, illetve a Kirkuk környéki hálózat második számú vezetője volt.
Szíria az annapolisi Közel-Kelet-konferencián kedden közölte: Izraelnek előbb ki kell vonulnia a megszállt területekről, az arab országok csak azután rendezik kapcsolatukat a zsidó állammal."Az Izraellel való kapcsolatok rendezésének (...) az átfogó béke eredményének kell lennie, nem pedig megelőznie azt" - szögezte le az annapolisi konferencia zárt ülésén Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter-helyettes.
A XIV. dalai láma, a tibeti buddhisták spirituális vezetője Tibeten kívüli utódot kíván kinevezni abban az esetben, ha száműzetésben halna meg. A 72 éves dalai láma, aki 1959-ben menekült el Tibetből, és azóta az észak-indiai Daramszalában él, kedden Amritszárban, vallási vezetők világkonferenciája alkalmából nyilatkozott újságírók előtt utódlásáról, kivívva ezzel ismét a kínai vezetés haragját
Hatvannégy rendőr sérült meg - közülük öten súlyosan - keddre virradóra Párizs egyik elővárosában, ahol két helyi fiatal halálát követően robbant ki újabb zavargás. Egy nappal azután, hogy egy 15 és 16 éves fiú motorral rendőrautónak ütközve életét vesztette a fővárostól 20 kilométere északra fekvő Villiers-le-Belben, Val-d′Oise megye hat városában robbantak ki utcai erőszakcselekmények.
Az erdélyi magyarság józanul döntött az európai választásokon, a közösség politikai életében új fejezet kezdődik - hangsúlyozza a romániai magyar sajtó hétfői kommentárjaiban. Bíró Béla politikai elemző az Új Magyar Szóban úgy vélte: a magyar szavazótábor tagjai az eszükre hallgatva döntöttek.
Hugo Chávez venezuelai elnök vasárnap bejelentette, hogy befagyasztotta az országa és Spanyolország közötti kapcsolatokat, amíg II. János Károly spanyol király, aki egy chilei csúcstalálkozón rendreutasította, bocsánatot nem kér tőle. Arra azonban nem tért ki, hogy döntése milyen konkrét következményekkel jár majd a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokban.
Egy tonnányi robbanószert fedeztek föl egyiptomi határőrök csütörtökön Egyiptom és a Gázai övezet között húzódó határ közelében; a robbanóanyagot feltehetően a palesztinoknak szánták - közölték biztonsági forrásból. A 28 műanyagzsákba rejtett TNT-t alagutakon át akarták becsempészni a Gázai övezetbe.
Szorosabbá vált az Egyesült Államokban az ellenzéki demokrata politikusok között az elnökjelöltségért folyó küzdelem - derült ki a legfrissebb felmérésekről. A Zogby/Reuters szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatai szerint jelentősen csökkent Hillary Clinton előnye szenátortársával, Barack Obamával szemben.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság elé viszi férje megölésének ügyét Alekszandr Litvinyenko özvegye, így próbálva elérni, hogy Moszkva beismerje felelősségét az egykori orosz titkos ügynök haláláért, és fizessen kártérítést.
Az RMDSZ kampánykaravánjával Sógor Csaba szenátor, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Frunda György szenátor Székelyföld számos települését felkeresi, hangsúlyozva, hogy a romániai magyaroknak - a tömbben és a szórványban élőknek egyaránt - meg kell őrizniük egységüket.
Leállították a kutatást a donyecki bányaszerencsétlenség még hiányzó 11 áldozata után, miután a tárnában pusztító tűz lehetetlenné teszi a további mentést - közölte Andrij Kljujev ukrán miniszterelnök-helyettes, a baleset következményeinek felszámolására felállított bizottság elnöke.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hozzájárulását adta, hogy a ciszjordániai palesztin biztonsági erők 50 izraeli páncélos szállító járművet és kézifegyvereket kapjanak - közölték izraeli tisztségviselők. A névtelenséghez ragaszkodó források szerint Olmert ezzel gesztust akar gyakorolni Mahmúd Abbász palesztin elnök irányában a jövő heti annapolisi nemzetközi közel-keleti értekezlet előtt.
A Délkelet-ázsai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri csúcstalálkozóján a külügyminiszterek után kedden a tagállamok állam- és kormányfői is ellátták kézjegyükkel a szervezet új alapokmányát. Az új charta jogalanyi státussal ruházza föl a regionális nemzetközi szervezetet, egyszersmind hatékonyabbá teszi a működését az aláírók reményei szerint.
Magyarországnak lesz a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését ismét zászlajára tűző kormánya - hangoztatta hétfőn este Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki elkísérte kampányzáró körútjára Tőkés Lászlót. A volt magyar miniszterelnök és a november 25-i európai parlamenti választásokon független jelöltként induló református püspök a nap folyamán Baróton, majd Kovásznán és Kézdivásárhelyen találkozott a helyi lakosokkal.
Japánban kedden megkezdték az országba érkező külföldiek szigorúbb ellenőrzését, ujjlenyomatot vesznek tőlük, és lefényképezik őket, a terroristagyanús elemek kiszűrése céljából. A 16 éven felüli külföldiek csaknem mindegyikét alávetik a procedúrának, a tartósan Japánban élőket is.