Fafúvós gálával folytatódik hétfőn Debrecenben az Ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiája, amelyet 13. alkalommal rendez meg a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti kara. Vasárnap Vásáry Tamás adott születésnapi zongorahangversenyt.
A kurzuson évről évre nemzetközileg ismert művésztanárok foglalkoznak a világ minden részéből érkezett hallgatókkal, akik nemcsak tanulnak, hanem koncerteznek is július 17. és 26. között Debrecenben
Ütős rock, slágeres pop, nosztalgikus dance, fiatalos punk, testet tetőtől talpig megmozgató dj-szettek, valamint hazai és külföldi nagyágyúk a Campus Fesztivál záró napján.
Kelet-Magyarország legnagyobb bulijában az utolsó napon sem csalódtak a fesztiválozók. A Pepsi Nagyszínpadon az Intim Torna Illegál indított, a zenekart a dán származású, világszerte ismert énekesnő, Nabiha követte.Eltiltva és elfelejtve mottóval rendezik meg idén is a Tokaji Írótábort, amely ezúttal 1965-től 1990-ig öleli fel a hallgatás és elhallgattatás éveit a magyar irodalomban, a határon inneni és túli magyar írók, költők irodalomtörténészek rendezvénye augusztus 14-én kezdődik és 16-ig tart a Tisza-parti városban.
Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének iszlám vonatkozású műtárgyait, köztük szőnyegeket, dísznyergeket és fegyvereket mutatnak be azon az állandó tárlaton, amely hétfőn nyílik meg Budapesten.
Ázsia és Észak-Afrika iszlám országaiból a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe került művészeti alkotásokból mutat be válogatást a múzeum hétfőn nyíló állandó tárlata.
Schiff András zürichi koncertjét, ezen belül is különösen Ludwig van Beethoven Diabelli-variációinak előadását méltatja a Neue Zürcher Zeitung keddi koncertmelléklete.
A neves svájci újság internetes cikkében a Diabelli-variációk legnagyobb előadói közé sorolja Schiff Andrást. A zürichi Tonhalléban adott koncertjén "olyan vitalitással és olyan reflektáltan játszotta a darabot, ahogy azt ma senki más nem tudja játszani" - írja a lap.
Életének 69. évében elhunyt Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Debreceni Egyetem professor emeritusát hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap érte a halál.
Görömbei András 1945. február 5-én született a Hajdú-Bihar megyei Polgáron. 1970-től a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított Debrecenben, 1981 és 1992 között docensként. 1992-től egyetemi tanár, a modern magyar irodalom tanszék vezetője volt.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiuma elutasította a Fuga Budapesti Építészeti Központ pályázatát, emiatt elmarad a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával (SZIMA) közösen szervezett nyári, összművészeti fesztivál - jelentették be a szervezők szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.
- Csaknem 90 ezer nézőt fogadott ez elmúlt évadban a budapesti Katona József Színház, ez több mint 10 százalékos növekedés az előző szezonhoz képest - közölte a színház hétfőn. Az évad utolsó előadását - A mi osztályunk című darabot - vasárnap játszotta a társulat.
Négy díjjal Deák Krisztina Aglaja című filmje a nagy nyertese az idei monte-carlói televíziós fesztiválnak, amelyen csütörtök este jelentették be a legrangosabb európai televíziós elismerés nyerteseit. Díjat nyert az On the Spot gázai filmje is. Az Aglaja mindhárom kategóriában, amelyben jelölést kapott, elnyerte az Arany Nimfát, így a legjobb tévéfilmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb női főszereplőnek (Ónodi Eszter) járó díjat, emellett megkapta a Monacói Vöröskereszt különdíját is.
Az Attraction abban bízik, hogy a Britain′s Got Talent tehetségkutató verseny megnyerése után hivatásszerűen folytathatják táncos karrierjüket - erről Szűcs Zoltán, a csoport vezetője azt követően beszélt, hogy keddre virradó éjjel megérkeztek Londonból a Liszt Ferenc repülőtérre.
- Korábban egy másik festőnek tulajdonított képet azonosítottak a 16. századi Jacopo Tintoretto itáliai mester munkájaként a londoni Victoria és Albert Múzeumban - számolt be a felfedezésről a BBC hírportálja.
A The Embarcation of St. Helena in the Holy Land (Szent Ilona hajóra száll a Szentföldön) című képet egészen a legutóbbi időkig Tintoretto kortársának, Andrea Schiavonénak tulajdonították.
Megnyerte a Britain′s Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet már az elmúlt hetek elődöntői óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó. Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta.
Megkezdődik szombaton az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (biennále): a fél évig tartó mustrán minden eddiginél több, 88 ország állít ki, Magyarországot Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje képviseli.
A magyar pavilon idei kiállítása háborúkból visszamaradt bombák történetét dolgozza fel Uhl Gabriella kurátori munkájával.
Az év vidéki könyvesboltja címmel tüntette ki a debreceni Libri Könyváruházat a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. A díjat április végén, a XX. Nemzetközi Könyvfesztiválon vette át Zavadovicsné Futó Katalin boltvezető.
A debreceni üzlet szerves részévé vált a város kulturális életének.- Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató - aki végül visszatért az intézménybe - közösen alakította ki.
Tavaly ősz óta az intézményt a nemzetközi hírű táncos-koreográfus, az eddig főként Franciaországban alkotó, vajdasági születésű Nagy József irányítja.
Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében összemossa a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival, azt a látszatot keltve, hogy ugyanazok a tendenciák tapasztalhatók mindkét színháznál, és ezzel is igazolja az Újszínház nézőszámának harmadával való csökkenését.
Angol, cseh, francia, német, orosz és román filmeseket díjaztak szombat este a huszonharmadik Mediawave fesztivál zárónapján. A legjobb magyar film díját Szabó Szonja kapta Turiszt című alkotásáért, Vácz Péter Nyuszi és Őz című filmjét Tolerancia különdíjjal tüntették ki.