A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Vezetése és Tanácsa - a karok és a Hallgatói Önkormányzatok kezdeményezésére és támogatásával - Hallgatói Szolgáltató Központot hoz létre, melyet január végén adnak át. A központ célja a kari jellegtől független hallgatói adminisztrációs feladatok összevont intézése, a kari tanulmányi osztályok tehermentesítése a kor színvonalának megfelelő környezetben.
A magyar kultúra iránti elkötelezettségünk a jövő generációjának sorsát formálja. Nagy és boldog felelősség van rajtunk - ezzel a gondolattal engedte útjára dr. Csorba Péter, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola rektora a friss diplomásokat az intézmény ünnepi szenátusülésén.
A jelentős hallgatói létszámcsökkenés miatt ismét előkerültek a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatos javaslatok, több állami intézmény vezetősége vetette fel újra, hogy az állam csak az általa fenntartott intézményekben finanszírozza a képzéseket, a magánintézményekben ne. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a Figyelőnek úgy nyilatkozott: "Komoly gondolkodás folyik a kérdésről az Oktatási és Kulturális Minisztériumban".
Nagy-Britannia lakossága több mint hatszorosa hazánkénak, a felsőoktatásba jelentkezők száma viszont arányosan kevesebb, mint Magyarországon. Az Egyesült Királyságban évente körülbelül 500.000 fiatal adja be jelentkezési lapját a felsőoktatásba, míg Magyarországon 2007-ben valamivel több mint 108 ezer jelentkezés érkezett, ebből tehát látszik, hogy a szigetországban arányaiban kevesebben szeretnének diplomát szerezni, mint nálunk.
Már összeülhettek a családi kupaktanácsok, a baráti társaságok, hogy áttanulmányozzák az idén csaknem ezer oldalon megjelent Felsőoktatási felvételi tájékoztatót, amelyben számos alapszak, 85 mesterszak és további felsőfokú szakképzések listáját böngészhetik a pályaválasztók. A döntés nem csak a kb. százezer potenciális jelentkezőt, hanem családjukat is érinti.
Több, főként technikai jellegű változásra kell számítani a közoktatás területén január 1-jétől: ekkortól lép életbe a tankönyvvé nyilvánítás új rendje, a tankönyvtámogatásról és iskolai tankönyvellátásról szóló rendelet, az érettségi vizsgák módosítása, s változik a kerettantervek kiadása és jóváhagyása - közölte az oktatási tárca.
Valamelyest közeledett az oktatási tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) álláspontja a képzési hozzájárulás ügyében, megegyezés azonban nem született, a tandíj visszavonása nem sikerült - összegezte a szerdai megbeszélés eredményét Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke Budapesten
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) ne kérjen a jövőben sztrájkadatokat az intézményvezetőktől - mondta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője a tárca honlapjára december 11-én feltett "körözvény" kapcsán. Az OKM közlése szerint az adatközlés önkéntes volt.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tagjai közül 14 ezren kétórás sztrájkkal, nyolcezren egész napos munkabeszültetéssel fejezték ki szolidaritásukat hétfőn, 43 ezren pedig kék szalagot tűztek - nyilatkozta a szakszervezet elnöke az MTI-nek. Árok Antal elmondta: területenként eltérő mértékben vettek részt a sztrájkban, például Heves megyében alacsony volt a részvétel, míg Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala megyében sztrájkolt a legtöbb pedagógus.
Megjelent a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztató: a kötet a szeptemberben induló tanévre 1.616-féle alapképzést, 262-féle mesterképzést és 384-féle felsőfokú szakképzést kínál a diákoknak - közölte Kerekes Gábor, az Educatio Kht. vezetője.
Az új, 480 pontos felvételi rendszer a tanulmányi eredményből (tanulmányi pontok) és az érettségi vizsgán elért eredményekből (érettségi pontok) származó pontokat veszi figyelembe, kiegészítve az emelt szintű érettségiért, nyelvtudásért, sportteljesítményért, tanulmányi versenyekért, szakképesítésért, valamint az előnyben részesítés jogcímén járó többletpontokkal.
A diploma alapkövetelménye, a munkavállalás kritériuma és az európai polgári lét hozzátartozója manapság a nyelvvizsga bizonyítvány, ami jobb esetben magabiztos nyelvtudással párosul. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ a nyelvtudással szerezhető felvételi többletpontokra is felhívja a jelentkezők figyelmét.
Élmezőnyben végeztek a magyar diákok a PIRLS elnevezésű nemzetközi szövegértési vizsgálaton, amelyen 45 oktatási rendszer vett részt - jelentette be Hiller István szakminiszter Budapesten. A 2006-ban, a negyedik osztályos általános iskolás diákok körében elvégzett felmérésben csupán négy ország előzte meg Magyarországot.
Közös gondolkodásra gyűltek össze Budapesten a felsőoktatás marketinggel, pr-rel és kommunikációval foglalkozó szakemberei a Felsőoktatás új utakon című konferencián. A most már egyre többször elhangzó kérdésekre keresték a választ: Ki a felsőoktatás célcsoportja, hogyan lehet elérni, és milyen üzenetet kell eljuttatni a számára?
A felsőoktatási rangsor megjelentetése egy jó üzlet a különböző médiumok számára - jutott konszerzrusra a kérdésben az Új utakon jár a felsőoktatás című konferencia első szekcióülésén felszólaló öt résztvevő.
A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők számának további csökkenését prognosztizálta az elkövetkező évekre a felsőoktatási szakállamtitkár szerdán egy budapesti szakmai konferencián. Manherz Károly úgy számolt, hogy a demográfiai csökkenés miatt az elkövetkező három-négy évben a korábbinál kevesebben, mintegy 82 ezren tesznek érettségit, s feltehetően 60-70 százalékuk nyújt majd be felvételi kérelmet.
Napjainkban a magyar felsőoktatás dinamikus átalakuláson megy keresztül, ami az információs igények növekedésével és sokrétűbbé válásával jár. Ezért az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. konferenciát rendez a Magyar Rektori Konferenciával és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával november 28-án a Hallgatói Információs Központban Budapesten.
A Debreceni Egyetem nemsokára szuperszámítógépet működtet, mely főként a helyi kutatómunkákat segíti elő. A "szuper" kategóriába a rendkívül nagy számítási teljesítményt nyújtó számítógépek tartoznak, melyek számos feladatot képesek ellátni. Ilyen a meteorológiai szimuláció, matematikai számítások, a kódfejtés, algoritmusok futtatása.
A felsőoktatásban nemrégen bevezetett tandíj, valamint a megváltoztatott érettségi rendszer már érezteti a hatását. Azonban még korai lenne eldönteni, hogy előnyei, vagy hátrányai vannak e inkább. Annyi máris látszik: a 2007. évi októberi statisztikát összevetve a korábbi két év eredményeivel azt látjuk, hogy a hallgatók létszáma több mint kettőszázzal csökkent.
A Debreceni Egyetem oktatói régóta segítik a tehetséges hallgatók előmenetelét, fejlődését,képességeik továbbfejlesztését, az egyetemisták tudásának bővítését. A legtehetségesebbeket már másodévben bevonják az egyetem kutatási műhelyeibe, versenyképes tudást és lehetőséget teremtve a hallgatóknak karrierjük építésére.