Az arany ára immár a negyedik egymást követő üzleti napon drágult kedden, miután az infláció miatti aggodalmak és az euróövezet szuverén adóssága által kiváltott megpróbáltatások továbbra is a nemesfémek vásárlására csábítják a befektetőket.
Tavaly az első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya. Ez bő egy év alatt 200 ezer új online bankhasználót jelent. Az online bankolás leggyorsabban a fiatalok körében terjed.
A bankadó bevezetése jelentősen növelte a hitelekhez és pénzforgalmunk bonyolításához kapcsolódó díjakat, míg a magatartási kódex aláírása csak kismértékben drágította a banki termékeket – derül ki a Bankometer.hu friss elemzéséből. Az internetbankot használók járnak a legjobban.
Minimális körben megengedett egyoldalú szerződésmódosítás a fogyasztó hátrányára hitel-és kölcsönszerződés esetén. Az Országgyűlés 2010. október 25-i ülésnapján elfogadta a hiteleseket segítő törvénycsomagot, mely több tekintetben is pozitív, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége által régóta hangoztatott változtatásokat léptet életbe.
Változatlanul hagyta a jegybank az alapkamatot tegnap, és szokatlan módon állást foglalt a nyugdíjrendszert érintő változtatások kapcsán. Az irányadó ráta április óta 5,25 százalékon áll, ez eddigi legalacsonyabb szintjének felel meg. Mostanra már az emelés került napirendre, erre – az előző hónapokhoz hasonlóan – a jegybanki kommentár is utal.
Az Európai Központi Bank monetáris politikája megöli a lehetőségét annak, hogy az eladósodott országok kilábaljanak a válságból - mondta Nouriel Roubini, a világgazdasági válságot előre látó közgazdászprofesszor.
Az Európai Központi Bank inflációs félelemre hívja fel a figyelmet, ahelyett, hogy a deflációs veszélyről beszélne – nyilatkozta Nouriel Roubini , a New York Egyetem professzora.
Akár százmilliárd forint friss tőkét is kaphatnak az államtól a magyar takarékszövetkezetek.
.A tőkejuttatás ideje és nagysága még bizonytalan, az viszont biztos, hogy alárendelt kölcsöntőkeként kaphatják meg a takarékszövetkezetek – mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökétől.
Az Egyesült Államok, és nem Európa kockáztatja annak a veszélyét, hogy elveszti a gazdasági csatlakozást - véli Günter Verheugen, az Európai Bizottság volt alelnöke.
A 24. alpbachi pénzügyi szimpózium megnyitóján az Európai Bizottság egykori ipari biztosa védelmébe vette az eurózónát, amely szerinte nincs válságban..Dominique Strauss-Kahn szerint egyre terjed az elképzelés, mely szerint az országok politikai fegyverként használják a devizákat. Az IMF vezetője szerint a devizaháborúk súlyos kockázatot jelentenek a globális kilábalás szempontjából, a hasonló megközelítések hosszú távú károkat okoznak a gazdaságban.
A bevallások összesítése alapján a pénzügyi szervezetek összességében 182 milliárd forintos adófizetési kötelezettségről számoltak be a bankadóval kapcsolatban, ami előzetes számítások szerinti összeg 97 százaléka, így megfelel a kormány előzetes várakozásainak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
Elképzelhető, hogy a bankadó következményeként a hazánkkal szomszédos országok pénzintézetei veszik át a magyar nagyvállalatok finanszírozását. A nemzetközi bankok üzleti megfontolásból onnan nyújthatnak hitelt, ahol a nyereségüket nem terheli adó, a hazai vállalatoknak, pedig szinte mindegy honnan származik a kölcsön – állítja a Világgazdaság Online-nak nyilatkozó adószakértő.
Az államháztartási hiány csökkentése fontosabb, mint egy újabb megállapodás a Valutaalappal, utóbbi azonban segítene a hitelesség visszaszerzésében - mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóhelyettese az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Rogán Antal és Kósa Lajos fideszes politikusok elképzeléseivel azonos célú, ám gyökeresen eltérő tartalmú javaslatot fogalmazott meg a kormány számára a Magyar Nemzeti Bank a devizahitelesek megsegítése érdekében.
A jegybank szerint a bankok erőfölényét az üzleti környezet kiszámíthatóságának és a bankok hitelezési hajlandóságának fenntartása mellett kell megszüntetni.
Korlátozások. A fedezetlen shortolást, valamint néhány derivatív eszköz tőzsdén kívüli kereskedését is egységesen korlátozná az Európai Unió.
Az Európai Bizottság javaslata szerint a vállalatoknak minden nagyobb shortpozícióról számot kellene adniuk, és bizonyos fajta OTC-derivatíváknál központi klíringházakon keresztül kellene lebonyolítani az ügyletet, amellyel csökkentenék a nemfizetés kockázatát.
Költségvetési felügyelőt rendelt ki szeptember 15-ei hatállyal a kormány, azok megbízásáról pedig a nemzetgazdasági tárca vezetője gondoskodik. Matolcsy György júliusi gazdaságpolitikai csomagja szerint az intézmény gazdálkodását és számláinak ellenőrzését végzi majd a felügyelő.
Még egy hétig, szeptember 15-ig igényelhető ebben a tanévben a diákhitel azon felsőoktatásban tanulók számára, akik eddig nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni. Az állami finanszírozásban tanuló hallgatók esetében akár 200, a költségtérítéses képzésben résztvevőknél pedig akár 250 ezer forint is lehet ez az összeg.
Egyfajta csodavárás is jellemző a nehéz helyzetbe került hiteladósoknál, abban bíznak, hogy az állam kisegíti őket, ugyanakkor a segítség a hitel átstrukturálását jelenti, vagy tulajdonosból bérlővé válnak az adósok - mondta az FHB Bank vezérigazgatója. Gyuris Dániel szerint a kormány által emlegetett Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak több megoldási lehetőséget kell kínálnia.
Az elmúlt tanévben 19 ezer hallgatóval, vagyis hét százalékkal bővült a diákhitelt igénylők száma, így a 2009/2010-es tanévben 68 ezer hallgatónak összesen 22 milliárd forintnyi diákhitelt utaltak - mondta el Őri András, a Diákhitel Központ szóvivője szeptember 1-jén. Az idei tanévben a diákhitelként felvehető összegek nem változnak, a hitel kamata viszont egy százalékkal csökkent.