A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István vasárnap Budapesten.
Al Gore volt amerikai alelnök megtiszteltetésnek nevezte pénteken, hogy - az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságával (IPCC) megosztva - ő kaphatta meg az idei Nobel-békedíjat a globális felmelegedéssel kapcsolatos munkájáért, s azt mondta, a klímaváltozás erkölcsi és nem politikai ügy.
A magyar iparűzési adó olyan jellemzőkkel bír, amelyek megkülönböztetik a hozzáadottérték adótól (HÉA). A helyi adókról szóló törvény felhatalmazza Magyarország önkormányzatait, hogy illetékességi területükön helyi iparűzési adót (HIPA) vezessenek be - hangzik az Európai Közösségek Bíróságának álláspontja.
Halász D. János oktatásért felelős alpolgármester a pedagógusok minőségi bérpótlékával kapcsolatban adott válaszában szándékosan csúsztat, vagy szakterületén belüli tájékozatlansága folytán orruknál fogva vezeti Debrecen közvéleményét, és városunk kitűnő pedagógusait. Mindezt vélhetően nem másért, mint hogy saját felelősségét hárítsa.
Robert Fico szlovák kormányfő részben a bonyolult magyar belpolitikai helyzetet, részben Csáky Pál MKP-elnök agresszív magatartását okolta a szlovák-magyar viszony megromlásért a Die Presse osztrák napilap szerdai számában megjelent interjúban.
A Mol Nyrt. és a Quatar Petroleum International (QPI) október 8-án együttműködési megállapodást írt alá - közölte az olajtársaság a BÉT honlapján kedden
Az GDP közel 20 százalékának megfelelő, 3.000- 5.000 milliárd forint összegű adózatlan jövedelem képződik a szürke-fekete gazdaságban - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) országos értekezletén.
Ezernyi kísérletnek vagyunk ma tanúi a nemzet cselekvő egységének megbontására mind Magyarországon, mind Romániában - ezt a gondolatot fejtette ki szombaton Aradon Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke délelőtt beszédet mondott az 1848-as tábornokok kivégzésének színhelyén, a Vesztőhelyen.
A magyar és a szlovák külügyminiszter szerint is a jövőbe kell tekinteni, így lehet megoldani a két ország közötti konfliktusokat. A két tárcavezető erről csütörtökön este beszélt a Magyar Televízióban Az este című műsorában. Ján Kubis külügyminiszter hangsúlyozta: a kérdést nem úgy lehet megoldani, hogy egymás szemére hányjuk a történelmi sérelmeket, hanem úgy, hogy képesek vagyunk-e a jövőbe látni.
Továbbra is a 2004-es "narancsszínű forradalom" utódpártjai állnak győzelemre az ukrán választásokon, a szavazatok 99 százalékának összesítése után.
Az idén elindult Új Magyarország Fejlesztési Program keretében elsősorban a hosszú távú fejlesztési terveket támogatják, szemben az első Nemzeti Fejlesztési Tervvel - mondta Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
A Mol egyik kisebbségi részvénytulajdonosa vasárnap csatlakozott azoknak a részvényeseknek a növekvő számához, akik támogatják az OMV osztrák olaj- és gázipari cégnek a Mol-ra tett 19,6 milliárd eurós ajánlatát.
Feljelentést tett Weiszenberger László ellen az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) a Fővárosi Főügyészségen péntek délelőtt - közölte az MTI megkeresésére Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter sajtótitkára.
A Zuschlag-ügy nyomozása során találta meg az ügyészség Kiskunhalason a HírTV-ben bemutatott kazettát és egy héttel ezelőtt elrendelték a nyomozást - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc.
Az MSZP azt szeretné, ha minden megyében lenne egészségbiztosítási pénztár - közölte Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a frakció ülése után az esti koalíciós egyeztetés kapcsán. A szocialista frakció áldását adta arra, hogy megyénként legyenek pénztárak, ami lényeges eltérés a képviselőcsoport korábbi álláspontjához képest - mondta a kormánypárti politikus.
Tizenöt évre szállítaná le a választójog alsó korhatárát az iráni kormány - közölte vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád elnök. "A kormány hamarosan előterjeszt egy törvényjavaslatot, amelyben a szavazati jog korhatárának 15 évre történő csökkentését indítványozza a jelenlegi 18 év helyett.