Kanada november elsejével megszüntette a cseh állampolgárok vízumkötelezettségét - jelentette be Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerdán Prágában.
Az év első kilenc hónapjában 20.500 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és mintegy 33 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 10 százalékkal, az új engedélyeké 5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai tájékoztatója szerint.
Vádat emelt egy csádi bíróság tizenhat európai ellen hétfő este többek között amiatt, hogy állítólag gyermekeket próbáltak meg elrabolni az afrikai országból. Az európaiakat - 9 francia és 7 spanyol állampolgárt - múlt csütörtökön vették őrizetbe a csádi hatóságok.
A Fidesz 250 milliárd forint átcsoportosítását javasolja a 2008. évi költségvetésben - jelentette be Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A politikus elmondta: ebben a 250 milliárd forintban szerepel az önkormányzatokon keresztül az oktatási és a szociális ágazat támogatása, ez mintegy 100 milliárd forintos csomag lesz.
A bagdadi betöltetetlen állások növekvő száma miatt az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, hogy kötelezővé teszi a diplomaták számára az iraki szolgálatot - jelentette be pénteken Harry Thomas, a tárca személyzeti igazgatója. 2008 nyarán 250 posztot kell betölteni Bagdadban, s ebből 50-re még nincs jelentkező - tette hozzá sajtótájékoztatóján Harry Thomas.
A Fidesz tökéletesen egyetért Rogán Antal belvárosi polgármesterrel, aki tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erzsébet híd lezárására való felhívás törvénytelen cselekedetre buzdít.
Az APEH nem dolgozik politikai megrendelésekre - tájékoztatta az APEH sajtófőnöke az MTI-t; Bakonyi Ágnes ezt annak kapcsán hangsúlyozta, hogy a Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter bejelentette: az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot rendelt el Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával szemben.
A német kormány gyorsan meg fogja változtatni azt a törvényt, amely védelmet nyújt a Volkswagen cégnek a felvásárlási szándékokkal szemben azután, hogy az Európai Bíróság törvénytelennek minősítette a német rendelkezéseket - jelentette be szerdán a berlini igazságügy-minisztérium szóvivője.
Az ünnep előestéjén két Magyarország mutatta meg magát: az igazi és a torz képe.
Az egyik ünnepel, a másik gyújtogat.
Míg Az igazi, a 10 milliós Magyarország békésen készült az ünnepre, addig egy már jól ismert pár ezres kisebbség ismét Magyarország torzképét mutatta fel a világnak.
Egy biztonsági cég és több száz aktivista figyel a rendre a Fidesz október 23-i nagygyűlésén az Astoriánál, ahova több tízezer embert várnak - mondta a párt operatív igazgatója szombaton Budapesten. Nyitrai Zsolt nem közölte a biztonsági cég nevét, csak azt, hogy a Fidesz már évek óta ezzel a társasággal dolgozik.
Robert Fico szlovák kormányfő a TASR hírügynökségnek pénteken azt nyilatkozta, hogy a Gyurcsány Ferenccel lezajlott csütörtök esti lisszaboni megbeszélése egy volt csupán az ottani informális találkozók közül.
A rendőrség arányosan, következetesen és törvényesen fog fellépni azokkal szemben, akik az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek - jelentette Budapest rendőrfőkapitánya. Tóth Gábor elmondta: szerdán egyeztettek a társszervekkel, és több forrás is megerősítette, hogy szélsőséges csoportok részéről vannak olyan tervek, amelyek október 23-án és az azt megelőző néhány napon különböző rendezvényeket kívánnak megzavarni és köztörvényes bűncselekményeket akarnak elkövetni.
Ha az OMV és a Mol egyesülne, olyan monopolhelyzetbe kerülne az új cég Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában, amihez az európai versenyhivatal sohasem járulna hozzá - mondta Mosonyi György, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten háttérbeszélgetésen.
Japán kedden amellett döntött, hogy gazdasági büntetőintézkedésként nem folyósít Minmarnak (Burmának) pénzt egy egyetemi központ megvalósításához. Tokióban a döntést azzal indokolták, hogy szigetország azért nem utalja át a 3,4 millió eurónak megfelelő összeget, mert a mianmari katonai junta elleni szeptemberi tüntetéssorozat leverésére bevetett rendőrök támadásában életét vesztette egy japán újságíró is.
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István vasárnap Budapesten.
Al Gore volt amerikai alelnök megtiszteltetésnek nevezte pénteken, hogy - az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságával (IPCC) megosztva - ő kaphatta meg az idei Nobel-békedíjat a globális felmelegedéssel kapcsolatos munkájáért, s azt mondta, a klímaváltozás erkölcsi és nem politikai ügy.
A magyar iparűzési adó olyan jellemzőkkel bír, amelyek megkülönböztetik a hozzáadottérték adótól (HÉA). A helyi adókról szóló törvény felhatalmazza Magyarország önkormányzatait, hogy illetékességi területükön helyi iparűzési adót (HIPA) vezessenek be - hangzik az Európai Közösségek Bíróságának álláspontja.
Halász D. János oktatásért felelős alpolgármester a pedagógusok minőségi bérpótlékával kapcsolatban adott válaszában szándékosan csúsztat, vagy szakterületén belüli tájékozatlansága folytán orruknál fogva vezeti Debrecen közvéleményét, és városunk kitűnő pedagógusait. Mindezt vélhetően nem másért, mint hogy saját felelősségét hárítsa.
Robert Fico szlovák kormányfő részben a bonyolult magyar belpolitikai helyzetet, részben Csáky Pál MKP-elnök agresszív magatartását okolta a szlovák-magyar viszony megromlásért a Die Presse osztrák napilap szerdai számában megjelent interjúban.
A Mol Nyrt. és a Quatar Petroleum International (QPI) október 8-án együttműködési megállapodást írt alá - közölte az olajtársaság a BÉT honlapján kedden