Pro...

Eredmények megjelenítése 2521-től 2540-ig 2587 találatból.

Moszkva közös NATO-orosz rakétapajzsról akar tárgyalni

Pro... - 2007-06-03

Az orosz külügyminiszter újabb tárgyalásokat szorgalmazott egy közös NATO-orosz rakétaelhárító rendszerről. Szergej Lavrov, akit az Interfax hírügynökség idézett, kijelentette: "Következtetéseink világosan jelzik, hogy semmi értelme nem létező fenyegetésekkel szemben védekezni.

Simicskó kezében az Egy-Másért alapítványról szóló jelentés

Pro... - 2007-06-01

Simicskó István, a Nemzetbiztonsági Bizottság kereszténydemokrata elnöke kézhez kapta Szilvássy Györgytől az Egy-Másért alapítványról szóló jelentést. Az ellenzéki politikus elmondta, hogy bizottsági ülés lesz majd ebben az ügyben.

Konferencia a konvergenciaprogramról

Pro... - 2007-05-30

Legalább 2010-ig tartani kell a jelenlegi elvonási szintet a konvergenciaprogram teljesítéséhez, így Magyarország 2012-ben csatlakozhat az ERM II. rendszerhez - fejtette ki Kupa Mihály volt pénzügyminiszter a témában rendezett konferencián.

Nem hajlandó az állam az utasok jogainak erősítésére

Pro... - 2007-05-24

    Megdöbbenve értesültem arról, hogy a mai napon a gazdasági bizottság kormánytöbbsége elutasította a vasúti késések utáni kártérítések biztosításáról szóló javaslatomat. Szakmai koncepciómat, pártpolitikai megfontolásokból söpörte le a kormányoldal, s így a "MÁV-fogyasztó" polgárok járnak rosszul.

Civil cég őrzi júniustól a rendőrség fővárosi objektumait

Pro... - 2007-05-23

Külső cégre bízza a rendőrség a fővárosi objektumok védelmét - erősítette meg szerdán az MTI-nek a Magyar Nemzet információját a BRFK helyettes szóvivője. A BRFK objektumainak fegyveres őrzésére kiírt közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását a Közbeszerzési Értesítő 2007. március 19-ei számában tették közzé.

Kósa Lajos: Kádár itt van közöttünk

Pro... - 2007-05-21

Kósa Lajos szerint jelenleg posztkádári Magyarországon élünk, ahol nem polgári, hanem szocialista demokrácia van - mondta a Fidesz egyik alelnök-jelöltje, Debrecen polgármestere a párt tisztújító kongresszusán.

Fidesz kongresszus: megtartották kortesbeszédeiket az alelnök-jelöltek

Pro... - 2007-05-20

A Fidesz alelnökjelöltjei közül Pelczné Gáll Ildikó a kormány hitelvesztéséről, Pokorni Zoltán a mértéktartás fontosságáról, míg Varga Mihály a gazdaság, az állam szerepéről szólt kortesbeszédében a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusán vasárnap, Budapesten. Pelczné Gáll Ildikó fontosnak tartotta kiemelni, hogy arra, amit a kormány ma tesz, nem kapott felhatalmazást a tavalyi országgyűlési választásokon.

A Fidesz a rendőri vezetés lemondását követeli

Pro... - 2007-05-18

A Fidesz azonnali lemondásra szólítja fel az igazságügyi és rendészeti minisztert, valamint az országos és a budapesti rendőr-főkapitányt az utóbbi időszak rendőrséget érintő bűncselekményei miatt - erről Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Kontrát Károly, a Fidesz-KDNP rendészeti munkacsoportjának vezetője tartott pénteken sajtótájékoztatót.

 Fidesz: a kormány vonja a vissza az újabb privatizációkról szóló javaslatát!

Pro... - 2007-05-17

A Fidesz arra  szólítja fel a kormányt, hogy a vonja vissza az újabb  privatizációkról szóló javaslatát - mondta Márton Attila, az  ellenzéki párt gazdasági kabinetjének tagja

Mulasztott a hódmezővásárhelyi kórház

Pro... - 2007-05-15

Mulasztott a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház, a mentőautóban elhunyt mindszenti férfi nem kapta meg a megfelelő ellátást az intézményben; a kórháznak hárommillió forint bírságot kell fizetnie - mondta az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálatáról a szervezet elnöke kedden Budapesten.

Gyurcsány: túl vagyunk a kiigazítás legnehezebb szakaszán

Pro... - 2007-05-14

Gyurcsány Ferenc szerint az ország lassan túl van a kiigazítás legbonyolultabb és legnehezebb részén. A kormányfő erről napirend előtti felszólalásában beszélt hétfőn a parlamentben.

Az SZDSZ Új Generáció részt vesz a Kendernapon

Pro... - 2007-05-13

Nevelni akarja a fiatalokat az állam, de csak büntetni képes. Milliókat költ a rendvédelmi szervek munkáján keresztül az alkalmi fogyasztók üldözésére – mi, fiatal liberálisok azt javasoljuk, hogy ezt a pénzt a jövőben megelőzésre és felvilágosításra fordítsuk!

Fidesz: az uniós csatlakozás rontott Magyarország megítélésén

Pro... - 2007-05-12

Varga Mihály szerint Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz nem javított, inkább rontott az ország megítélésén.

Fidesz: a kormány állítsa le kommunikációs kampányát

Pro... - 2007-05-10

A Fidesz felszólítja a kormányt, álljon el attól a tervétől, hogy 900-1000 millió forint közötti összegben pályázatot ír ki a kormányzati intézkedések kommunikálására - mondta a Fidesz szóvivője Budapesten, sajtótájékoztatón.

A parlament felülbírálta Gyurcsányt

Pro... - 2007-05-08

Hétfőn tárgysorozatba vette az EU közös energiapolitikájáról szóló, a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett országgyűlési határozati javaslatot az Országgyűlés, felülbírálva ezzel Gyurcsány Ferencet.

Új közpénzügyi törvény megalkotásáról állapodott meg a koalíció

Pro... - 2007-05-07

Új pártfinanszírozási és új közpénzügyi törvény megalkotásáról állapodott meg az MSZP és az SZDSZ - jelentette be Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke vasárnap a lovasberényi koalíciós egyeztetés szünetében.

Kóka János: a fiatalokra számít az SZDSZ a 2010-es választáson

Pro... - 2007-05-05

A fiatalokra számít az  SZDSZ a 2010-es parlamenti választáson - jelentette ki szombaton  Kóka János, a párt elnöke, aki szerint szükség van olyan  fiatalokból, értelmiségiekből álló hálózatra, amely ki tudja ragadni  a politikát abból a fogságból, amelybe belavírozta magát. 

A Kútvölgyi úti kórház megszerzése esetén eladható a János kórház egy része

Pro... - 2007-05-04
A Kútvölgyi úti kórház  önkormányzati tulajdonba kerülésétől függ a János kórház  területének, ingatlanainak további sorsa - jelentette ki Szolnoki  Andrea. A Semmelweis Egyetem (SE) vezetése  ragaszkodik a Kútvölgyi Klinikához - nyilatkozta Stubnya Gusztáv, az  egyetem stratégiai főigazgatója.

A Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordult a kormányzati negyed ügyében

Pro... - 2007-05-03

A Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordult a kormányzati negyed ügyében- jelentette be Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Európa-szerte megemlékeztek a munka ünnepéről

Pro... - 2007-05-02

Hol derűs felvonulásokkal, hol tiltakozó tüntetésekkel, számos helyen rendőri fellépéssel kísért gyűlésekkel emlékeztek meg Európa-szerte a munka ünnepéről. A sokéves hagyományoknak megfelelően ezúttal is rendzavarásokkal kezdődtek a május elsejei ünnepségek Németországban.