Programajánló

Eredmények megjelenítése 21-től 40-ig 530 találatból.

Fricsay Ferenc nevét viselő nemzetközi karmesterversenyt rendeznek Szegeden

Programajánló - 2023-09-02

Száz dirigens mutatkozik be a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen, amely vasárnap kezdődik Szegeden - közölte Gyüdi Sándor, a megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Augusztus 20. - Különleges programokkal készül a Magyar Nemzeti Múzeum az ünnepre

Programajánló - 2023-08-18

Különleges utazásra invitálja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) az érdeklődőket, amely során saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a 170 évre visszatekintő világkiállításokat, és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit.

A múzeumi útlevelet a látogatók ingyen kapják, majd az egyes állomásoknál pecsételhetnek, délután pedig Katona Csaba történész vezetésével történelmi és gasztronómiai tárlatvezetéshez, valamint sör- és pezsgőkóstolóhoz lehet csatlakozni.

A felfedező túrának a családok a múzeum boltjában jelképes összegért, 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható hátizsákkal is nekivághatnak majd, és a benne lévő játékos kutatófüzettel kereshetik fel a kiállítás legérdekesebb darabjait, a meglepetéscsomag otthoni alkotóprogramokra is lehetőség ad .

Augusztus 20. - Ingyenes programokkal várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum

Programajánló - 2023-08-16

Augusztus 20-án ingyenes programokkal várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM): idén egy különleges utazásra invitálja az érdeklődőket, amely során saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a 170 évre visszatekintő világkiállításokat, és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit

Kezdődik a Sziget fesztivál

Programajánló - 2023-08-10

Csütörtöktől várja a közönséget az idei Sziget fesztivál. Az idén 30 éves kulturális rendezvényen mások mellett az Imagine Dragons, David Guetta és Billie Eilish is fellép.

A Sziget hat napon át, augusztus 15-ig tart az óbudai Hajógyári-szigeten. Hatvankét országból érkeznek fellépők mintegy negyven programhelyszínre, a közönség több mint száz országból jön.

Az idei fesztivál világsztárjai közé tartozik Billie Eilish, aki először lép magyar közönség elé, mellette eljön a Florence + The Machine, az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons, Lorde és Macklemore is. Szintén a nagyszínpadon zenél Sam Fender, a Foals, Yungblud, Arlo Parks és Caroline Polachek.

Kéttucat előadás lesz látható a Vidor Fesztivál színházi programjában

Programajánló - 2023-07-10

- Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó Vidor Fesztivál színházi kínálatában, a jegyek értékesítését szerdán kezdi meg a szervező Móricz Zsigmond Színház - közölte a teátrum hétfőn.

A kilenc napig tartó összművészeti seregszemle színházi része a Karinthy Színház Nagymester című darabjával kezdődik, de Nyíregyházára látogat Az apa című előadással a Vígszínház is, míg a Játékszín a Teltház című komédiáját hozza el a nyírségi megyeszékhely színházkedvelőinek.

Sziget - Ismét színes világzenei program

Programajánló - 2023-07-07

Mások mellett a Kobo Town, a Kommuna Lux, a Gangar, Ti'Kaniki, a Puuluup, a Koza Mostra, Vinicio Capossela, Djely Tapa és a Barrut is szerepel a Sziget fesztivál idei világzenei kínálatában a Global Village színpadon.Augusztus 10-től 15-ig a műfajok és stílusok széles skálája sorakozik fel a mexikói cumbia punktól a kelta és cigány zenén át a görög etno ska-rockig. Indiából cirkuszi produkció érkezik, de feltűnnek óriásbábok is - közölték a szervezők pénteken.


Nemzetközi és magyar előadók az Opera Fest Zsámbékon

Programajánló - 2023-06-11

Nemzetközi és magyar művészek lépnek fel az Opera Fest Zsámbékon a Romtemplom ódon kőfalai között július 14-én, pénteken és 15-én, szombaton

Már hétfőnként is látogatható a Szépművészeti Csontváry-kiállítása

Programajánló - 2023-06-07

- Már több mint 90 ezren voltak kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállítására, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is látogatható, hétvégén pedig korábban, 9 órakor nyitja meg a kapuit az intézmény.

Százhetven éve született Csontváry Kosztka Tivadar; az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.

Kínai agyagkatonákat bemutató tárlat nyílik a szegedi Móra-múzeumban

Programajánló - 2023-05-20

Kínai agyagkatonákat bemutató tárlat nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban május 26-án, a terrakottaszobrok másolatai közül egy, amely az előtérben fogadja a látogatókat, a korabelit idéző festést kap - közölte Hamar Edina restaurátor a helyszínen.

A muzeológus a tárlat előkészületeiről tartott sajtótájékoztatón elmondta, a kiállításon félszáz, az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonákkal megegyező szobor látható majd. Ezeket az eredeti figurákról levett szilikonlenyomatokból öntötték. Helyben, Senhszi tartományban bányászott agyagból készültek, méretükben és minden részletükben megegyeznek a sírt őrző alakokkal.

Az emberek emlékeiben a terrakottakatonák szürkésbarna, agyagszínű szobrokként jelennek meg, eredetileg azonban színpompás festésük volt. Az élénk színek az idő, majd a feltárást követően az oxigén hatására ma már csak nyomokban figyelhetők meg a szobrokon - közölte a szakember.

Nyolc koncert a Szentendrei Jazz Esteken

Programajánló - 2023-05-07

Újra a Barcsay Múzeum udvara ad otthont a háromnapos Szentendrei Jazz Esteknek június első hétvégéjén, a fesztiválon nyolc különleges koncertet kínál a szervező Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) - mondta el Zipernovszky Kornél jazzkritikus, a fesztivál zenei szerkesztője.

Több mint húsz múzeum vesz részt idén a digitális múzeumpedagógiai élménynapon

Programajánló - 2023-02-26

Több mint húsz múzeum részvételével rendezik meg március 13-án a Digitális Edukációs Múzeumi Órák (DEMÓ) elnevezésű online élménynapot, amelynek idei tematikája a reformkor és a 1848-49-es forradalom és szabadságharc lesz.

Magyar filmpremierek láthatók vasárnap esténként a Dunán

Programajánló - 2023-02-15

A közszolgálati média és a Nemzeti Filmintézet (NFI) együttműködésének köszönhetően a kortárs magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai láthatók február 19-től vasárnap esténként a Dunán - jelentette be Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten

Csaknem negyven galéria vesz részt az Art and Antique művészeti vásáron

Programajánló - 2023-02-10

- Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.

Uriah Heep-koncert lesz vasárnap a Hungexpón

Programajánló - 2022-12-08

Az 53 éve alakult Uriah Heep ad koncertet december 11-én vasárnap a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Plenáris termében. A legendás brit hard rock zenekar két blokkból álló dupla műsort ad.


Deep Purple-koncert lesz jövő nyáron a Budapest Sportarénában

Programajánló - 2022-11-23

- A hard rock és a heavy metál legendája, az angol Deep Purple ad koncertet 2023. július 16-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Csütörtöktől csaknem 140 étterem várja fix árú menüsorral a vendégeket

Programajánló - 2022-10-06

Csütörtöktől országszerte mintegy 140 étterem várja háromfogásos, fix árú menüsorral a vendégeket az Országos Étterem Hét elnevezésű program keretében október 16-ig.

A vendéglátóhelyek három árkategóriában kínálják a speciálisan erre az alkalomra összeállított, háromfogásos menüket a vendégeknek - közölte az eseményt szervező DiningCity.

Megkezdődött a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok

Programajánló - 2022-10-01

Elkezdődött Tokaj-Hegyalja egyik legnagyobb és legrégebbi fesztiválja, a szüreti napok, a háromnapos rendezvényre mintegy tízezer embert várnak a Tisza és a Bodrog találkozásánál fekvő kisvárosba.

A programsorozat szombat délutáni megnyitóján Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: a szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál, ünnepnek számított, hiszen egy évnyi munka gyümölcsét szüretelik le a termelők.

Négy kontinens 30 országából érkeznek kiállítók az Art Marketre

Programajánló - 2022-10-01

Négy kontinens mintegy 30 országából több mint 100 kiállító várja a közönséget az idei Art Market Budapest vásáron október 6. és 9. között a Bálna Budapest épületében.

Több mint 500 művész több ezer alkotásával találkozhat a közönség a Duna-parti épület négy emeletén, mintegy 8 ezer négyzetméteren.

Tárlat nyílt a magyar műemlékvédelem 150 évéről

Programajánló - 2022-09-13

Fotók, rajzok, installációk, vetítések és szöveges tartalmak segítségével elevenedik meg a 150 éves magyar műemlékvédelem a Pesti Vigadó épületében kedden nyílt időszaki kiállításon.

"A műemlékvédelem egészével foglalkozó kiállítást a rendszerváltás óta nem rendeztek Magyarországon. Ez a tárlat méltó az elmúlt 150 év gazdag történetéhez, több mint hatszáz négyzetméteren, hétszáz dokumentum és műtárgy felsorakoztatásával mutatjuk be a hazai műemlékvédelem ügyét" - mondta Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) igazgatója a keddi sajtóbejáráson.

Mesterségek Ünnepe 36. alkalommal a budai Várban

Programajánló - 2022-07-16

Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.

A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják - közölték a szervezők .