Hét premier lesz a Katona József Színházban az 2018/2019-es évadban, köztük antik és modern klasszikusok, valamint több kortárs magyar darab - tájékoztatta a színház szombati évadnyitó társulati ülése után kiadott közleményében.
- Nekem a színház mindent felülír - mondta Lázár Kati színművész az M5 csatorna Kulturális Híradójának adott interjúban abból az alkalomból, hogy életműdíjat kapott.
A művésznő arról beszélt, hogy életében a színház meghatározó élmény; mindennapjaiban minden rendben, csodálatos családja van, a színház azonban számára a mai napig minden mást felülír. Számára a színház gyermekkorától kezdve a boldogságot, a felhőtlenséget, a megoldást jelentette.
A művésznő az interjúban felidézte hivatásának szélsőséges pillanatait, amikor például a próbákon teljesen elveszíti a reményt, jön a premier és halálfélelme van, vagy épp ellenkezőleg, amikor nagyon nagy a siker. "Teljesen mindegy, hogy nagy szerepet vagy kis szerepet játszom, ha együtt vagyunk és csináljuk, az nekem boldogság" - fűzte hozzá
Lázár Katinak ad életműdíjat a Színházi Kritikusok Céhe. Az elismerést szeptember 20-án a Budapest Bábszínházban veheti át a színésznő a Színikritikusok díjának gálaestjén.
A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ad életműdíjat, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához - olvasható a Színházi Kritikusok Céhének honlapján
A bohózattól a tragikomédiáig összesen tizennyolc szórakoztató színházi előadással várja a közönséget augusztus 24-től szeptember 1-jéig a Vidor Fesztivál Nyíregyházán.A színházi versenyprogram napi két előadását idén is a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában tekinthetik meg a színházkedvelők - közölte a szervező teátrum hétfőn.
Közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát; a szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
A Radnóti Miklós Színház két produkciója - Egy piaci nap, III. Richárd - kilenc kategóriában várományos, öt-öt kategóriában van jelen a szombathelyi Weöres Sándor Színház (A salemi boszorkányok) és a Vígszínház (Hamlet, Kinek az ég alatt már senkije sincsen).
Öt bemutatót tart a jövő évadban az Örkény István Színház, ahol a következő szezonban Bagossy László és Kovács D. Dániel, Mohácsi János, Polgár Csaba, valamint Ascher Tamás is rendez. Az elmúlt évadban összesen 351 előadást tartottak, 77-tel többet, mint az előző évadban. A teljes látogatottság 100,54 százalékos volt, összesen 93.840 néző látogatott el a színházba.
- Speciális évad előtt áll a Radnóti Színház, amely a szomszéd házban zajló építkezés miatt saját épülete mellett további helyszíneken is játszik a jövő szezonban.
A Radnóti Színház színpadának egy része a szomszédos - Paulay Ede utca 52. szám alatti - házhoz tartozik, és a díszletszállításuk is ezen az épületen keresztül történik. Előreláthatólag 2018 nyarán indul a szomszéd ház bontása és építése, amely átmenetileg érinti a színház működését is. A színpad mélysége megszűnik egy évadra, csak egy leszűkített játékterük marad.
- Május 18-án mutatják be a 2017/2018-as évad utolsó nagyszínpadi darabját, a My Fair Lady-t a Békéscsabai Jókai Színházban.
Seregi Zoltán teátrumigazgató az olvasópróbák kezdetén szuperprodukciónak nevezte a darabot, és felidézte, hogy Magyarországon az első My Fair Lady-rendezés édesapja, Seregi László nevéhez kötődik. A békéscsabai előadásban több gyerekszínész, jelenlegi és egykori színitanházas diák és vendégművész szerepel, hatalmas stábot, élő zenekart, táncosokat, kórust vonultatnak fel benne - jegyezte meg.
A kaposvári, a debreceni, a veszprémi, a győri, a szolnoki színház, valamint a Nemzeti Színház és a Thália Színház is megújul több mint 40 milliárd forint kormányzati támogatásból.
A kaposvári Csiky Gergely Színház felújításához 9 milliárd, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházéhoz 6,35 milliárd, a veszprémi Petőfi Színházéhoz 9,28 milliárd, a győri Nemzeti Színházéhoz 8 milliárd forintot, a szolnoki Szigligeti Színház megújulásának előkészítéséhez pedig 250 millió forint támogatást biztosít a kormányzat, ez utóbbi rekonstrukciója a kiviteli tervek szerint 4,6 milliárd forintba kerül majd.
Peter Brook 93 évesen újra rendez Párizsban: a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotója ezúttal saját színdarabját vitte színre, amelyet egy több mint hetven évvel ezelőtti afganisztáni útja ihletett.
A The Prisoner (A fogoly) című hetvenperces humanista és költői történet a megváltásról és az emberi szabadságról szól. Főhőse egy, az apja meggyilkolása miatt elítélt fiatal férfi, akinek egy politikai foglyok számára, a sivatagban fenntartott börtönnel szemben, egyedül kell letöltenie a büntetését. Az angol nyelvű előadás főszerepét a Sri Lankai-i Hiran Abeysekera alakítja.
Barnák László színész-rendezőt választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a Tisza-parti város közgyűlése pénteken.Barnák László a főigazgatói posztot július 1-jétől öt éven át töltheti be.
A színház vezetői tisztségre kiírt pályázaton ketten indultak: Barnák László mellett Gyüdi Sándor, aki tíz éve vezeti a teátrumot. Gyüdi Sándor kedden visszavonta pályázatát.
Barnák László egy évtizede dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban. Az elmúlt években társulati munkája mellett rendezőként és színészként három osztálytermi körülmények közé szánt előadást hozott létre.
Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben Molnár Ferenc Delila című művét mutatja be a Centrál Színház március 9-én. A darabot Puskás Tamás rendezésében láthatja a közönség.
A Delila ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben, az akkori Pesti Színházban volt. Akkor Somlay Artúrt, Darvas Lilit, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség, ma Stohl András és Balsai Móni mellett Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játsszák a főbb szerepeket.
Batang felé... címmel egy demenciába lassan elmerülő idős férfi és egy őt ápoló fiatalember kapcsolatáról szól az a színdarab, amelyet pénteken láthat a közönség Budapesten, a Hungarikum Pódiumon - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
- Básti Julival a főszerepben, Alföldi Róbert rendezésében mutatja be Ibsen Kísértetek című darabját január 5-én a Centrál Színház. A darab középpontjában egy középkorú nő áll, aki egész életében férje bűneit titkolta és kompenzálta a társadalmi elvárások nyomására, a férfi halála után azonban minden elfojtás és hazugság felszínre tör, és nem marad többé következmények nélkül.
A budapesti Nemzeti Színház III. Richárd című előadásával kezdődik csütörtök este a gdanski Shakespeare Színházban a magyar színházi hét, amelynek programjában a Tünet Együttes, majd a Frenák Pál Társulat egyik produkciója, valamint a Maladype Színház kisoperája is szerepel.
.
Új színházi játszóhely nyílik Budapesten: a Nemes Színpad a kelenföldi Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban várja a közönséget első előadásaival, amelyeket a héten mutatnak be.
"Az elmúlt években olyan színházi értékek halmozódtak fel, annyi előadást tartottunk országszerte és külföldön, hogy szerettük volna, ha ez intézményesülne, minél több nézőhöz juthatna el, ezért hoztuk létre a Nemes Színpadot" - mondta el kedden Keresztúri József igazgató hozzáfűzve, hogy a művészeti középiskolában számos nívós szakmai elismerésben részesült és fesztiváldíjas előadás született már.
A Menekülők című történelmi dráma díszelőadásával ünneplik a reformáció 500. évfordulóját október 30-án a debreceni Csokonai Színházban.
Vajland Judit, a teátrum sajtóreferense elmondta: a jeles évforduló alkalmából a színház, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen önkormányzata "Akikre nem volt méltó e világ" címmel tavaly novemberben hirdetett drámapályázatot. Győri L. János és Győri Katalin közösen írt műve 45 érvényes pályamunka közül nyerte el a fődíjat. A darabot Visky Andrej állítja színpadra, a dramaturgiai munkában édesapja, Visky András volt segítségére - tette hozzá.
A Menekülők című dráma 1660-ban, Várad eleste után játszódik, amikor a váradi diákok a török dúlást követően Martonfalvi György professzor vezetésével Debrecenbe menekülnek. Az 1600-as évek második felében a kollégium komoly nehézségekkel küzd: a diákoknak nincs elegendő élelmük és megfelelő szálláshelyük, állandóak a diáklázadások, fegyveres összeütközések. A török által megsarcolt, kizsigerelt városnak a megélhetés és saját kollégiumának fenntartása is nagy nehézséget okoz, ugyanakkor ebben a helyzetben Debrecen vezetői és a közösség egésze szembe találja magát a menekültek, a váradiak befogadásának dilemmájával. A dráma részben erről a dilemmáról, részben a közvélemény által korábban súlyosan félreismert Lippai professzor és Lippainé tragikus sorsáról szól.
Két bemutatót tart a hétvégén a Katona József Színház: pénteken a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjakén Lucy Kirkwood Munkavégzés során nem biztonságos című darabját mutatják be a Kamrában, másnap Gogol Háztűznézőjének premierjét tartják a nagyszínpadon.
Lucy Kirkwood, kortárs angol írónő az utóbbi évek egyik legizgalmasabb és legtöbbet játszott színpadi szerzője. A Munkavégzés során nem biztonságos című darab, amelyet elsőként a Royal Court mutatott be 2012-ben, a bulvársajtó működéséről szól. A darabot Máté Gábor rendezésében láthatja a közönség - olvasható a színház honlapján.
A budapesti Katona József Színház kapta a legtöbb elismerést, a Miskolci Nemzeti Színházé lett a legjobb előadás díja a Színházi Kritikusok Céhének csütörtökön este megrendezett díjátadóján a szinhaz.hu portál beszámolója szerint.
A Színikritikusok Díját 38. alkalommal ítélte oda a Színházi Kritikusok Céhe az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeiért.
A céhtagok tizenöt kategóriában díjazták az alkotókat, színészeket, előadásokat. A Momentán Társulat közreműködésével megrendezett díjátadónak a Budapest Bábszínházadott otthont.
- Az eső ellenére mintegy 10 ezer karszalagvásárló volt kíváncsi 35 színház több száz programjára a hatodik alkalommal megszervezett Színházak éjszakáján Budapesten.
A Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával szombaton megrendezett eseményen először szerveztek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat.
Az idei Színházak éjszakája az esős időjárás ellenére is sikeres volt. Ez főleg annak köszönhető, hogy a színházak felkészülten, izgalmas programokkal várták a nézőket .-