Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 2061-től 2080-ig 2825 találatból.

Az LMP és az adóváltozások: Selmeczi Gabriella elfelejtette

Selmeczi Gabriella szerint az LMP csak adókat emelne, ezért az ellenzéki párt egyetlen módosító javaslatát sem fogadja el a Fidesz. Úgy látszik, a szóvivőnek kiment a fejéből, hogy a Fidesz az, amelyik a benyújtott költségvetés szerint az adóterheket 550 milliárd forinttal növeli. Ezzel szemben az LMP  egy fillérrel sem szedne be többet.

Összeomlás szélén a hazai civil szektor

Több száz civil szervezet és ezzel együtt több ezer munkahely szűnhet meg, ha a kormányzat tovább csökkenti a szektor támogatására szánt költségvetési forrásokat. Bár a Fidesz-KDNP választási programjában a civil szervezetek megerősítését irányozta elő, a szektor működési feltételei folyamatosan és nagymértékben romlottak az elmúlt másfél évben.

A kórházak ” államosítása” = privatizáció és megszorítás

Komoly félelmünk, hogy a kórházak államosítása valójában országszerte a privatizáció és a mutyizás fedőtevékenysége lesz. A Fővárosi Közgyűlés már hetekkel ezelőtt megszavazta azt az előterjesztést, amely forgalomképessé – vagyis privatizálhatóvá – tesz egy sor egészségügyi célú ingatlant. Hamarosan minden megyében ugyanez várható.

Oktatási civil szervezetek nyilatkozata

Alulírott szakmai szervezetek felkérik a magyar Országgyűlést, hogy a Köznevelési törvény tervezetének vitáját halassza el mindaddig,

 

    1. amíg a Kormány nem teljesíti a Köznevelési törvény tervezetében lévő, tartalmi szabályozásra előírt jogszabályi kötelezettségeit (NAT, kerettantervek, érettségi követelmények);

Az LMP az erdélyi népszámláláson tapasztalt visszaélésekről

Az LMP-t aggodalommal tölti el, hogy a romániai népszámlálás során folyamatosan visszaélésekről, szabálytalanságokról kapott híreket. Reméljük, hogy a román kormány mindent el fog követni a felmerült jogsértések kivizsgálása érdekében.

LMP: Kocsis Máté börtönbe juttatja magát

Az LMP nagy érdeklődéssel figyeli, hogy Kocsis Máté börtönbe juttatja saját magát. Nem végződhet ugyanis másképp legújabb kezdeményezése, amelynek értelmében a jog szigorával csapna le azokra, akik a kiszolgáltatottakat megalázzák, emberi méltóságukban megsértik.

. A VIII. kerületi Fideszes polgármester hajléktalanokkal kapcsolatos tevékenysége eddig szinte másról sem szólt.

A Fidesz gazdaságpolitikája: a forint már a bóvli kategóriában

- A piacok lelkesednek az eurózóna megegyezése kapcsán, szárnyalnak a tőzsdék, az euró 1,40-es szint fölé ugrott a dollárral szemben, mindenki optimista, csak a forint nem moccan egy millimétert sem, és a 300-as határ felett stabilizálta magát az euróval szemben. Ezt (is) rettentően elrontották Matolcsyék és a legszomorúbb, hogy mindenki rajtunk röhög vagy jobb(?)esetben szánakozik.

LMP: Durva jogsértések és a gazdák megfélemlítése - szedjék ráncba az MVH-t!

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hallgassa meg a gazdálkodók panaszait, és mielőbb tekintse át az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működését. Lépjen fel a hivatal jogsértő eljárásai ellen, és teremtse meg végre az életszerű szabályokat előíró, a gazdálkodókat egyenrangú partnerként segítő vidékfejlesztési hivatali környezetet, illetve intézményrendszert.

Átalakul a Nemzeti Kulturális Alap

Az Alap kiemelten fontos szervezet az összmagyarság kultúrájának megőrzése, fejlesztése tekintetében - hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átszervezéséről, új működési irányvonalainak bemutatásáról szóló sajtótájékoztatón, melyen L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke beszélt a részletekről.

Az egyik legeladósodottabb városban 1,3 milliárd forint jutalmat osztottak szét

A Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak 2002-2004 között majd 14,5 millió forint jutalom ütötte a markát, miközben városa, Debrecen az eladósodottsági lista dobogós helyén tündököl. A Fidesz így gondolja az erkölcsiséget, Kósa Lajos, a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa számára természetes, normális, hogy miután brutálisan eladósodottá tette városát ezért jutalmat érdemel. Ez a Fidesz szellemisége.

Gárdista egyenruhások gyalázták a magyarság legnagyobb temetőjét

Magyarországnak már szégyen az is, hogy a szélsőségek teret nyertek az országban, sőt, parlamenti képviseletet szereztek és az ország házában is zsidóznak, cigányoznak. Azonban az már végképp tarthatatlan, hogy külföldön is azt a képet terjesztik a magyar nemzetről, hogy kirekesztő, fajgyűlölő, fasiszta eszméket valló.

Az MNB előrejelzése szerint 3,1 százalékos államháztartási hiány várható 2012-ben

A Magyar Nemzeti Bank szakértői elkészítették a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat elemzését. Az elemzés megállapítja: az államháztartás hiánya jövőre a GDP 3,1 százalékát érheti el. Így a GDP 0,7 százalékát kitevő tartalék-előirányzatok döntő részének törlésével és a költségvetési törvényben szereplő intézkedések maradéktalan végrehajtásával teljesülhet a kormányzati hiánycél.

XANGA: a magáncégek közötti megállapodások nem közérdekű adatok

Az elmúlt napokban a szeptember 29.-én  – a Belső-Mongol Kínai és a Xanga cégcsoport között- létrejött együttműködési megállapodással és keretszerződéssel összefüggésben, néhány sajtóorgánumban a jó ízlés határait feszegető, számonkérő vélemények láttak napvilágot. Ezzel összefüggésben szeretnénk jelezni, hogy társaságunk több mint két éve kezdte meg az együttműködést a belső mongóliai kínai üzleti körökkel.

A Parlament előtt a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvényjavaslat

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslatát.

MNB: rekordmagasságúra nőtt a devizatartalék szeptember végére

A jegybank devizatartaléka 1,7 milliárd euróval meghaladva a félévi összeget szeptember végén rekordmagasságúra, 38,8 milliárd euróra nőtt, ebben szerepet játszott a Európai Bizottságtól a harmadik negyedévben érkező 1,1 milliárd euró nettó transzfer - közölte negyedéves jelentésében pénteken a Magyar Nemzeti Bank.

Budai nem jogosult vizsgálatra az MNB-ben

A Magyar Nemzeti Bank a politikai nyomásgyakorlás újabb eszközének tekinti és visszautasítja Budai Gyula kormánybiztos vádjait. A megalapozatlan állítások veszélyeztetik az MNB tekintélyét és szakmai hitelességét. Budai Gyula állításával szemben az MNB gazdálkodása minden tekintetben megfelel a közpénzekkel történő jogszerű és tisztességes gazdálkodás szabályainak.

Az ingatlan-végrehajtás fő szabályai

Az esedékességkor meg nem fizetett adó-, járulék-, késedelmi pótlék és bírságtartozást, valamint a más közigazgatási és egyéb szervek megkeresése alapján nyilvántartott adók módjára behajtandó köztartozást az állami adóhatóság kényszercselekmények útján, végrehajtási eljárás során szedi be.

Az LMP nyílt levele Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek

Tisztelt Miniszter Úr!

 A kormányzati tevékenység összehangolásáért is felelős miniszterként állásfoglalását kérem a Gyermekszegénység Elleni Programiroda ügyében tett államtitkári kijelentések miatt. Kérem, segítsen világossá tenni, hogy melyik minisztériumnak, melyik államtitkárnak lehet hinni a Gyermekszegénység Elleni Program jövőjét illetően.

LMP: Geréb Ágnest szabadon kell engedni!

Geréb Ágnes egy évvel ezelőtt került előzetes letartóztatásba, ahonnan december végén házi őrizetbe helyezték. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnökeként a parlamentben és a nyilvánosság előtt több alkalommal hangot adtam a börtönlátogatásaim során tapasztalt súlyos aggályaimnak; erről a Geréb-jelentésben részletesen is beszámoltam.

Az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Energiastratégiát

- Az új alapokon nyugvó Nemzeti Energiastratégia a hazai energiaellátás hosszú távú fenntarthatóságát, biztonságát és gazdasági versenyképességét biztosítja. Az elsődleges nemzeti érdekeket szolgálva garantálja az ellátásbiztonságot, figyelembe veszi a legkisebb költség elvét, érvényesíti a környezeti szempontokat, és lehetővé teszi, hogy hazánk nemzetközi súlyának és erőforrásai mértékének megfelelő arányban hozzájárulhasson a globális problémák megoldásához.