Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 2121-től 2140-ig 2731 találatból.

A vízügy felügyeletének az áthelyezését javasolják a reális zöldek.

Politikai felelősség terhelné a FIDESZ és KDNP parlamenti frakcióit, ha a reális zöldek szakmai javaslatának a végrehajtását nem volnának képesek a Kormánynál elérni.

Igazságos ez?

Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára a kormány által január elsejével bevezetett egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszerben havonta több mint 130 ezer forinttal többet visz haza, mint tavaly. Csak a havi fizetésnövekménye legalább 20 ezer forinttal több tehát, mint az átlagos pedagógusbér Magyarországon.

Orbán Viktor miniszterelnök és az Európai Parlament magyar képviselőinek találkozója

     Minden patrióta, így a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői is a magyar uniós elnökség sikerében érdekeltek. A magyar elnökség sikere érdekében a magyar szocialista európai parlamenti képviselők továbbra is készen állnak a partnerségen alapuló együttműködésre.

Tovább folytatják a vámhatóságok a közvélemény becsapását a cigaretta feketekereskedelmére vonatkozó hamis adatok terjesztésével

A Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) folytatva korrupciógyanús együttműködését a Magyar Dohányipari Szövetséggel (MDSZ), átveszi annak valótlan információit a cigaretta feketepiacának méretéről és azt szakmailag hitelesítve tárja a közvélemény elé. Lehet, hogy ezzel a vámosok csak rendkívül gyenge tavalyi cigaretta felderítési teljesítményüket próbálják leplezni.

Médiatanács: a Katolikus Rádió nem kérte jogosultságának meghosszabbítását

A Katolikus Rádió 2011. január 15-től nem lesz hallható a középhullámon. A Médiatanács hivatalból állapította meg a műsorszolgáltatási jogosultság megszűnését, mivel a rádió nem kezdeményezte annak meghosszabbítását, ami további öt évre lehetővé tette volna számára a működést.

NYÍLT LEVÉL A KLUBRÁDIÓ ÉS A KATOLIKUS RÁDIÓ ÜGYÉBEN

Szalai Annamária,

a Médiatanács elnöke

részére

 

 

Tisztelt Elnök Asszony!

 A tét a magyar EU-elnökség hitelessége.EP-meghallgatás a médiatörvényről

A sajtószabadság az egyik legfontosabb európai érték, ezért is tartom fontosnak, hogy az Európai Parlament foglalkozik a több szempontból is aggályos magyar médiatörvénnyel  - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő, az Állampolgári Jogi Bizottság alelnöke a magyar médiatörvényről tartott keddi európai parlamenti meghallgatást követően.

LMP: Ne ejtőernyős irányítsa a Műcsarnokot!

Az LMP csalódottan tapasztalja, hogy a Műcsarnok igazgatói pályázatánál a legkevésbé sem érvényesültek az átláthatóság, a függetlenség és a szakmaiság alapvető normái. A pályázatot a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly novemberben csak szakmai nyomásra, és alig egy hónappal a pozíció betöltésének  kezdete előtt hirdette meg, ami nagyon kevés idő egy ilyen jelentős közintézmény esetében.

Kíváncsian várjuk a Médiamindenhatóság állásfoglalását

A Fidesz-KDNP kormánynak immár papírja is van róla, hogy semmibe veszi a független, pártatlan és kiegyensúlyozott közszolgálati tájékoztatást. A Republikon Intézet minapi felmérése szerint a kormánypártok a Híradó 83 százalékát (!) uralják, az ellenzék alig jut szóhoz, és a kormányt legtöbbször maga a kormány kommentálja.

Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról

 A gyermeket nevelő munkavállalóknak minél előbb nyilatkozatot kell tenniük munkáltatójuk felé annak érdekében, hogy az új családi adózás előnyeit élvezhessék, és a családi adókedvezményt megkaphassák. Azt javasoljuk a munkavállalóknak, hogy legkésőbb január 20-ig tegyék meg e nyilatkozataikat.

A Külügyminisztérium közleménye

Tegnap elkészült a médiatörvény hivatalos angol fordítása, melyet mind a magyar külképviseletek, mind a Magyarországra akkreditált diplomáciai képviseletek elektronikus úton megkaptak.

Jogerősen pert vesztett a Centrum Parkolási Rendszer Kft.

- A főváros területén több ezer olyan parkoló működik a járdákon, amelyet a Centrum önkényesen, a KRESZ tételes tiltása ellenére üzemeltet. A közterület-felügyelők viszont ugyanezeken a parkolóhelyeken a tiltott felállás miatt megbüntethetik a becsapott autósokat. A Fővárosi Bíróság január 4-én kihirdetett jogerős ítéletében arra kötelezte a Centrumot, hogy fizesse vissza a lobbistának a jogalap nélkül megszerzett parkolási díjat és pótdíjat.

Schmitt Pál Újévi köszöntője

Tisztelt Honfitársaim, magyarok a világ minden pontján!

 Az újesztendő alkalmából jó egészséget és boldogságot kívánok Önöknek!

 Ahogy Kányádi Sándor írja, éjfélkor férfiasan kezet fog a múlttal a jövendő.Így fogjunk kezet mi is saját valónk elmúlt énjével, s az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokról.

 NFM: folyamatos a gázellátás

A szakminisztérium figyeli az EMFESZ körüli eseményeket, az enrgiahivatal pedig minden engedélyest folyamatosan ellenőriz. Gázunk van elég, de forgatókönyvünk is, baj esetére.

.A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a sajtóban megjelent, a gázellátás várható alakulásáról szóló információkkal kapcsolatban az alábbi állásfoglalást teszi közzé:

Az EKB nem emelt lényegi kifogást a jegybanktörvény módosítása ellen

Nem emelt érdemi kifogást az Európai Központi Bank (EKB) a kormánynak a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslata ellen - ez derül ki az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet leveléből. Mégis ezzel a ténnyel ellentétes állítások jelentek meg a magyar médiában - az EKB elnökének levelére hivatkozva.

A Duna-TV, az MTI és az MTV üzemi tanácsai elnökeinek nyílt levele

Szalai Annamária elnök

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

 

Fazekas Csaba vezérigazgató

Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap

 

Belénessy Csaba vezérigazgató

MTI Zrt.

 

Ókovács Szilveszter vezérigazgató

Duna TV

 

Medveczky Balázs vezérigazgató

MTV Zrt.

Lázár: Jó megoldásokra és jó kompromisszumokra van szükség

           

Nem személyi, hanem a törvényalkotás tempójával kapcsolatos vitának tartja a Rogán Antal által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat körül kialakult nézeteltérést Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki az MTI-nek nyilatkozva rögzítette: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek semmilyen konfliktusa nincs a kormánypárti képviselőcsoporttal.

 2011: A magánerdők fekete éve lesz?

Miközben az ENSZ 2011-et az  Erdők Évének  nyilvánította, a magyar magánerdők kilátásai soha nem voltak ilyen rosszak. A magánerdő tulajdonosok és gazdálkodók a 2010. október 08-i Parlamenti Erdészeti Nyílt Napon a politika legmagasabb szintjéről kaptak konkrét támogatási ígéreteket, azonban az azóta eltelt időszak történései ezzel éppen ellenkező tendenciákat mutatnak.

Nyílt levél Orbán Viktornak, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 Néhány hónappal ezelőtt országunkra szörnyű természeti katasztrófa, hazánk történetének egyik legsúlyosabb árvize csapott le.

 Példátlan összefogással sikerült úrrá lenni az áradaton. Az ország minden részéből érkeztek hozzánk az önkéntesek, az adományok. Azokban a napokban a kormányzat képviseletében Ön is megjelent a Bódva rogyadozó gátjai mellett, és azonnali feladatként jelölte meg az árvízvédelmi eszközök megerősítését.

Vasárnap, vásárnap (Tiszteljük a magyar hagyományokat!)

Jelen időszakban a magyar gazdaság egésze és a magyar lakosság többsége igényli a kiskereskedelmi üzletek hétvégi nyitva tartását. A mostani nyitvatartási rendszer sok embernek ad munkát, az államnak pedig számottevő járulék- és adóbevételt jelent