A médiatörvény (annak H/1339.számú határozata) legalább hároméves szakmai gyakorlatot ír elő a Médiatanácsba kerülés feltételeként.
A 2010. október 11-én megválasztott Médiatanács négy tagjából gyakorlatilag egyik sem felel meg ennek a feltételnek.
Ma ismét a Fogyasztóvédelmi bizottsági ülés keretén belül tárgyaltunk meg a Fidesz által fontosnak tartott ügyeket. Napirenden szerepelt a médiában már közkedvelté vált deviza- és forintalapú hitelesek megsegítését szolgáló, a történelembe Kósa-Rogán-féle nyolcpontos csomagként elhíresült indítvány, valamint a médiatörvény átmeneti rendelkezései.
Megtisztelő számomra, hogy együtt dolgozhatok Orbán Viktor miniszterelnökkel a magyarországi vörösiszap természeti katasztrófa károsultjainak megsegítése érdekében.
Ezen tragédia károsultjainak száma ezres nagyságrendű. Számos család veszítette el szeretteit, sokan megsérültek és kórházba kerültek, és ezrek vesztették el otthonaikat. A katasztrófa környezeti hatásai és a károk felbecsülhetetlenek.A megosztott társadalmakban lelassul a gazdasági fejlődés, társadalmi békétlenség uralkodik és bizalomhiány hátráltatja a döntések végrehajtását - többek között ezekre a következtetésre jutottak annak a műhelybeszélgetésnek a résztvevői, amelyet a Club de Madrid nemzetközi szervezet égisze alatt rendeztek október 6-7-ikén Londonban. A kétnapos vitában egyetlen magyar meghívottként részt vett Göncz Kinga szocialista EP-képviselő.
A kormányzat ismét lopva, a közvélemény háta mögött döntött az Audi-gyár bővítésének egy sokmilliárdos támogatásról. Az ilyen nagyberuházások hatása akkor értékelhető igazán, ha átlátható, hogy az adófizetők zsebéből mennyi pénzt költöttek. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy a beruházások hatásait nyíltan elemezze és hozza nyilvánosságra az elmúlt öt év nagyberuházásaihoz adott állami támogatásokat.
Sajnos a kormánynak radikális járulékcsökkentés helyett csak átcsoportosításra futja: méghozzá egy átcsoportosításra a kiskeresetűek felől a gazdagabbak irányába. A kieső több százmilliárdnyi adóbevételt pedig csak az oktatás, az egészségügy és természetvédelem rovására lehet majd előteremteni. Az LMP ezért felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az elképzeléseit, és dolgozzon ki egy felelős és igazságos adócsomagot!
Magyarország nyugati felén történt környezeti katasztrófáról, melyben négy ember esett áldozatul, száznál is többen megsebesültek, és amely további ezreket veszélyeztet. A térség növény- és állatvilága szintén óriási veszélyben van. Ebben a rendkívüli pillanatban szeretném megragadni az alkalmat hogy őszinte együttérzésemről biztosítsam a rendkívüli katasztrófa által sújtott minden magyar állampolgárt - mondta Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke.
A Magyar Nemzet című napilap címoldalán 2010. január 9-én megjelent, Kern Józsefék jó időben, jó helyen című cikkében több valótlan állítást is tett, melyek miatt a lappal szemben sajtó-helyreigazítási per indult. A Fővárosi Bíróság 2010. április 29-én kelt, első fokú ítéletében minden vitás kérdésben, összesen hat pontban a felperes javára döntött, a lapot az alábbi helyreigazítás közzétételére kötelezte:
Az információszabadság biztosítja a politikai döntések átláthatóságát és a polgárok érdemi részvételét a közösségi döntéshozatalban. Az információszabadság világnapján a Lehet Más a Politika (LMP) arra hívja fel a figyelmet, hogy az átláthatóság és a jól informált polgárok részvétele a leghatékonyabb eszköz a korrupció megfékezésére, a hatalom elszámoltathatóságára.
a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága sajtó-helyreigazítást kért a Népszabadság szerkesztőségétől a mai (2010. szeptember 24. pénteki) lapszámában, az OÉT helyett konzultációs tanács? Az új testület nem szólhatna bele a törvény-előkészítésbe és a minimálbérbe címmel megjelent írása miatt.
Az Európai Parlament ma nagy többséggel megszavazta Surján László kereszténydemokrata képviselőnek a 2010-es uniós költségvetést módosító jelentését, mely a bajba jutott tagállamok számára megteremti az EU pénzügyi garanciavállalásának lehetőségét.
Elfogadhatatlan, hogy az új uniós külügyi szolgálat vezetői kinevezéseinél nem érvényesül a földrajzi egyensúly elve - jelentette ki Gyürk András Strasbourgban, az Európai Parlamentben tett napirend előtti felszólalásában. A Fidesz ezért felszólítja Catherine Ashton külügyi főmegbízottat, hogy biztosítsa a megfelelő arányosságot a régi és az új tagállamok kinevezettjei között.
Meglepően nagy az érdeklődés a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása iránt, sok esetben munkaerőhiányra panaszkodnak a cégek. Ez részben a rehabilitációs hozzájárulás emelésének köszönhető, de tartósan elhelyezkedni csak a szakképzett és rehabilitációban részt vett fogyatékos munkavállalók tudnak.
Finisében jár a kampány, és sokan lejátszott meccsként tekintenek az őszi választásokra. De a Civil Mozgalom jelöltjei bíznak a választók józanságában, mérlegelő képességében - és a meglepetésben.
A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére civilek a hazai és nemzetközi közvéleményhez fordulnak az állampolgári jogok sorozatos megsértése miatt.
Az Országgyűlés szociális bizottságnak az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága Papcsák Ferenc alaptalan támadásainak hatására meghallgatta Szűcs Erika volt szociális- és munkaügyi minisztert. A bizottság kérdéseire adott válaszok után kiderült, hogy Papcsák Ferenc vádjai alaptalanok, bár ebben semmi meglepő nincs.
Kívánatos lenne, ha a bírói kar érintett tagjai és a bírósági vezetők nem jelennének meg a 2002 és 2010 közötti jogsértések kivizsgálására alakult parlamenti albizottság előtt.
Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának (továbbiakban Alapprogram) azon rendelkezése, mely szerint A teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások mindegyikét óvodapedagógus tartja” több félreértést szült, melyeket az Oktatási Államtitkárság a következőkben kíván tisztázni.