A Magyar Nemzet június 5-i „Bajnai helyett vallott a Wallis” című cikke súlyosan torzított, hazug állításokra épül, amelyeknek semmi köze a valósághoz, az egy politikai lejárató kampány része. Bajnai Gordon ez ügyben már jelezte: helyreigazítást kér a laptól. Helyreigazítási kérelmének elutasítása esetén jogi úton vesz elégtételt az őt ért alaptalan és hazug vádakért.
Bajnai Gordon miniszterelnök kedden gyásztáviratban fejezte ki megdöbbenését és őszinte részvétét Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek a hétfőn lezuhant Air France repülőgép katasztrófája miatt.
Az elmúlt hetekben, hónapokban egyértelműen politikai szándékkal olyan rágalomhadjárat indult Bajnai Gordon kormányfő ellen, amelyet sokáig méltatlannak tartott a reakcióra, a válaszadásra. A közelmúltban ellene és családja ellen folytatott hazug állításokkal és hamis vádakkal leírható politikai indíttatású, karakterromboló kampány során azonban olyan súlyos, személyiségi jogokat, sajtóetikai elveket és az emberi méltóságot sértő állítások hangzottak el, amelyekre ezúton összefoglaló jelleggel reagál a kormányfő.
Az MDF szerint a családi pótlék összegét át kell csoportosítani az iskolák számára.
Az MDF szerint minden gyermek egyformán fontos! Az a célunk, hogy a gyermekek a szülők jövedelmi viszonyainak vizsgálgatása nélkül garantáltan színvonalas oktatást, ingyen tankönyvet, ingyenes programokat kaphassanak, valamint hogy naponta többször kulturáltan étkezhessenek.
Tisztelt Alkotmányozó Zsinat!
A nemzetnek azt a felfogását vallom, amely szerint a nemzet egyaránt gyökerezik a múltban és a jelenben. Így hát a nemzet egyrészt emlékek gazdag örökségének közös birtoklása, másrészt jelenlegi megegyezés arra, hogy közösen éljünk, szándék arra, hogy a továbbiakban is kamatoztassuk az osztatlanul kapott közös örökséget.
A válságkezelő kormány – korábbi vállalását teljesítve – megalakulását követően haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményezett az Európai Bizottsággal valamint a Nemzetközi Valutaalappal a nemzetközi válság magyarországi hatásait enyhítő programról.A két szervezet egyetért a kormány válságkezelő, egyensúlyjavító és növekedésösztönző intézkedéseivel, határozottan támogatja a megkezdett és tervezett strukturális lépéseket.
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 11-én meghozott és a Magyar Közlönyben közzétett határozatában alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének a város építési szabályzatáról és szabályozási tervéről, illetve annak módosításáról szóló több rendeletét. E rendeletek között van az 59/2007. (12. 28.) számú önkormányzati rendelet is, mely úgy módosította az építési szabályzatot, hogy gyakorlatilag kizárta a város területén nagyhatósugarú katonai radar létesítését.
Bajnai Gordon miniszterelnök ma délelőtt a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Viktor Juscsenko ukrán elnököt. A találkozón a magyar kormányfő és az ukrán elnök véleményt cserélt a nemzetközi gazdasági válság hatásairól és áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
Jó napot kívánok!
Hölgyeim és Uraim!
Nagyon hosszú tájékozódó megbeszélést folytattam miniszterelnök úrral. Erről szeretnék most önöknek beszámolni, természetesen fűszerezve az én impresszióimmal és a saját álláspontommal is.
Baló György szerint az elmúlt 20 év egyik legrosszabb törvényének címéért van versenyben a legújabb médiatörvény-tervezet, és a magyar média egyébként is szinte minden téren hatalmas bajban van: a televíziós személyiség az „Újraosztódik-e a médiapiac?” címmel Budapesten rendezett konferencia egyik váratlanul beugró előadójaként vezette elő komor válságdiagnózisát.
Rendkívüli ülés összehívására irányuló indítvány
a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat 2009. évre szóló Közfoglalkoztatási Tervének elfogadása” tárgyú közgyűlési előterjesztéshez
Tisztelt Polgármester Úr!
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény ( a továbbiakban: Szt.) 37/A.§-a értelmében a települési önkormányzat az állami foglalkoztatási szerv által szolgáltatott összefoglaló adatok, információk és előrejelzések alapján egy éves időtartamra közfoglalkoztatási tervet készít, amelyet 2009. évben április 15-éig kell elfogadnia a képviselő testületnek.
Az Európai Bizottság - a projektek előkészítettségének és a kormány gyorsító intézkedéseinek köszönhetően – újabb három nagyprojektet, a szegedi villamoshálózat fejlesztését, a Közép-Duna vidéki hulladéklerakók rekultivációját és Békéscsaba szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztését is jóváhagyta. A mostani döntésekkel immár öt nagyprojekt kapott brüsszeli igent, ezeken felül további 17 nagyprojekt van túl a kormánydöntésen, amelyek közül 14 már Brüsszelben várja a támogató döntést.
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt zajlik az a büntetőjogi per, melynek feladata megállapítani, hogy ki gyilkolta meg 2007 tavaszán Balla Irmát, debreceni önkormányzati képviselőt. A vádlott testvére a tárgyalás során tett tanúvallomásában azt a kijelentést tette, hogy tudomása szerint Balla Irma a halála előtti napokban tárgyalt Debrecen polgármesterével, Kósa Lajossal, és konfliktusainak megoldásához kért segítséget.
A Magyar Köztársaság babérkoszorúja díj:
Darvasi László József Attila-díjas író, költő, újságíró,
Tóth Krisztina József Attila-díjas író, költő, műfordító.
Márciusi ifjak díj:
Banda Ádám hegedűművész,
A „Münchausen-szindrómában” szenvedő betegek kórosan hazudnak, agresszívek és makacsak. Teszik mindezt azért, hogy felhívják magukra a figyelmet, szeretetet, gyengédséget, gondoskodást csikarjanak ki az emberekből, mivel azt más módon képtelenek megszerezni.
Mással magyarázni nehezen lehetne Kósa Lajos makacs igyekezetét, amivel igazságot, tényeket, a múltat és a jelent meghamisítva tesz kétségbeesett lépéseket a média figyelmének felkeltésére.
A tegnapi napon a Debreceni Nyomozó Ügyészség büntetőeljárás alá vonta és őrizetbe vette a Debreceni rendőrkapitányság egy beosztottját.
Az állomány illetékes parancsnok a rendőrtiszt ellen, azonnal méltatlansági eljárást indított és beosztásából felfüggesztette.
Debrecen Megyei Jogú Város helyi menetrend szerinti autóbusz-közlekedését érintő, 2009. július 1-jétől történő szolgáltató váltás kapcsán a DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Hajdú Volán Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság kölcsönös együttműködésben állapodnak meg annak érdekében, hogy a helyi személyforgalomban dolgozó munkavállalók (elsődlegesen az autóbuszvezetők) szabad döntésük alapján, a Hajdú Volán Zrt-nél jelenleg fennálló munkaviszonyukat közös megegyezéssel megszüntetve, a DKV Zrt-vel új munkaszerződést köthessenek, a DKV Zrt. által szükségesnek tartott létszámban.