A kormány a Miniszterelnökség kezdeményezésére szeptembertől a gázcsatlakozásokhoz hasonlóan az áram- és víziközmű-szektorban is lehetővé teszi a családoknak és a kisvállalkozásoknak, hogy maguk válasszák ki a közműcsatlakozási munkák kivitelezőit.
Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az érintett vállalkozói érdekképviseletek képviselőivel folytatott tárgyalást követően, az Országház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elosztótársaság a közműkivitelezésekben monopolhelyzetet tartanak fenn, a kormány ezen kíván változtatni.
Újraosztották a tavaly decemberben a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére jóváhagyott 10 milliárd forintot, ezzel a kormány újabb lépést tett a keskeny nyomtávú kisvasutak közlekedésbiztonságának javításáért, infrastruktúrájának fejlesztéséért - hangsúlyozta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
- Ipari körülmények között, ipari mennyiségben állított elő kábítószert több magyar és ukrán férfi Felsődobszán, ellenük jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte a vádhatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Martossy György főügyészhelyettes tájékoztatása szerint a vádlottak ipari mennyiségben szereztek be mákszalmát, amelyből "cola" fantázianevű kábítószer gyártásába kezdtek.
Wintermantel Zsolt, a IV. kerület polgármestere jogi lépéseket kezdeményez az Újpest FC labdarúgócsapatának új címere miatt.
"A mai napon utasítottam Újpest jegyzőjét, hogy haladéktalanul vizsgálja meg és ha szükséges, kezdeményezze jogi lépések megtételét a Roderick Duchatelet 100 százalékos tulajdonában lévő Újpest Labdarúgó Kft. (a felnőtt labdarúgó csapatot működtető Újpest 1885 Kft. többségi tulajdonosa), valamint a cég tulajdonában lévő, így szintén Duchatelet érdekeltségű, labdarúgó-utánpótlást működtető, Jobsforward Kft. jogosulatlan Újpest név használata ügyében. Kértem, hogy a jogosulatlan névhasználat mellett vizsgálja meg az anyagi kártérítés lehetőségét is." - írta Facebook-oldalán Wintermantel Zsolt, aki a szurkolókkal együtt korábban többször is tiltakozott a címer megváltoztatása miatt.
Az Együtt elnöke szerint felháborító, hogy Orbán Viktor és kormánya bármit megtehet kampányidőszakon kívül, és jogi korlátok hiányában nincs lehetőség a miniszterelnök politikai propagandájának betiltására.
Így reagált az MTI-hez eljuttatott közleményében Szigetvári Viktor a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki döntésére, amelyben az NVB érdemi vizsgálat nélkül elutasította az ellenzéki politikus magánszemélyként beadott kifogását.
Uruguayban a világon elsőként elkezdték a marihuána nem gyógyászati, "rekreációs célú" értékesítését a gyógyszertárakban.
A hatóságok által regisztrált fogyasztók hetente legfeljebb tíz grammot vásárolhatnak a könnyűdrogból a forgalmazási engedéllyel rendelkező, egyelőre csak 16 gyógyszertárban. Kétfajta marihuánát árusítanak teatasakokhoz hasonló, 5 grammos kiszerelésben, grammonkénti 1,3 dollárért (345 forint), olcsóbban, mint az illegális drogpiacon.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperIzrael és Magyarország a múlttal tisztában van, de a jövőbe tekint, és az ilyen országoké a jövő - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden az Országházban, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt.
Az izraeli kormányfő magyar kollégájával közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte: a találkozón megvitatták azokat az aggályokat, amelyeket a helyi zsidó közösség felvetett, és nagyon fontosnak nevezte azokat a szavakat, amelyeket Orbán Viktor most ezzel kapcsolatban mondott.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA magyar adósságbesorolás kilátásnak javítására látnak kis esélyt, felminősítésre azonban egyelőre nem számítanak a Moody's-tól pénteken este az MTI által megkérdezett elemzők.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy vélte, nagyobb az esélye annak, hogy a hitelminősítő egyelőre nem változtat a besoroláson, de a következő, október 20-ai felülvizsgálat során már számítani lehet a kilátás javítására. Felminősítést a jövő év második felében valószínűsítenek, "ha nem száll el a költségvetés", amire azonban nem is számítanak - közölte.
A visegrádi országok (V4) különleges helyzetben vannak az EU-ban és a világban, ezért Egyiptomnak érdemes megerősítenie a partnerségét a csoporttal - mondta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a V4 miniszterelnökei és az egyiptomi államfő találkozóján kedden Budapesten. A V4-es kormányfők Egyiptom illegális migráció elleni küzdelmét méltatták.
A Demokratikus Koalíció alelnöke - a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó kormányzati plakátkampánnyal összefüggésben - arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne közpénzből finanszírozza a "volt szövetségeseivel" szembeni "kicsinyes bosszúhadjáratát".
Az NGM napvilágra került tervét, amelyben a gimnáziumok működését kívánják ellehetetleníteni, az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség (ÉSZT) Magyarország egyik legsötétebb tervének tartja a tankötelezettség leszállítása óta!
A magyar kormány 2010-es győzelme óta szisztematikusan dolgozik az oktatás leépítésén, az általános iskolától a felsőoktatásig. Ez sajnos nem újdonság. A kormány, és a magyar oktatás sírásója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke számtalanszor bebizonyította, hogy félnek a tudástól, félnek a tanult, világra nyitott, önállóan gondolkodni képes állampolgároktól!
A Jobbik felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a Fidesz 2010-es választási plakátkampányának költségeit és egyéb részleteit.
Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, sajtóhírek szerint a Fidesz 2010-ben nagyságrendileg fele annyiért kapott plakáthelyeket Simicska Lajos cégétől, mint a Jobbik az előző hónapokban.
A jobbikos politikus azt mondta, ha a kormányfő nem tudja tisztázni pártját, akkor elismeri, hogy az elmúlt két alkalommal tisztességtelen eszközökkel nyert és a jövőben is úgy akar.
A következő forgalmi rend bevezetésére kerül sor:
Az ügyfelek számára kedvezően változott a lakás-takarékpénztárak szabályozása - hívja fel a figyelmet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.. A társaság prognózisa szerint az új kihelyezések idén akár 15-20 százalékkal is nőhetnek a magyar lakáshitelpiacon.
A Fundamenta törvényi kötelezettségének eleget téve július 1-jétől 3 hónapról 2 hónapra csökkenti újonnan kötött lakás-előtakarékossági termékének kiutalási és felmondási időszakát. Az ügyfelek így egy hónappal rövidebb várakozási idővel juthatnak hozzá állami támogatással növelt megtakarításukhoz, illetve kedvező kamatozású lakáskölcsönhöz - ismerteti szerdai közleményében a lakáskassza.
Orbán Viktor miniszterelnök elítéli a budakalászi szerb temetőben történt sírrongálást.
Mindent meg kell tenni azért, hogy ez a tűrhetetlen cselekedet ne árnyékolja be a magyar és a szerb nép barátságát, valamint a kétoldalú kapcsolatok történelmi jelentőségű javulását, amit az elmúlt esztendőkben örömmel tapasztaltunk - ismertette a kormányfő állásfoglalását Havasi Bertalan sajtófőnök kedden az MTI-vel.
Az online foglalási rendszeren, így például az Airbnb-n keresztül akár egy szobát vagy teljes ingatlant szálláshelyként bérbeadó magánszemélyeket számlaadási kötelezettség terheli - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján.
A Magyar Liberális Párt az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását kéri az Orbán-kormánytól a menekültek világnapján. A Liberálisok szerint súlyos morális károkat okoz a magyar társadalomnak, hogy a Fidesz már több mint egy éve gyűlölettel teli kampányt folytat segítségre szoruló emberek ellen. Az Orbán-kormány menekültpolitikája a hatályos magyar törvényeket és nemzetközi jogot is súlyosan sérti. Ami Magyarország déli határán folyik, az szégyen az országra és szégyen Európára nézve.
Felháborítónak és elkeserítőnek tartja a Jobbik, hogy miközben közpénzből stadionokra és értelmetlen presztízsberuházásokra százmilliárdokat költ a kormány, addig a természettudományos oktatás háttérintézményei az utolsókat rúgják, mégsem jut a fennmaradásukra elegendő forrás.
Mintegy hárommilliárd forintból teljesen újjávarázsolható lenne a népligeti Planetárium leharcolt épülete és berendezése. Összehasonlítva: az Orbán kabinet az MTK-stadion felújítására hatmilliárd forintot költött, pedig az ott megtartott mérkőzések nézőszáma alatta marad a Planetárium évi százezres látogatottságának.
Az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el, hogy a magyar parlament elfogadott egy olyan jogszabályt, amely méltánytalanul sújtja a magyar civil szervezetek egy célzott csoportját, akik közül sokan a korrupció elleni harcot, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok védelmét tekintik fő feladatuknak..
A Jobbik a kormányt okolja az egészségügy állapotáért és sokkolónak tartja az Állami Egészségügyi Ellátó Központ megállapításait.Lukács László György, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: bebizonyosodott, hogy nem lehet stadionokban meggyógyulni.