Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 1341-től 1360-ig 2732 találatból.

Navracsics: az EU alapvető érdeke együttműködni Törökországgal

Az Európai Unió (EU) alapvető érdeke, hogy megmaradjon az együttműködés Törökországgal, ugyanakkor a török együttműködési készség gyengülni látszik - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság (EB) oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős tagja az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.

Madárinfluenza: néhány hét alatt 400 ezer állatot kellett megsemmisíteni

Néhány hét alatt mintegy 400 ezer állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt - mondta Süth Miklós állatorvos vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.Az egykori országos főállatorvos szerint a betegségnek komoly gazdasági következményei vannak, hiszen máshogy nem tudják kezelni, mint a fertőzött állatállomány megsemmisítésével.

A tünetek között szerepel az idegrendszeri abnormalitás, a szárnyasok szédelegnek, koordinációs problémáik vannak, az orr- és szemfolyás és a borzolt toll.

Az LMP újra benyújtja az Isztambuli Egyezményt -

Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének napja, ezért újra fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a magyar kormány évek óta nem hajlandó ratifikálni a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő Isztambuli egyezményt, miközben a hazai helyzet kifejezetten aggasztó: Magyarországon átlagosan hetente szed halálos áldozatot a családon belüli és nők elleni erőszak, és több százezer azoknak a nőknek száma, akik erőszakos kapcsolatban élnek.

A Belügyminisztérium legutóbbi, LMP kérésére közölt adatai szerint egy év alatt, 2014-ről 2015-re másfélszeresére nőtt a nők elleni szexuális erőszak eseteinek a száma. Az adatok egyértelművé teszik, hogy nem lehet mentsége a kormánynak arra, hogy nem támogatja a nők elleni és családon belüli erőszak elleni küzdelmet átfogóan kezelő egyezmény végrehajtását.

Márpedig a mentegetőzésük addig fajult, hogy azt mondták, nem egyezményre van szüksége az áldozatoknak, hanem segítségre – csakhogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával pont ez történne meg

Bérmegállapodás - LMP: nem lehet sikerről beszélni a minimálbér emelése kapcsán

Az LMP szerint nem lehet sikerről beszélni a minimálbér emelésével összefüggésben.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón felidézte, hogy Orbán Viktor elképesztő sikerként értékelte a minimálbér 15 százalékos emelését.

Az LMP ugyanakkor nem gondolja azt, hogy siker az a bérmegállapodás, amellyel 3-4 év alatt elvileg eléri Magyarország Szlovákia és Románia bérszínvonalát - közölte. Szerinte a miniszterelnök akkor járna el helyesen, ha erről a témáról inkább nem beszélne, mert olyan ez mint a szocializmusban, ott is sokat lehetett hallani, hogy mennyire jól élünk, de nagyon sok ember mégsem hitte el.

Volner: a kormány az olcsó munkaerőben hisz

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerint Orbán Viktor és kormánya az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőben hisz.

Az ellenzéki politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: sürgősen szükség van jelentős béremelésre Magyarországon, és ennek a gazdaságon belül meg is van a fedezete.

Azt mondta: más kelet-európai országokhoz képest Magyarországon emelkedtek a legkevésbé a bérek az elmúlt hat évben. A legfejlettebb nyugat-európai országok munkavállalói pedig hat-hétszer többet keresnek jelenleg, mint a magyar dolgozók - tette hozzá.

Új diplomataálláshelyek létesítéséről döntött a kormány

- A Brexittel kapcsolatos diplomáciai feladatok, valamint a migrációs és menekültügyi szakpolitikai feladatok ellátására új diplomataálláshelyek létesítéséről döntött a kormány. Az erről szóló határozatok a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelentek meg.

Ónodi-Szűcs: negyvenötmilliárdot kapnak a kórházak adósságrendezésre

Negyvenötmilliárd forintot kapnak a kórházak adósságrendezésre - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: a kormány döntése értelmében a 45 milliárdot a harminc napon túli beszállítói tartozások rendezésére fordíthatják az intézmények, további 15 milliárd forintra pedig a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhatnak.

Az államtitkár közölte azt is, hogy további 10 milliárd forinttal emelik a gyógyító-megelőző kasszát.

Népszavazásra bocsáthatja Törökország az EU-csatlakozás kérdését

Népszavazásra bocsáthatja a török vezetés jövő évben az európai uniós csatlakozás kérdését - mondta RecepTayyipErdogan török elnök hétfőn Ankarában.

Erdogan a múlt héten arra kérte az EU-t, hogy döntse el végre, fel akarja-e venni Törökországot a tagállamok közé. A török államfő hétfői beszédében jelezte, hogy 2016 végéig várnak türelemmel. Erdogan hozzátette: a referendumon a halálbüntetés visszaállításának kérdését is felvethetik.

Metrovagonmas: a 3-as metró szerelvényeiben kevés az újrahasznosítható anyag

Az orosz Metrovagonmas szerint a 3-as metró felújításra küldött szerelvényeiben kevés az újrahasznosítható anyag, az elemek 70 százalékát cserélni kell. A gyártó korábban a budapesti pályaállapotok miatt aggódott, most már csak az ingadozó áramellátásban lát problémát.

A 3-as, korábban a 2-es metró vonalán használt Ev3-as, valamint a 81-717-es jelzésű metrók gyártója, az orosz Metrovagonmas magyar újságíróknak szervezett bejáráson mutatta be a Budapesten közlekedő szerelvények felújítását.

Jobbik: Rogán Antal hazudott a letelepedési kötvényekről

A Jobbik szerint Rogán Antal több hazugságot is mondott az ATV kedd esti, Egyenes beszéd című műsorában, amikor a letelepedési kötvényekről beszélt. Szilágyi György csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem első ízben nem mondott igazat, ezért kérdésesnek nevezte, hányszor hazudhat egy miniszter.

LMP: nem csorbíthatók tovább a munkavédelmi jogok

Az LMP a munkavédelmi jogok csorbítását is látja a kormány azon kezdeményezésében, amely az önálló közigazgatási bíróság létrehozását célozza, ezért elfogadhatatlannak tartja azt.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett: pártja már korábban is számos kifogást emelt az igazságügyi tárca tervezete ellen, amelyről zajlanak a tárgyalások a kormány és a parlamenti pártok között.

OGY - Az alaptörvény hetedik módosításáról szavaz a parlament

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órán keresztül interpellációk, egy órában pedig azonnali kérdések hangozhatnak el. Az esti órákban kedden elfogadni tervezett javaslatok módosító indítványairól tárgyalnak, a képviselők így ekkor szólhatnak hozzá utoljára például az alaptörvény hetedik módosításához.


1956 - Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról.

A német szociáldemokrata politikus a szerdai ülést megnyitó felszólalásában arról beszélt, hogy mintegy hatvan évvel ezelőtt kezdődött Magyarországon egy heteken keresztül tartó, rengeteg áldozattal járó felkelés "a brutális és elnyomó idegen hatalom diktatúrája ellen".

Forgalmi változások Debrecenben

A Debreceni Köztemető környékén a Mindenszentekhez és halottak napjához kapcsolódó forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a következő ideiglenes forgalmi rend lép érvénybe 2016. október 29-én 08.00 órától 2016. november 1-jén 22.00 óráig:

A Benczúr Gyula utcán a Hadházi úttól a Köztemető II. bejáratáig minden jármű forgalma tilos, kivéve a tömegközlekedési járműveket, a személyszállító taxikat, valamint virágárusításra engedéllyel rendelkező járműveket.

1956 - Andrzej Duda: a magyarok mindig számíthatnak Lengyelországra

A magyarok mindig a barátaink voltak, és a jövőben, a legnehezebb pillanatokban is mindig számíthatnak Lengyelországra - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Budapesten, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Kossuth Lajos téren rendezett ünnepi nagygyűlésen.

NGM: a kormány támogatja az étel- és italautomata-piac kifehérítését

A kormány 1,5 milliárd forinttal támogatja az étel-, illetve italautomata-piacon tevékenykedő vállalkozókat, az összeg várhatóan az automata felügyeleti egység beszerzési költségeit teljes mértékben fedezni fogja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

Az MSZP nem vesz részt az 1956-os közlemény aláírásán

Az MSZP szerint ilyen kormánnyal, különösen 1956 évfordulóján, nem lehet együtt ünnepelni, ezért a párt távol marad a tervezett közös nyilatkozat aláírásáról. A tervezett szövegben nem találunk kivetnivalót, szeretnénk is egy olyan országban élni ahol egy ilyen közös nyilatkozat aláírást senkinek nem kellene meggondolnia – csak éppen a realitás ma nem ez. A hatvan évvel ezelőtti forradalom lehetne közös nemzeti ünnep, ha a Fidesz nem osztaná meg véglegesen az országot, nem törekedne a másképp gondolkodók elhallgattatására.

Párbeszéd: Tarlós meghátrált, Garancsi marad? - változtatási tilalom jöhet a Római parton

A főpolgármester korábban vagdalkozásnak minősítette a Párbeszéd európai parlamenti képviselőjének, Jávor Benedeknek állításait, miszerint ingatlanmutyi készülhet a Római parton. A mai sajtótájékoztatóján bejelentette: kezdeményezi a fővárosi közgyűlésben a változtatási tilalom elrendelését, és kéri a kerületet, hogy ezt ők is tegyék meg. Eközben már eladásra hirdetik a Market által jövőre befejezendő "lakásokat".

Kavosz: újabb bővítések a Széchenyi Kártya Programban

Bővültek a Széchenyi Kártya Program keretében igényelhető hiteltermékek, mostantól akár 50 millió forint összegben igényelhető Széchenyi Forgóeszközhitel az eddigi 25 millióval szemben - közölte a programot működtető Kavosz Zrt. hétfőn.

A hitel összege 1 millió forinttól 50 millió forintig 100 000 forintonként emelkedhet.

A társaság felidézte, hogy a hitelhez nyújtott kamattámogatás mértéke az év elején 2 százalékról 3 százalékra emelkedett, melynek eredményeként a hitel rekord-alacsony kamat (évi nettó 2,91 százalék) mellett, akár tárgyi biztosíték nélkül is igényelhető.

Kvótareferendum - Orbán: egy új egység jött létre

Azzal, hogy az október 2-ai népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre, létrejött egy új, pártok felett álló egység Magyarországért, amely nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, sajtótájékoztatón az Országházban.