Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 1881-től 1900-ig 2732 találatból.

Újabb látszatfejlesztések a debreceni közösségi közlekedésben

Egyesületünk megdöbbenéssel értesült a Kósa Lajos polgármester úr bejelentéséről, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyógyfürdő fejlesztésére hivatkozva új nyomvonalra akarja helyezni az 1-es villamos nagyerdei szakaszát. Különösen felháborítónak találjuk, hogy mindezt kiemelt fejlesztésnek álcázva, a közösségi közlekedésre szánt európai forrásokból kívánják megvalósítani.

A tudományos címek és fokozatok védelmében

A magyar tudományos élet szereplőit, a kutatóintézetekben ésfelsőoktatási intézményekben dolgozó kutatók tevékenységét a hazai és anemzetközi tudományos közélet a megjelentetett publikációk alapjánfolyamatosan minősíti.

MÚOSZ: az M1 Schmitt-interjúja sérti az újságírói etika szabályait

A MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint Obersovszky Péter a Schmitt Pállal március 30-án készített és aznap este az M1-en felvételről sugárzott interjújában megsértette az újságírói etika szabályait.

A benzin ára

A kormány – bár ígérte – képtelen intézkedni az üzemanyagárak megállíthatatlan emelkedése ellen. Az egekbe szökő árak elszabadulása már nemcsak néhány autós ügye. Mindenekelőtt azokat a ma még munkahellyel rendelkezőket sújtja, akik már sem a benzint és hovatovább már a tömegközlekedés egyre növekvő költségeit sem tudják megfizetni.

Matolcsy György levele Olli Rehnnek

A mai napon Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2011. évi költségvetési hiányszámmal kapcsolatban levelet írt Olli Rehnnek, Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának.A levélben Matolcsy György tájékoztatta a biztost, hogy Magyarország az államháztartás uniós módszertan szerinti egyenlege 2011-ben 1204,6 milliárd forint többlettel zárt, ami a GDP 4,3%-át jelenti.

Közlemény az Országgyűlés feladatairól, a köztársasági elnök lemondása esetén

A hatályos jogszabályok értelmében a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mond le megbízatásáról.  A lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges.

Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

Jogellenes volt a hídfoglalók előállítása

A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen állította elő a rendőrség a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását a hídon ülve követelőket pénteken, különösen miután engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, és elhagyták az úttestet. Figyelembe véve az alapvető jogok biztosa által a józsefvárosi polgármester irodájának elfoglalása kapcsán közzétett állásfoglalást is, egyértelmű, hogy a mostani esetben sem indokolta semmi, hogy a rendőrök előállítsák a hidakat körülbelül egy percig élőlánccal lezáró spontán demonstrációk résztvevőit.

Mesterházy: az MSZP nélkül nem lehet leváltani a kormányt 2014-ben

Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.

 

    Az MSZP szombaton újraválasztott elnöke a párt kongresszusán elmondott beszédében hangsúlyozta, "az MSZP ma már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt".

Az MSZP javaslata Schmitt Pálnak

Az MSZP megértéssel veszi tudomásul, hogy Schmitt Pál mindhárom programját lemondta, azonban tudnia kell, hogy az ország nem erre a lemondásra vár. 

Professzorok Batthyány Köre: köztiszteletben álló köztársasági elnök kell

- Az országnak a jelenlegi nehéz helyzetében olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki köztiszteletben áll bel- és külföldön egyaránt - közölte a Professzorok Batthyány Körének elnöksége csütörtökön az MTI-vel.

Schmitt-ügy: A felsőoktatási rendszer igazságossága kérdőjeleződik meg

- A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint Schmitt Pál doktori értekezésével kapcsolatos állásfoglalás  pestiesen szólva  kiverte a biztosítékot.Azzal, hogy Schmitt Pál következmények nélkül plagizált, megdől a tudományos rendszerbe vetett hitünk.A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom úgy látja: a döntés Schmitt Pál kezében van, ezért a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom felszóltja Schmitt Pál urat, hogy mondjon le és vonuljon nyugdíjba!

A kormánypártokat már az Ab véleménye sem érdekli

A parlament Kulturális és sajtóbizottságának kormánypárti többsége hétfői ülésén nem vette napirendre az LMP törvényjavaslatát, amelyik az Alkotmánybíróság tavalyi döntésének megfelelően módosította volna a médiát érintő jogszabályokat.

A debreceni húsüzem ügyéről

A Debreceni Csoport Húsipari Kft. által bezárt debreceni húsüzem megmentése érdekében az elmúlt egy évben a város önkormányzatának vezetői több alkalommal, politikai és gazdasági döntéshozókkal folytattak tárgyalásokat. Közvetlenül is egyeztettek olyan sertéstenyésztőkkel, akik a tervezett konstrukció megvalósulása esetén üzemeltették volna a létesítményt. A tárgyalások eredményes lezárását számos körülmény nehezítette.

Az útirány jó, az út viszont rázós

A magyar lakosságot és exportpiacainkat biztonságos, GMO-mentes élelmiszerekkel kell ellátnunk, a kormány által tegnap elfogadott vidékstratégia alapcéljával az MSZP tehát egyetért, ám a célhoz vezető utat úgy kell kialakítani, hogy ebben a kis, közepes és nagyobb kapacitásoknak egyaránt szerepe legyen.

Lesz villamos?

Garanciát kapott a debreceni önkormányzat arra, hogy a 2-es villamos pályáját építő  konzorcium be tudja fejezni a pálya építését 2012 végére, a remíz építését 2013 tavaszára. 2012. március 21-én, szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ültek a projektet kivitelező Arcadom Zrt, a Keviép Kft, a Tóth-TD Kft., valamint Debrecen Város  Önkormányzatának vezetői.

Nincs ismétlés

    2012. március 7-én a nézők az m1-es csatornán tekinthették meg a Pesty Fekete Doboz  Cigány út  című filmjét. Az alkotók a magyar társadalom egyik legégetőbb kérdésével, a roma társadalom életével foglalkoznak sajátos nézőpontból. A filmben is elhangzik, a mozival egy egészséges vitát kívánnak generálni . A műsorszerkesztők számolva a téma tartalmával, a filmet esti időpontban tűzték műsorra, s 16 éven felülieknek ajánlották.

Nem készül törvénysértésre a DK az Ab elleni blokáddal

Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság (Ab) ellen - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el.

A Velencei Bizottság döntött, a kormány meghátrálásra kényszerül

Az Európai Uniótól teljesen független Európa Tanács Velencei Bizottságának, a sajtó útján nyilvánosságra került határozata arról szól, hogy súlyos, a demokratikus működés alapvető követelményeit is figyelmen kívül hagyó szabályozást alakított ki a kormány az igazságügyi igazgatásban. Eddigi aggodalmainkat a testület úgy tűnik, megerősítette.

Március 15. - Orbán: egyenlőséget a magyaroknak, nem leszünk gyarmat!

A miniszterelnök szerint a magyarok programja és kívánsága 2012-ben ugyanúgy szól, mint 1848-ban: "nem leszünk gyarmat". Orbán Viktor márciusi 15-i, csütörtöki beszédében a Kossuth téren úgy fogalmazott: a "nagy március" óta sosem voltunk még ilyen közel a szabadsághoz, mert még sohasem voltunk olyan egységesek, mint ma. A kormányfő egyúttal egyenlőséget követelt a magyaroknak, hogy ugyanazt a mércét alkalmazzák velünk, mint más országokkal szemben.

Orbán Viktor ünnepi üzenete határon túli honfitársainkhoz

  Tisztelt Honfitársaim!

Március 15-én a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyarja főhajtással emlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire.

Több mint másfél évszázada ezen a napon újjászületett az egységes magyar nemzet.