Vélemény

Eredmények megjelenítése 1321-től 1340-ig 3065 találatból.

- NATO-főtitkár: megegyezésre van szükség az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban -

Vélemény - 2018-02-13

Mivel a NATO ismeri a kisebbségi nyelveket érintő ukrán oktatási törvényt és azt a jelentős kihívást, amely a szabályozás miatt kialakult feszültség megoldását nehezíti Ukrajna és Magyarország között, véleménye szerint mihamarabb megegyezésre kell jutni a kérdésben - jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben kedden, üdvözölve egyúttal a Velencei Bizottság ajánlását, és Kijevet annak tanulmányozására szólítva.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének kétnapos védelmi miniszteri találkozóját megelőzően tartott sajtóértekezletén - újságírói kérdésre válaszolva - Stoltenberg elmondta: az ukrán oktatási törvény ügyében beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Petro Porosenko ukrán elnökkel is, és azt sürgette, hogy egyensúlyt kell találni a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és egy ország hivatalos nyelvének oktatása kérdésében.

DK: Áder is támogassa, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt itt!

Vélemény - 2018-02-12

- A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy csatlakozzon pártja azon kezdeményezéséhez, amelyik megvonná a szavazati jogot azoktól a határon túli magyaroktól, akik korábban nem éltek Magyarországon.

Magyar-szerb kormányülés - Orbán: Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédeni határait

Vélemény - 2018-02-09

Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédeni a határait, polgárai biztonságát és kulturális identitását is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki budapesti magyar-szerb kormányülés után, az Ana Brnabic szerb kormányfő társaságában tett sajtónyilatkozatában.

Jobbik: újra kell tárgyalni a multicégek stratégiai szerződéseit

Vélemény - 2018-02-08

A Jobbik újratárgyalná a multinacionális cégek kormányzattal kötött stratégiai szerződéseit - közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint ezek a megállapodások indokolatlan kedvezményekben részesítik az érintetteket; pártja ehelyett a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokkal állapodna meg, és azokat kedvezményezné.

Donald Trump: inkább álljon le a kormányzat működése, ha nincs megállapodás a bevándorlás ügyében

Vélemény - 2018-02-07

Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében. Az elnök a Fehér Házban a rendfenntartó erők képviselőivel és kongresszusi politikusokkal tartott találkozóján fejtette ki álláspontját.

Ombdusman: felül kell vizsgálni a gyerekek külföldre vitelének szabályozását

Vélemény - 2018-02-06

Az ombudsman szerint a gyermekek jogellenes külföldre vitelének megelőzéséért felül kell vizsgálni a jelenlegi szabályozást, amely hiányos és bizonytalan - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden.

Székely László azért kezdeményezett vizsgálatot, mert egyre gyakoribb, hogy az egyik szülő a gyermeket önhatalmúlag, a másik szülő beleegyezése nélkül és a felügyeleti jogait sértve elviszi az országból vagy egy másik országban visszatartja

Varga: a versenyképesség erősítésében kiemelt szerep jut a kkv-knak

Vélemény - 2018-02-05

- Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak - nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály arról a hétfői konferencián nyilvánosságra kerülő kkv-stratégiáról, amely a kormány és a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai együttműködésében készül el.

A 2,7 millió nyugdíjas nem tehertétel, hanem lehetőség a társadalom számára

Vélemény - 2018-02-01

Nem tehertétel a 2,7 millió nyugdíjas, hanem lehetőség a társadalom számára - jelentette ki Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter Debrecenben. A nyugdíjas szövetkezeti szakmai napok debreceni fórumán hozzátette, az életkor kitolódásával a 65 éven felüliek már nem pihenni akarnak, a kutatások szerint szívesen vállalnának munkát, de nem szeretnék elveszíteni a nyugdíjat. Kifejtette, a társadalomnak szüksége van aktivitásukra, élettapasztalatukra, megbízhatóságukra.

Holokauszt-emléknap - Wolfgang Schäuble: minél távolabb kerül a nemzetiszocializmus korszaka, annál fontosabb az emlékezés

Vélemény - 2018-01-31

Minél távolabb kerül a nemzetiszocialista diktatúra és a holokauszt korszaka az időben, annál fontosabb az emlékezés, mert az ember hajlamos természetes adottságként felfogni a szabadságot, a demokráciát és a jogállamiságot, holott ezek kivételes történelmi jelenségek - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke szerdán az auschwitz-birkenaui náci haláltábor felszabadításának 73. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen.

Péterfalvi Attila: számtalan veszélyt jelent a kisgyerekek internethasználata

Vélemény - 2018-01-29

Számtalan veszélyt rejt a kisgyerekek számára az internet világa, emiatt nagyon fontos a védelmük, és ezért állított össze a biztonságos jelenlétükről a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tanulmánykötetet - mondta a NAIH elnöke hétfőn Budapesten.

Választás 2018 - Fidesz: Soros dollármilliárdokat költ a magyar választás befolyásolására

Vélemény - 2018-01-27

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Soros György dollármilliárdokat költ a magyar választások befolyásolására.

Hidvéghi Balázs szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a legújabb hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait; egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött az Orbán-kabinet elleni lobbitevékenységre.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: dokumentumok sora igazolja, hogy Soros az amerikai politika minden szintjén - a kongresszusban, a szenátusban, a nemzetbiztonsági tanácsban, különböző minisztériumokban és az "általa pénzelt" demokrata szenátorokon keresztül is - áskálódik Magyarország ellen.

Davos - Szakértő: a világgazdasági növekedésnek több mint a felét Kína és az Egyesült Államok adja

Vélemény - 2018-01-23

- A világgazdaság növekedésének több mint a fele két országhoz, az Egyesült Államokhoz és Kínához köthető - mondta Pesuth Tamás, a Corvinus Egyetem nemzetközi igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató a kedden kezdődő 48. davosi Világgazdasági Fórum apropóján elmondta, nem véletlen, hogy tavaly a kínai elnök nyitotta meg a rendezvényt, míg idén az indiai miniszterelnökre hárul ez a feladatat.

Francia külügyminiszter: Trump követelései néha ultimátumokra hasonlítanak

Vélemény - 2018-01-22

- Noha Donald Trump amerikai elnök nem mondta fel az iráni nukleáris megállapodást, az azzal kapcsolatban Európának kinyilvánított követelései ultimátumokra hasonlítanak - jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását megelőzően hétfőn.

A munkavállalók szívesen választanák a cafeteriában az egészségbiztosítást

Vélemény - 2018-01-22

- A következő napokban kell dönteniük a munkavállalóknak a munkáltatójuk által ajánlott idei cafeteria-csomagjukról, az Union Biztosító 1300 fős, reprezentatív felmérése szerint a 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap a cafeteriában egészségbiztosítást, noha 46 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel.

Paksi bővítés - LMP: a magyar vállalkozásoknak nem osztottak lapot

Vélemény - 2018-01-19

Az LMP szerint az is bizonyítja, hogy a paksi atomerőmű bővítése az évszázad legrosszabb üzlete, hogy azon "nem osztottak lapot" a magyar vállalkozásoknak, a kormány helyette orosz, amerikai és francia cégeket "kenyerez le".

Brexit - Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság visszatérne az EU-ba

Vélemény - 2018-01-17

- Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Juncker felszólalt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, és leszögezte: a Brexitnek nem lesznek nyertesei, a britek távozása katasztrófa, vesztes helyzet minden fél számára.

Szakértő: a Btk. módosítása nagy lépés az illegális gyógyszerkereskedelem ellen

Vélemény - 2018-01-16

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása nagy lépést jelent az illegális gyógyszerkereskedők elleni harcban - közölte Dr. Ilku Lívia, a HENT (Hamisítás Elleni Nemzeti Testület) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Jobbik: a kormány tervszerűen csapolja meg a közpénzeket

Vélemény - 2018-01-15

A Jobbik értékelése szerint a kormány tervszerűen csapolja meg a közpénzeket, ezért 2018 után el kell számoltatni. Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Innovatív Zrt. 2011 és 2015 közötti, uniós forrásokat felhasználó közbeszerzéseivel kapcsolatban.

Emiatt előfordulhat, hogy 40 millió eurót, azaz közel 12 milliárd forintot vissza kell fizetni az Európai Uniónak - tette hozzá, jelezve: ez ellen az egyetlen mentsvár, ha a magyar ügyészség tárja fel az ügyet, ugyanis akkor a forrás felhasználható más célra.

Németh Zsolt: Romániának el kell döntenie, részt kíván-e venni a térségi együttműködésben

Vélemény - 2018-01-13

Németh Zsolt szerint a közép-európai térségi együttműködés "kopogtat az ajtón", és Romániának el kell döntenie, hogy részt kíván-e ebben venni. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az erdélyi magyar pártok vezetőivel közösen tartott szombat esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen tért ki erre.

Donald Trump alpárian szólt haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáiról

Vélemény - 2018-01-12

Donald Trump amerikai elnök "pöcegödör országoknak" nevezte a Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáit, miközben törvényhozókkal vitatkozott csütörtökön a Fehér Házban a bevándorlásról.