- Bő egy héten belül elindulhat a Momentum aláírásgyűjtése annak érdekében, hogy népszavazást rendezhessenek a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló, nyáron elfogadott törvény visszavonásáról - mondta kedden Budapesten, sajtótájékoztatón Orosz Anna elnökségi tag.
A Netflix internetes műsorszolgáltató mutatja be Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását az Egyesült Államokban - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden.
A film amerikai premierje november 12-én lesz a Los Angeles-i AFI Fest-en, ezt követően a Testről és lélekről - első magyar alkotásként - februártól lesz látható a Netflix hálózatában. A Filmalap támogatással készült dráma versenyben van az Európai Filmdíjakért és Magyarország hivatalos nevezettjeként a legjobb idegennyelvű fim Oscar-díjáért is. November 16-án a Golden Globe díjazottakról döntő szervezet, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) tagjainak rendeznek vetítést Los Angeles-ben.
A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, valamint a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. A magyar filmek közül elsőként júniusban elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját is.
A bíróság első fokon hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki szexuális szerepjáték közben fojtott meg egy prostituáltat a fővárosban - közölte a Budapest Környéki Törvényszék kedden.
A vádlott 2015. december 10-én egy szexuális szolgáltatást kínáló oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki álnéven hirdette magát és azonnal rendelkezésre állt.
Hitelesítette a Kúria a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény visszavonásáról szóló népszavazási kérdést keddi ülésén.
A népszavazási kérdést Kádár Barnabás, a Momentum elnökségi tagja magánszemélyként nyújtotta be, és úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?"
Újabb két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, és még négy beteget ápolnak az intézményben.
A mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba. A mérgezést a gyanú szerint ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta. Keddig egy idősebb nő és egy 14 éves fiú vesztette életét a mérgezés miatt.
Új színházi játszóhely nyílik Budapesten: a Nemes Színpad a kelenföldi Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban várja a közönséget első előadásaival, amelyeket a héten mutatnak be.
"Az elmúlt években olyan színházi értékek halmozódtak fel, annyi előadást tartottunk országszerte és külföldön, hogy szerettük volna, ha ez intézményesülne, minél több nézőhöz juthatna el, ezért hoztuk létre a Nemes Színpadot" - mondta el kedden Keresztúri József igazgató hozzáfűzve, hogy a művészeti középiskolában számos nívós szakmai elismerésben részesült és fesztiváldíjas előadás született már.
A legtöbb ma élő emlősök legősibb ismert elődjének maradványai kerültek elő a dél-angliai Dorset parti szikláiban - írta a BBC hírportálja. A cickányszerű, kihalt teremtményeket azonosító tudósok szerint ezek a legrégibb kövületek, amelyek vitathatatlanul olyan emlősök maradványai, melynek családfájához az ember is tartozik. A lelet korát 145 millió évesre becsülték.
Áder János szerint ha nincsen elegendő víz és élelmiszer, akkor a társadalmi béke is veszélybe kerül A magyar köztársasági elnök erről kedden a néhai Husszein királyról elnevezett jordániai konferenciaközpontban beszélt a Holt-tengernél, a Tudomány Világfórumának (WSF) megnyitóján.
A nyolcadik alkalommal - ezúttal Jordániában - megrendezett világfórum fő témái közé tartoznak az élelmiszerbiztonság, a víz és az energia kérdései.
A tudomány világévében, 1999-ben rendezett budapesti tudományos világkonferencián Magyarország kezdeményezte a Tudomány Világnapjának megtartását. Erről 2001-ben határozott az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos, Kulturális Szervezete. A világnapot első alkalommal 2002. november 10-én tartották meg.
A kétévenként sorra kerülő rendezvény a világ egyetlen olyan tudományos fóruma, amelyen a tudomány képviselői intézményes keretek között összetett szempontrendszer szerint folytathatnak párbeszédet a döntéshozókkal és a társadalommal. A WSF azért is különleges tanácskozási alkalom, mert nem egyetlen tudományos szakpolitikai téma köré szerveződik.
A keddi jordániai megnyitón a magyar államfő hangsúlyozta, hogy a XXI. századi társadalmak békéje alapvetően függ az energiaellátástól, mert mindazt az infrastruktúrát, amelyet az elmúlt években létrehoztak, nem lehet energia nélkül működtetni
Eladja szlovákiai nyomtatott sajtó érdekeltségeit, köztük a legeladottabb szlovák napilapnak számító Novy Cas bulvárlapot a Ringier Axel Springer médiaház - jelentette a tranzakcióban érintett felek közléseire hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) pozsonyi gazdasági-közéleti napilap kedden.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány hűtlen kezelést követ el azzal, hogy megkezdik a paksi orosz hitel lehívását. Ezért bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt Szél Bernadett feljelentést tesz.
A paksi beruházásért felelős államtitkár bejelentette, hogy az orosz hitel lehívásával az első fővállalkozói számlák kifizetésre kerülnek. Elmondása szerint minden számla 80 százaléka orosz hitelből lesz kiegyenlítve.
Megkezdődött a Paks II beruházás első tíz, 98 millió eurós összértékű fővállalkozói számlájának kifizetése - jelentette be Aszódi Attila a Portfolio Energy Investment Forum 2017 keddi budapesti konferenciáján. Hozzátette: a napokban megkezdik az orosz hitel lehívását.
A társadalombiztosítás jelenleg nem támogatja azt, hogy a kommunikációban súlyosan akadályozott, fogyatékossággal élő személyek modern, digitális eszközöket alkalmazzanak, ami sérti az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményét – állapította meg egy panaszügyben az alapvető jogok biztosa. Székely László ombudsman szerint a tényleges hozzáférhetőség javítása alapjogi szempontból indokolt, így a szaktárca intézkedését kérte.
Évek óta szembesülünk azzal, hogy a hazánkban működő 90 hospice szolgálat működési forrásai rendkívül szűkösek, kivétel nélkül mind finanszírozási problémákkal küzd, melyre a Magyar Hospice Alapítvány kampánya is felhívta a figyelmet és amely rendkívüli társadalmi összefogást eredményezett.
Az Alapítvány működésének anyagi feltételei most időlegesen megoldódtak, a példás összefogásnak és a területért felelős miniszter döntésének köszönhetően. Azonban kivétel nélkül minden hospice szolgálat működési forrása rendkívül szűkös.
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly tavasszal több késszúrással megölt, majd egy erdőben elrejtett egy fiatal kakucsi lányt.
A téma a Megfélemlítés Elleni Program - MEP - 2013 áprilisi indulása óta, egyre inkább előtérbe kerül a sajtóban és szakmai körökben. A MEP célja a megfélemlítés, a kibermegfélemlítés, és a zaklatás témák széleskörű megismertetése és e bántalmazó viselkedési folyamatok megelőzése, megszüntetése.
A Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány a MEP-et, Magyarország első és egyetlen átfogó megfélemlítés elleni programját, állami támogatás és pályázati források nélkül építette ki és működteti.
A világon először rendez Zsolnay-aukciót a Virág Judit Galéria november 20-án a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínálják az érdeklődőknek.
A magyar és nemzetközi műkereskedelem számára is kivételes eseményen egyetlen gyűjtemény 57 darab tárgyát árverezik el. A kollekció historikus anyagában megtalálhatóak a manufaktúra legfontosabb művészeinek a kerámiái: Klein Ármin, Zsolnay Teréz és Júlia, illetve Sikorski Tádé darabjai.
Az aukciós anyag a gyár kollekcióiból számos sorozatot is felvonultat, többek között az Arab-, a Wanda- és a Mályva-sorozat tárgyait is. A tételek között egészen kivételes darabok is szerepelnek. A szecessziós kollekció egyik legszebb darabja a Táncoló nőalakokból formált kancsó. Ezt Mack Lajos készítette Apáti Abt Sándorral közösen: a szakemberek szerint ez az egyik legszebb, színekkel kidolgozott variációja a tárgynak. Az 1903-ra datált kancsó kikiáltási ára 1 millió forint.
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük.
Vadai Ágnes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az alaptörvény csak a magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok számára ír elő honvédelmi és katasztrófavédelmi kötelezettségeket.
Az ellenzéki politikus, akinek pártja aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, úgy fogalmazott: Orbán Viktor kihasználja a határon túli magyarokat, hogy "tovább uralkodhasson" a Magyarországon élők felett.
- Új stúdióalbummal (Bori X) és nagykoncerttel (november 17., Akvárium Klub) ünnepli tizedik születésnapját a Péterfy Bori & Love Band. Péterfy Bori énekesnő és Tövisházi Ambrus zenekarvezető a friss anyagról és a popcsapat eddigi útjáról is beszélt.
"Amikor előző lemezünk, a tavaly kiadott Szédülés készült, rengeteg ötletünk maradt kidolgozatlanul. Az akkori munkához nagy lökést adott a zenekarhoz 2014 végén csatlakozott két új tag, Nagy István és Gáspár Gergely, termékeny időszakot éltünk meg" - idézte fel a hétfőn megjelent új album előzményeit Péterfy Bori.
Mint kifejtette, amíg a Szédülésen meglehetősen súlyos témákat feszegettek és ezt a zene is tükrözte, a digitális platformokon elérhető Bori X jóval slágeresebb lett.
A vádirat ismertetésével megkezdődött a Kun-Mediátor-ügy elsőfokú tárgyalása hétfőn a Szolnoki Törvényszéken. A büntetőper egyetlen vádlottja a 64 éves karcagi D. Sándorné, volt cégvezető, aki az ügyészség szerint üzleti tevékenysége során pénzügyi jogsértések sorozatát követte el.
A vádirat felolvasásakor az ügyész közel két órán keresztül sorolta a nevét annak a 767 embernek, akiket a vádlott, kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget kínálva, tévedésbe ejtett, és összesen több mint 12 milliárd forinttal károsított meg. A vádirat szerint az egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Bróker Marcsiként ismertté vált nő a Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként úgy tévesztette meg ügyfeleit, hogy a cégnek nem volt engedélye pénzügyi szolgáltatói tevékenység folytatására, csupán utazásszervezésre és valutaváltásra.
Milos Zeman cseh köztársasági elnök hétfőn Prágában bejelentette, hogy januárban újraindul az államfőválasztáson. Az ehhez szükséges támogatói aláírásokat már megszerezte, és délután átadja a belügyminisztériumnak, amely elnökjelöltségét hivatalosan bejegyzi.
"Ismét megpályázom az elnöki tisztséget, mert nem akarok csalódást okozni támogatóimnak, akik ezt elvárják tőlem" - mondta Zeman újságíróknak sajtótájékoztatóján. "Ha nem venném figyelembe akaratukat, gyávának érezném magam. A másik ok pedig az, hogy szeretném folytatni ezt a szép és érdekes munkát" - szögezte le.