A tanács és az EP nem egyezett meg a klónozott állatokból származó élelmiszerek szabályozásáról.
Az élelmiszer, valamint a termőföld árának felfutása eredményezheti a következő befektetési buborékot a Yale Egyetem egy professzora szerint. Az árak robbanásszerű növekedése még egy darabig biztosan folytatódni fog.
A Google változásokat jelentett be webmail rendszerében, amelynek nyomán megkezdheti a felhasználói számára a célzott reklámok terjesztését, az e-mailek tartalmára alapozva.
A keresőóriás közlése szerint az új reklámozási módszer ugyanarra a technológiára alapul majd, mint a múlt évben bevezetett Priority Inbox.
Nem jó üzenet a piacok irányába, hogy Görögország sorsára juthat Portugália is, és nem csak az uniós pénzügyi segítség tekintetében, hanem a statisztikai adatok megbízhatóságával kapcsolatban is – áll az Equilor elemzésében. A portugál pénzügyminisztérium tegnapi bejelentése szerint valószínűleg kénytelenek lesznek a tavalyi évre vonatkozó államháztartási adatokat felülvizsgálni.
Az LMP tiltakozik a terézvárosi önkormányzat Tűzraktérrel szemben tisztességtelen, azonnali kiköltözést sürgető eljárása miatt. Bebizonyosodott, hogy az önkormányzatot jobban érdekli saját bevételei azonnali növelése, mint a fillérekből fenntartott sokszínű kulturális miliő. Az LMP felszólítja a terézvárosi önkormányzatot, hogy vegye figyelembe a több ezer tiltakozó és a civil szervezetek szavát, és a holnapi testületi ülésén vonja vissza a kilakoltatási határozatot.
Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfust a művész 80. születésnapja alkalmából a Szegedi Szabadtéri Játékok 2012-es néptánc produkciójának megrendezésére kérte fel Bátyai Edina igazgató.
A Kossuth-díjas Novák Ferencet gálaesttel köszöntötték hétfőn a Vígszínházban 80. születésnapja alkalmából, melyen részt vett Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója isA magyar könnyűzenei élet képviselőivel, producerekkel, zeneszerzőkkel és előadókkal egyeztetett kedden a fővárosban a készülő Közszolgálati Kódexről a Médiatanács két tagja, Kollarik Tamás és Auer János.
Tisztelt Aggódók!
Szülőként (3 gyereket mi is felneveltünk), és nagyszülőként (4 aranyos kis unokánk van) megértem az Önök aggodalmait. Sugárorvostani szakemberként azonban szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az aggodalom teljességgel indokolatlan - egészségre ártalmas mennyiségben még a Japánnal szomszédos Koreáig sem fog eljutni a levegővel a Fukushimából kibocsájtott radioaktív szennyezés, nemhogy Magyarországra.
Tisztelt Elnök Úr!
Az Ön bankjának az egész magyar filmszakmát megdöbbentő lépése miatt fordulunk Önhöz. A CIB Bank magatartása miatt csődközeli helyzetbe került az egyik legrégebbi magyar filmgyártó cég, a Tivoli-Filmprodukció Kft. Elkészült filmek maradnak dobozban, filmes alkotók, művészek kerülnek nehéz anyagi helyzetbe - teljesen értelmetlenül.
Ellentmondásos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint alkotmányos garanciákat kell vállalni a jövő nemzedékek védelme érdekében, ám a kormánypártok továbbra is megszüntetnék a jövő nemzedékek ombudsmanja intézményét – állapította meg Fülöp Sándor országgyűlési biztos sajtóközleményében.
Budapest az idei évben is megünnepli a Dokumentumszabadság Világnapját 2011. március 30-án. Ez a nemzetközi kezdeményezés a szabad dokumentumformátumok és nyílt szabványok terjesztését tűzi ki célul. A világnaphoz kapcsolódva tavaly 12 nagyvárosban, így Budapesten is összegyűltek a nyílt szabványok, nyílt dokumentumformátumok hívei, hogy kiálljanak dokumentumszabadság mellett, és üzeneteikkel segítsék a megújult információs társadalom megszületését.
A gyógyszerkassza április 1-jével történő négymilliárdos megcsapolása szó szerint és átvitt értelemben is indokolatlan, ezért elfogadhatatlan. Az MSZP várja a kormány válaszát arra, mi indokolja ezt a nyugdíjasok és fiatal édesanyák számára egyaránt káros kormányzati intézkedést.
A Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezetének elnöksége csatlakozik a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Nyilatkozatához, amelyben tiltakozik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) vagyonának államosítása ellen.
Az ökopárt szerint újra kell gondolni az állattartás hazai rendszerét, mert a rendkívül magas takarmányárak miatt az évek óta válsággal küzdő magyar állattartás immár súlyos krízisbe jutott, amire a sertés- és baromfitartók ma tüntetéssel hívták fel a figyelmet.
"Az LMP szerint nem igaz, hogy az atomenergia jelenti a megoldást a világ és Magyarország hosszú távú energiaszükségletére: azt ugyanúgy mihamarabb ki kell vezetni, mint a kimerülőben levő és éghajlatváltozást okozó fosszilis energiaforrásokat."
A Déri Múzeum felújítására a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat az Észak-Alföldi
Operatív Program keretében – mintegy 68 millió forint önerővel -közel 618 millió forint támogatást nyert, melyet az Európai Unió és a Magyar Kormány ad Debrecen egyik emblematikus épületének és a Munkácsy- trilógiát is bemutató kiállításainak megújításához.
A deficit csökkentése érdekében sorra jelentik be a kiigazító intézkedéseket a kormányok.Több európai ország kormánya is újabb megszorító lépéseket jelentett be a napokban az államháztartás helyzetének konszolidálására. A portugál kormány belebukott, de – más tagországokhoz hasonlóan – ott is további kiigazítások várhatók.
A 900 megaherzes sáv értékesítésének egyik lehetséges módja a frekvenciaárverés, az erre vonatkozó döntés hamarosan megszületik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Az eljárás eredményeképp a piaci szereplők várhatóan a harmadik negyedév végére juthatnak frekvenciákhoz. Egy esetleges állami szerepvállalás módjának és mértékének kérdése egyelőre nem időszerű - közölte a tárca.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai közül Magyarországon az egyik leggyorsabb a pénzromlás üteme. Az élelmiszer- és energiaárak a fő bűnösök.
.Az OECD országaiban 2011 februárjában átlagosan 2,4 százalékos inflációt mértek, hazánkban 4 százalék a pénzromlási ütem éves alapon.
A magánpárlat főzés múlt évi adómentessé tétele óta alig pár százezer forinttal nőtt az e címen befolyt bevétel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV)
A Napi Gazdaság keddi száma szerint a személyenkénti 50 liter fölötti mennyiség után a második fél évben befizetett adó 2,8 milliárd forint volt, alig valamivel több mint az adóváltozás előtti fél évben beszedett 2,5 milliárd forint.