Az LMP képviseletében ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést Schiffer András, mert a Szent Korona Rádió honlapján a pártról olvasható egyik cikk kimeríti a közösség elleni izgatás bűntettét azzal, hogy kiirtandónak ítéli a Lehet Más a Politika párt tagjait.
Az Eurostat frissen ismertetett jelentése szerint 2007-ben a bulgáriai Severozapaden volt a legszegényebb régió az unióban, míg a leggazdagabb változatlanul Belső-London volt. A húsz legszegényebb régió között csak bolgár, román, lengyel és magyar régiókat találunk, a cseh és a szlovák főváros régiója ugyanakkor a húsz leggazdagabb között szerepel.
Az aláírók közös célja a magyar gazdaság talpra állítása, a munkahelyek megvédése, a kis- és közepes vállalkozások támogatása valamint hazánk versenyképességének javítása.
A politikának és a gazdaságnak össze kell fognia - hangsúlyozta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Hozzátette, hosszú távú és sikeres együttműködés csak akkor jöhet létre, ha annak van alapja, egy közös érték, amely ebben az esetben a munka.
Csütörtökön az amerikai tőzsdék zárása után az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed váratlanul bejelentette, 0,5 százalékról 0,75 százalékra emeli az úgynevezett leszámitolási kamatlábat (diszkontráta, "discount rate").A lépésre közleménye szerint azért került sor, hogy a tőle forráshoz jutó pénzintézeteket arra kényszerítse, most már a normálisan működő pénzpiacokon jussanak rövid távú forrásokhoz.
Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a kerepesi általános iskolának hátrányos megkülönböztetés és a közoktatási törvény megsértése miatt - határozott az Oktatási Hivatal (OH). A másodfokon jogerős ítéletnek megfelelően harminc napon belül fizetnie kell az intézménynek, egy újabb vizsgálat során pedig azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat. Több szülő szerint a jogsértések folytatódnak - írja a Népszabadság.
Leginkább a matematikából írt középiskolai felvételi eredményei romlottak idén: majdnem minden felvételi rosszabbul sikerült, mint egy évvel korábban - írja az mr1-kossuth.hu. A hatosztályos gimnáziumokba jelentkezők esetében átlagosan csaknem húsz százalékkal esett vissza a matematika és a magyar tárgyból nyújtott teljesítmény.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:
Pályázni lehet az alábbi kategóriákban:
Az utalványok körüli káosz minden bizonnyal jelentős részben a hidegétel-utalványok eltűnése miatt alakult kis. Januártól sem a meleg-, sem a hidegétkezési utalványok nem adómentesek, előbbit egy kedvezményes, 25 százalékkal adózó körbe sorolták, utóbbira viszont több mint 90 százalékos terhet róttak ki, így a cégek többsége idén már nem is ad ilyet.
A PPO-botrányhoz kísértetiesen hasonló ügyben hozott jogerős bírósági határozat valódiságát megkérdőjelező nyilatkozatok keringenek az interneten, melyek ismét fogyasztók ezreit téveszthetik meg.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) 2008-ban a tömeges fogyasztói panaszok miatt indított közérdekű keresetet az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft-vel szemben.
Napokon belül dönt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek részére kiírt pályázatokról. Összesen 296 448 000 forint keretösszeg felhasználásáról dönt ily módon a minisztérium. Ezen társadalmi szervezetek komoly anyagi gondokkal küszködnek, miközben évek óta egyre több pályázati pénz folyik el egyre több országos fogyasztóvédelmi lapra úgy, hogy azokat a fogyasztók alig ismerik.
Valószínűtlenül magas viteldíjtól a gyors és szakszerű szolgáltatásig mindennel találkozott a Kosár magazin csapata, amikor februári számában a 12 piacvezető budapesti taxitársaságot tesztelte. Azonos feltételekkel (indulási és célpont, napszak) telefonon rendeltek egy-egy taxit, és mindent megfigyeltek. Már a diszpécser munkáját is értékelték: mennyire célratörőek a kérdései, mennyi időre ígéri a kiállást, és hogy az ígéret teljesül-e végül.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 313 millió forintot fordítottak a Székely–Baktalórántháza összekötő út 14 kilométeres szakaszának felújítására. A munkálatok nyár végén kezdődődtek, és az út a mai napon átadásra került. A magyar mellékúthálózat felújítását az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) teljes körű támogatása teszi lehetővé.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Free Choice Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás az általa forgalmazott különböző készítményeknek gyógyhatást tulajdonított, de az ezzel kapcsolatos állításait nem tudta igazolni, így 100 millió forint bírságot kapott. Ezen felül a vállalkozásnak teljesítenie kell a versenyhatóság által előírt, a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó kötelezettségeket is.
Több százezer rokkantnyugdíjas nyugállományba vonulásának a körülményeit kezdik el hamarosan vizsgálni, mivel a hatóságok azt gyanítják, hogy akár 30 százalékuk is hamis orvosi igazolásokkal, törvénytelenül vonult ki a munkaerőpiacról. Mint az köztudott, az elmúlt években rohamosan nőtt a rokkantnyugdíjasok száma. A hatóságok becslése szerint az iratcsomók átvizsgálása akár három évig is eltarthat.