Generációk nőttek fel a Nemzeti Tankönyvkiadó könyvein, mely idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A Kiadó az elmúlt évek során számos változáson ment keresztül, továbbra is őrizve piacvezető pozícióját a tankönyvkiadók között.
Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat ittas járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt. 2009. április 26-án 3 óra 40 perc körüli időben egy 33 éves férfi az általa vezetett fehér színű Opel Astra típusú személygépkocsival közlekedett Debrecen belvárosában. Haladása során a személygépkocsi a Liszt Ferenc és a Blaháné utcák kereszteződésénél lévő vendéglátó-egység kerítésének ütközött.
E címbéli szavakkal jelzi a Tourinform, hogy milyen meglepetésekkel, turista látványosságokkal, másutt sehol és sohasem látható, hallható érdekességekkel várják a nagyvilág és szűkebb pátriánk lakóit. Programajánlójuk igazi unikum, a meg nem erősített hírek szerint Párizs turisztikai vezetői lemondtak, Velence polgármestere nem kér újabb pénzt az olasz kormánytól, s London városatyái rettegnek az idegenforgalom drasztikus csökkenésétől.
június 12-ig
A „TÁJOLÓ” Tűzzománc Szakkör és a „PALmETTA” Ötvöszománc Szakkör közös évadzáró kiállítása.
A kiállítás megtekinthető: hétköznapokon 10.00-18.00 óráig
Újkerti Közösségi Ház, Előtéri Galéria
Mától várhatóan szeptember végéig lezárják a Széchenyi utca Piac és Nyugati utca közötti szakaszát.
Az említett szakaszon csatorna-rekonstrukció miatt lesz útlezárás és útszűkület. A Széchenyi utca a Debrecen városközpontján kelet-nyugati irányban áthaladó – a tömegközlekedés szempontjából is az egyik legfontosabb – útvonala, s áteresztőképességének fenntartása a csatornaépítési munkálatok ideje alatt is igen fontos
A vesebetegségek felismerését és kezelését segítő korszerű eljárásokat, valamint a Debreceni Egyetem szervpótló centrumának legújabb technológiáit is bemutatja idén a 2009. június 3-án kezdődő Debreceni Nephrologiai Napok szakmai találkozó. A nagy hagyományokkal rendelkező, négynapos rendezvényen 78 előadás hangzik el, és szó lesz többek között a vérnyomásproblémák és a cukorbetegség vesekárosító hatásáról, valamint a Kínából indult tömeges melamin mérgezés következményeiről.
A tehetségtelenségnél csak egy megbocsáthatatlanabb dolog van a politikában: a tudatos károkozás. Az elmúlt hét év szocialista-szabaddemokrata kormányzása túlmutat a tehetségtelenségen, tudatosan okoz kárt az embereknek.
Az ország eladósítása, gazdasági csődbe vezetése után sincs megállás: itt az ingatlanadó. Előkészítés és átgondoltság nélkül, teljesen önkényesen felállított forgalmi értékhatárokkal kívánnak bevezetni egy új adót, miközben adócsökkentésről beszélnek.
A közlekedési tárca több mint egymilliárd forint értékű sorompófejlesztési programjának segítségével az országban több mint 50 helyen válnak biztonságosabbá a vasúti átjárók 2009-ben. Hajdú-Bihar megyében 1 vasúti átjáró fejlesztése kezdődhet meg a Házgyári bejáró úton, ahol a közúti forgalomirányító berendezéssel kombinált vasúti biztosító berendezés telepítése szükséges. A megvalósítás 2010. I. félévben várható, összköltsége 100 millió forint.
Bajnai Gordon miniszterelnök kedden gyásztáviratban fejezte ki megdöbbenését és őszinte részvétét Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek a hétfőn lezuhant Air France repülőgép katasztrófája miatt.
Milyen mélyre süllyedhet egy ország? Magyarország gyakorlatilag a csőd szélén áll,
a szélsőjobboldaliak "cigányokat, zsidókat és idegenszívűeket" támadnak meg, alig
valaki száll szembe velük.
A filozófus bevásárolt és már majdnem hazaért a lakásába. Fényes nappal, Budapest szívében. A századfordulós sikátorból a szélsőjobboldali Magyar Gárda egy egysége jött
vele szemben. Menetelve. Fekete egyenruhák, ellenzős sapkák, katonai bakancsok. Piros-fehér csíkos sálak, amilyeneket utoljára a náci időkben hordtak a magyar fasiszták. A szakaszvezető vezényelt: "Egy! Kettő! Egy!" Föllendítette a karját és átordított a filozófusnak: "Heil Hitler, Tamás úr, hogy van?"
A 2008/2009-es tanévben 665 középiskolából 29818 diák vállalkozott arra, hogy 26 tantárgyból megmérettesse tudását és tehetségét. Egy diák több tárgyból is versenyezhetett, így összesen 39976 jelentkezés érkezett. 247 középiskolából kerültek a döntőkbe diákok (1131 fiatal), és 74 olyan intézmény van, ahonnan az első három helyezés valamelyikét sikerült megszereznie egy-egy tanulónak (108 diák).
XLIV. Hortobágyi Nemzetközi Lovasnapok
A pusztai legeltető állattartás sajátos viszonyai mindig felértékelték azokat a nemes alkalmakat, melyek ünnepként a találkozás lehetőségét adták. Ilyen ünnep volt a pünkösd, melyhez népéleti és egyházi vonatkozásban egyaránt színes népszokások kötődnek.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez intézett megkeresésben leírtak szerint az ügyfelek több esetben azonnali beszedési megbízással próbálják követeléseiket érvényesíteni az adósaikkal szemben. Ugyanakkor a bankok nem adnak megalapozott tájékoztatást arról, hogy az igény érvényesítője a kötelezettnek csak egy számlája, vagy a cégnyilvántartásban szereplő valamennyi számlája ellen jogosult egyszerre azonnali beszedési megbízás benyújtására.
Az iskolai erőszak visszaszorítása és a hatékonyabb konfliktuskezelés érdekében kidolgozott alternatív vitarendezés akkreditált pedagógus továbbképzési programot mutatta be az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet május 29-én, Budapesten. Az egymásra épülő modulokat sorakoztató képzési terv négy kimeneti lehetőséget kínál a pedagógusoknak, intézményvezetőknek, amelyekre június 4-éig lehet jelentkezni a mediacio.ofi.hu oldalon.
Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) államtitkára átadta a 2008/2009. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) díjait. Az idei évben először vehették át a középiskolák a "Kiváló Érettségiztető Vizsgahely" kitüntető címet - tájékoztatta a minisztérium az Edupresst.
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 2009. május 28-án 9.00 órától tartja soron következő rendes ülését a Régi Városháza Nagytanácstermében (Debrecen, Piac u. 20.)
A közgyűlés napirendi pontjai
A debreceni szocialisták június 27-i „Veszteségek és kérdések a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-nél” címmel tartott sajtótájékoztatón a korrekt tájékoztatás minden követelményét mellőzve igyekeztek sötét és egyben a valóságot jelentősen torzító képet festeni a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-ről.
Az elmúlt hetekben, hónapokban egyértelműen politikai szándékkal olyan rágalomhadjárat indult Bajnai Gordon kormányfő ellen, amelyet sokáig méltatlannak tartott a reakcióra, a válaszadásra. A közelmúltban ellene és családja ellen folytatott hazug állításokkal és hamis vádakkal leírható politikai indíttatású, karakterromboló kampány során azonban olyan súlyos, személyiségi jogokat, sajtóetikai elveket és az emberi méltóságot sértő állítások hangzottak el, amelyekre ezúton összefoglaló jelleggel reagál a kormányfő.