Debrecenben a Modem által szervezett „Kis magyar pornográfia” című kiállítás kapcsán egy olyan kérdéssel szembesülhettünk, amely a rendszerváltás óta eltelt 19 évben nem vetődött fel.
2009. május 12-én egy sportbaráti összejövetel alkalmából az alábbi személyek elhatároztuk, hogy KÖZÖSEN próbálunk tenni szeretett sportágunkért, Debrecen Atlétikájáért. Ennek érdekében megalapítottuk a DAF-ot, a Debreceni Atlétabarátok Fórumát.
A DAF tagjai között található, olimpikon, sokszoros országos bajnokok, sokszoros válogatottak, országos csúcstartók, és ma is aktívan versenyző szenior ATLÉTÁK.
A „Magyarok Nyilai” terrorszervezet tevékenységével kapcsolatban kirobbant vitával összefüggésben, a rendőrség jelentése alapján az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az alábbiakról tájékoztatta Bajnai Gordon miniszterelnököt. A kormányfő a tájékoztatást tudomásul vette.
Csütörtökön este 6 órakor nyitották volna meg a Modemben a Kis magyar pornográfia című kiállítást. A megnyitó késett, a hivatalos időpont után mintegy ötven perccel Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója elnézést kért a várakozóktól és közölte, hogy „válságtanács” konzultál egy kiállítási tárgyról, helyesebben arról, hogy az alkotás szerepelhet-e a tárlaton, vagy nem. Az igazgató nem árulta el, hogy pontosan miről is van szó.
A Roma Holokauszt emléknapja egyformán üzen roma és nem roma honfitársainknak. A hatvanöt évvel ezelőtt elkövetett fasiszta rémtettek emléke arra figyelmeztet, hogy valamennyi, a demokráciát, a szabadságot és az emberi méltóságot védeni kész és képes embernek tennie kell ma is az előítéletek, az uszítás és a gyűlölködés ellen.
A Debreceni Egészség Központ kialakítására, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elnyert 10,6 milliárd forintos támogatásból és - a DE OEC által biztosított - 1,2 milliárd forintos önrészből álló forrás olyan infrastrukturális háttér kiépítését teszi lehetővé Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma számára, mely nélkülözhetetlen a szakszerű, 21. századi betegellátáshoz.
A július 23.-i dátumot viselő 168 órában megjelent egy interjú Mécs Imrével.
Az általa jóváhagyott, az újságírónő által leadott interjúból a szerkesztőségben kihúztak részeket. Nem a mennyiség a probléma, hanem az, amit (legyen egy vagy két szó) kihúztak. Erről sem meg nem kérdezték, sem nem tájékoztatták Mécs Imrét.
Mellékeljük az eredeti interjút, és benne vastagon szedve jelöljük a szerkesztőség által kihúzottakat.
Az elektromos közösségi közlekedés alapjainak megteremtésére vállalkozik Debrecenben a helyi autóbuszos közlekedés modernizálásában is nagy szerepet vállaló Inter Tan-Ker Zrt. A cég elektromos hajtásláncot gyártó üzem telepítéséről írt alá ma szándéknyilatkozatot Kósa Lajos polgármesterrel.
Bár az idei ponthatárok magasabban alakultak a tavalyiaknál, a legnépszerűbb karokat összegző tízes lista természettudományi és műszaki területen oktató szereplőinél még mindig az átlagos ponthatár alatti követelmény a jellemző. Az átlagot képző mérleg másik oldalán viszont, jellemzően a gazdaságtudományi és bölcsészettudományi szakokon a maximális teljesítményű középszintű érettségi vizsga, illetve középiskolai tanulmány sem volt önmagában elegendő, hiszen 400 pont feletti eredmény szükségeltetett.
2009. július 26-án este fél 8 körüli időben az egyik debreceni bevásárlóközpontból tettek bejelentést a rendőrség ügyeletére, miszerint oda egy ismeretlen férfi betelefonált azzal, hogy az egyik teremben bombát helyezett el. A bejelentést követően az épületet kiürítették, majd a rendőrök hozzákezdtek a bomba felkutatásához. A kutatás során robbanóanyagot nem találtak, így közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indítottak.
Tíz középiskolásból kilenc jövőre újra felvételizik, ha idén nem vették fel - ez derült az Educatio - Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett felméréséből. Az idén maturálók között kevesen vannak, akik egy esetleges kudarc esetén letesznek a felsőoktatásról. A nemrég lezárult kutatás szerint minden negyedik diák áll munkába, ha nem kerül be az általa megcélzott szakok valamelyikére.
Tisztelt Morvai Krisztina!
Ön a múlt héten az Európai Parlament második ülésnapján az Iránról szóló vitában az egyperces felszólalások között felvetette azt a párját ritkító rendőri brutalitást, amely a magyar polgárok jogait lábbal tiporta a magyar forradalom ötvenedik évfordulóján Budapesten.
„Egy normális országban egyébként is az a helyes és értelmes, ha konkrét ügyekben a politikusok leülnek egymással tárgyalni.”- mondta Kósa Lajos a minap Bajnai Gordon debreceni látogatása kapcsán, majd hozzáfűzte: a mindenkori magyar miniszterelnök előtt a debreceni polgármesteri hivatal kapuja mindig nyitva áll.
Egy abnormális országban egy normális lépés.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Miközben egyre-másra arról hallunk, hogy a világ válságban van, és benne Magyarország is válságban van, és nemcsak hallunk róla, hanem a bőrünkön is érezzük, aközben örömhír arról beszélni, hogy tavaly október óta, mióta a válság elérte Magyarországot, immár közel 14 ezer új munkahelyet is tudtunk teremteni a megszűnők mellett.
A karnevál forgatagát megelőző hét négy estéjén a Városháza udvarának vén gesztenyefái alatt igényes, de könnyed nyáresti zenés produkciók várják ingyenesen a debrecenieket és az ide látogatókat.
Szeptember 24. (csütörtök), 14.00–17.30 óra
PLENÁRIS ÜLÉS
A válságkezelés tudományos oldala
Megnyitó:
Kovács Árpád elnök, Állami Számvevőszék,
Magyar Közgazdasági Társaság