A világ gazdagjai egyre gazdagodnak: a legtehetősebb egy százalék már a felhalmozott vagyon nem kevesebb mint egyharmadát tartja kezében. A milliomos (vagyis az egymillió dollárnál, 180 millió forintnál gazdagabb) háztartások száma a világon 14 százalékkal nőtt 2006-ban és 33,2 billió dolláros vagyont birtokolnak - számolt be az ABC a Boston Consulting Group jelentése alapján.
Észak- és Dél-Korea legfőbb vezetői közös nyilatkozatot írtak alá csütörtökön, phenjani tárgyalásaik végén, leszögezve a dokumentumban a megbékélés kölcsönös szándékát. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök és Kim Dzsong Il első számú észak-koreai vezető előzőleg két napon át tárgyalt az északi fővárosban.
Tízmilliós kártérítésre kötelezte a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Gyermekklinikáját a Debreceni Ítélőtábla - tájékoztatott az ítélőszék döntéséről Koszta János, a tábla sajtóreferense.
A gyermekklinikán 2001 és 2003 között 33 gyermek fertőződött meg hepatitisz B-vírussal, mert az onkológián nem tartották be maradéktalanul a higiénés szabályokat - mondta.
Megint ide-oda küldözgetik majd a fogyasztókat?
Jelenleg is folynak a szakmai egyeztetések a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (UCP irányelv) hazai átültetésére vonatkozó szabályozásról, annak ellenére, hogy az irányelv hazai átüteltésének már 2007. június 12-ig meg kellett volna történnie.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a közelmúltban többször is kibővítette azoknak a körét, akik mentesülnek a fejlesztési részhozzájárulás fizetése alól. Nem kell tandíjat fizetniük a hátrányos helyzetű hallgatóknak, a GYES-en, GYED-en lévő jelentkezőknek, a doktoranduszoknak, és természetesen a költségtérítéses hallgatóknak sem.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya eljárást folytat a mellékelt - ATM automata által rögzített - képen látható ismeretlen elkövetővel szemben lopás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.
2007. június 03-07. közötti időben egy debreceni egészségügyi intézmény egyik kórterméből ismeretlen elkövető eltulajdonította egy 52 éves nő pénztárcáját, benne irataival, 80.000 Ft készpénzével, bankkártyájával.
Az országban először adta hozzájárulását Szabó Magda ahhoz, hogy egy könyvesboltot róla nevezzenek el. Szülővárosában, Debrecenben, az írónő 90. születésnapjához közeledve, az Aranybika Hotel épületében lévő könyvesboltját alakította át a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. A cég ügyvezető igazgatója felidézte, hogy már az üzlet megnyitásakor felvetődött: a boltot Szabó Magdáról nevezzék el.
Ott volt mindenki, aki számít. Nem azok, akik húsz évvel ezelőtt voltak fontosak, hanem akik ma számítanak. Meg sokan a régiek közül. Nem mindenki, csak akit szalonképesnek találtak a vendéglátók.
Lezsák tanító elhíresült tanyasi udvaráról van szó, a bérelt sátorról, ahol a legenda szerint a magyar demokrácia született. Érdekes egy szülés volt, annyi biztos.
Törökországban folytatódnak a jogi és gazdasági reformok, a kormány kötelezte magát az alapvető emberi jogok teljes betartására - jelentette ki Abdullah Gül török köztársasági elnök szerdán Strasbourgban. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésszakán elhangzott beszéde volt Gül első külföldi megnyilatkozása azóta, hogy államfővé választották.
A magyar piacok a jelek szerint visszatértek a "nem elsőrendű válság" előtti állapotokhoz, a nemzetközi hitelpiaci bonyodalmak amúgy is csak korlátozottan érinthetik a gazdaságot, mondta szerdán Londonban befektetőknek és elemzőknek Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Viktor Juscsenko ukrán elnök felszólította szerdán "a választások győzteseit", hogy alkossanak nagykoalíciót és közös kormányt. Megbízom a Régiók Pártját, Julija Timosenko Blokkját és a Mi Ukrajnánkat, valamint a választások többi győztesét, hogy kezdjenek puhatolózó tárgyalásokat a parlamenti többség és a kormány megalakításáról - jelentette be a Nyugat-barátnak tartott Juscsenko a televízióban közvetített nyilatkozatában.
Létkérdés, hogy Magyarország mikor, milyen körülmények között és milyen sorrendben csatlakozik az eurozónához; ez drámai módon meghatározhatja az ország fejlődését - jelentette ki Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója az MKB Bank által rendezett konferencián.
A liberális párt, mely februárban kezdeményezője volt a képviselői összeférhetetlenség szigorúbb és egyértelmű szabályozásának, egyetért Gyurcsány Ferenc átláthatóbb és tisztább közélet megteremtését célzó javaslataival, így azzal a törekvéssel is, hogy a következő országos választástól a parlamenti mandátum ne legyen összeférhető polgármesteri megbízatással, illetve gazdasági társaság irányításával.
Észak-Korea beleegyezett abba, hogy december végéig felszámolja jongbjoni atomreaktorát és egyéb atomlétesítményeit - jelentette szerdán az Új Kína hírügynökség. Eszerint Phenjan képviselői az észak-koreai atomfegyverprogram leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokon adták beleegyezésüket a létesítmények felszámolásába
Sólyom László köztársasági elnök szerdán fogadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - tájékoztatta szerdán a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. "Sólyom László köztársasági elnök a mai napon megbeszélésen fogadta Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának közleményében.
Ukrajna energiaügyi minisztere Moszkvába utazott azonnali tárgyalásokra a Gazprom orosz földgázipari monopoltársasággal, miután a Gazprom a szállítások leállításával fenyegetőzött, ha Ukrajna nem egyenlíti ki 1,3 milliárd dollárt kitevő tartozását.
Az MSZP szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy kegyencei maffiózók voltak. A Fidesz-kormány utolsó napjaiban "példátlan sietséggel" kapott a Széchenyi-terv keretében közel 90 millió forintot a mosonmagyaróvári fürdő fejlesztésére egy olyan cég, amelynek tulajdonosait a kecskeméti maffiaperben ítélték el - közölte Nyakó István, szóvivő, utalva arra, hogy kedden a Legfelső Bíróság elutasította a kecskeméti maffiaperként elhíresült bűnügyben benyújtott felülvizsgálati indítványokat.
November 1-jére valószínűsíti a szerdai brit sajtó az előre hozott nagy-britanniai választások megtartását. A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap szerdai elsőoldalas főcíme szerint "megkezdődött a visszaszámlálás" a november 1-jei választásokra.