Archívum

Eredmények megjelenítése 59121-től 59140-ig 66019 találatból.

Történelmi mélyponton a munkanélküliség az EU-ban

EU - 2007-10-02

Továbbra is történelmi mélyponton volt a munkanélküliség augusztusban az euróövezetben, illetve az Európai Unió 27 tagországában. Az EU statisztikai hivatalának kedden közzétett adatai szerint az euróövezetben a júliusival azonos, 6,9 százalék volt a ráta, a 27 tagországban 0,1 százalékponttal csökkent 6,7 százalékra.

Bőhm: meg kell nevezni a fővárosi SZDSZ 2010-es főpolgármester-jelöltjét

Vélemény - 2007-10-02

A liberális gondolkodás fennmaradásához Budapesten 2010 után is liberális főpolgármesterre van szükség, ezért a fővárosi SZDSZ-nek mielőbb meg kellene találnia Demszky Gábor utódját - jelentette ki Bőhm András.

MSZP: feloszlatják a kiskunhalasi szervezetet

Belföld - 2007-10-02

Az MSZP országos elnöksége az MSZP kiskunhalasi szervezetének feloszlatását kezdeményezi - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. Az MSZP országos elnöksége "a párt elveit és érdekeit súlyosan sértő jelenségek" miatt a párt etikai bizottságánál kezdeményezi a kiskunhalasi pártszervezet feloszlatását és újjászervezését - mondta a szóvivő.

60 százalékkal csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya

Fontos - 2007-10-02

Az idén az első hét hónapban a külkereskedelmi mérleg hiánya 619,6 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 1,597 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden a részletes adatok alapján. Január-júliusban az export 38,47 milliárd, az import 39,09 milliárd eurót tett ki, a kivitel 18, a behozatal 14,3 százalékkal nőtt a tavalyi bázishoz képest.

Magyarország pályázik az ENSZ BT nem állandó tagsági helyére

A magyar külpolitika a jövőben láthatóbban jelen kíván lenni a világ minden részén; Magyarország ennek jegyében is pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem állandó tagsági helyére 2012-2013-ban - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn New Yorkban a világszervezet közgyűlésének 62. ülésszakán.

ORFK: szakszerűtlen volt a rendőri fellépés a Nyíregyháza-Debrecen meccsen

Ajánljuk - 2007-10-02

Szakszerűtlennek minősítette a szeptember 22-ei Nyíregyháza-Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításának, illetve az intézkedéseknek egy részét az országos rendőrfőkapitány. Bencze József hétfőn fegyelmi eljárás lefolytatására utasította a megyei kapitányt. 

A debreceni Tourinform Iroda programajánlata: október 2-7.

Programajánló - 2007-10-02

2. 15.00 Rendhagyó irodalomóra Szabó Magdáról

Előadó: Dr. Márkus Béla

Helyszín: Újkerti Könyvtár

 

2. 19.00 Koltai Lajos Este című filmjének díszbemutatója, a vetítés után közönségtalálkozó

Helyszín: Apolló mozi Nagyterem

DEBRECENI ŐSZI FESZTIVÁL

Programajánló - 2007-10-02

október 15. 19. 00 - Nagyterem              

A Bogányi testvérek kamaraestje

"Beleszülettünk a zenébe. A szüleink sosem erőltették, egyszerűen nyugtázták, hogy érdekel minket a zene, és szép sorban beírattak bennünket a zeneiskolába. Mind a négyen megtaláltuk a magunk hangszerét, Bernadett fuvolista, Tibor öcsém karmester és csellista, a legkisebb testvérünk, Bence fagottozik. Fel sem merült, hogy bármi mással is foglakozhatnánk."       

Bogányi Gergely

Gyurcsány Ferenc beszéde rendkívüli sajtótájékoztatóján a Parlamentben

Nyolc éve politizálok, négy éve vagyok a kormány tagja, három éve annak vezetője. Sikerben és kudarcban egyaránt volt részem, eredmények mellett voltak hibáim és tévedéseim is.  És mi a legfontosabb tanulság? Az, hogy a legnagyobb hibák rossz kompromisszumokból, bátortalan féligazságokból és önfelmentő némaságból erednek. Mindezek révén pedig, ha nem vigyázunk, végül magunk is olyanná válunk, mint a rendszer, amit eredetileg még meg akartunk változtatni. Nem akarok ebbe a sorba beállni.

Dr. Lovász László matematikus kapta a Bolyai-díjat

Tudomány - 2007-10-01

A magyar tudományos élet egyik legrangosabb díját, a Bolyai-díjat szeptember 30-án, vasárnap adták át negyedszer a díj története során, ezúttal Dr. Lovász László matematikus professzornak, az ELTE TTK Matematika Intézete igazgatójának. A Bolyai-díjátadó gálaműsoron Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke - aki egyben a Bolyai-díj 2007 Díjbizottságának elnöke - adta át a díjat a Vígszínházban. Az elismeréssel 50 ezer euró pénzjutalom jár.

Kósa Lajos interpellációja

Belföld - 2007-10-01

„Szolgálunk vagy verünk?” címmel a Házszabály 90. §-a alapján interpellációt kívánok benyújtani dr. Takács Albert-hez, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vezetőjéhez.

 Tisztelt Miniszter Úr!

 A múlt esztendő elszomorítóan emlékezetes eseményei rávilágítottak arra, hogy a magyar rendőrség olyan szerepzavarba került, amiből máig nem tudott kikeveredni.

Válasz Dr. Molnár László és társai nyílt levelére

Helyi - 2007-10-01

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat minden vonatkozó jogszabály betartásával alapította meg a megye lakosságának tájékoztatását szolgáló hetilapját, s jogszerűen, pályázat útján választotta ki a közszolgálati lapot készítő és gyártó lapkiadó társaságot.

Az előző ciklusban a szocialisták által kiadott újság többe került és kevesebbet adott a megyei adófizetőknek, mint a mostani. Így fordulhatott elő, hogy az önök idején kiadott megyei újságban 2006 tavaszán és őszén milliós értékben kerültek elhelyezésre szocialista párthirdetések-INGYEN!

Kölcsönkenyér

Jegyzet - 2007-10-01

Olvasom a megyei önkormányzat szocialista képviselőcsoportja nyílt levelét. Súlyos vádak, s a lapot olvasva még azt is mondhatom, hogy sok igazság van a leírtakban: elfogult, egyoldalú, szerkesztői egy magát valamire tartó újságban gyakornokként sem vinnék sokra.

Ezzel a levéllel nem sok bajom van, de emlékszem, hogy az előző ciklusban, amikor a megyei önkormányzat akkori (szocialista) elnöke adta ki e lap elődjét, akkor egyetlen MSZP-s képviselő sem tiltakozott.

Nyílt levél  Rácz Róbertnek, a megyei közgyűlés elnökének

Helyi - 2007-10-01

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének MSZP Képviselőcsoportja nevében, határozottan tiltakozunk a Hajdú-bihari HÉT című hetilapban is megnyilvánuló politikai ámokfutása ellen. A lapot Ön jogszabálysértően alapította és jogellenesen vállalt kötelezettséget több, mint 370 millió forintos finanszírozására. Az erre irányuló vizsgálati kezdeményezésünket a Közgyűlés Fidesz többségével leszavaztatta.

  TISZK-képzőhelyet avattak Debrecenben

Helyi - 2007-10-01

Elkészült a Térségi Integrált Szakképző Központ fő képzőhelyének épülete a Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium mellett. A TISZK legfontosabb előzménye 2005 márciusára nyúlik vissza, ekkor hirdették ki ugyanis a pályázat nyerteseit, közük a Debrecen, Hajdúböszörmény, Balmazújváros önkormányzatai által alkotott konzorciumot.

EBRD: Kelet-Európa meg fogja szenvedni a hitelválságot

Külföld - 2007-10-01

Kelet-Európa meg fogja szenvedni a globális pénz- és tőkepiaci felfordulást, áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik vezető tisztviselőjének hétfőn ismertetett figyelmeztetésében, amely megemlíti Magyarországot is a "nyomás alá került" térségi gazdaságok között.

Kovács: napirenden az EU-ban a társasági adó alapjának egységesítése

Helyi - 2007-10-01

A jövő év végére megszülethet a társasági adó alapjának egységesítéséről szóló Európai Uniós bizottsági javaslat, amelyet a 27 országból 12 tag támogat, további hét tagállam pedig "óvatosan" pártol - jelentette ki Kovács László, az EU Bizottság adó és vámügyi biztosa az EU Forráskonferencia Hét rendezvényén.

Az állam az áldozatokat adóztatva legalizálja a prostitúciót

Jogtudor - 2007-10-01

A Patent Egyesület álláspontja szerint a prostitúció a nők elleni erőszak egyik formája. Ezért a magyar állam feladata nem az, hogy intézményesítse a kizsákmányolást, hanem hogy támogatást és védelmet nyújtson az áldozatok számára és a többszörösen kihasznált prostituáltak helyett a prostitútorokkal és a kuncsaftokkal szemben lépjen fel.

Közlemény az átutalási megbízásról

Olvastuk - 2007-10-01

A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége tiltakozik a banki átutalások visszautasítása miatt.  Szeptember elsejétől a bankok nem fogadják el az átutalási megbízást, hivatkozva arra, a márciusi  MNB utasításra, mely szerint 2007 szeptemberétől csak a módosított banki átutalások fogadhatóak el.

Veres: 2009-ben 1.600 milliárd többletforráshoz jut a gazdaság

Gazdaság - 2007-10-01

A gazdaság 2009-ben 1.600 milliárd forint többletforráshoz jut annak révén, hogy a költségvetés jóval kevesebbet költ kamatfizetésre mint 2006-2008 között, s emellett az EU-források többlete is közel 500 milliárd forint - mondta Veres János pénzügyminiszter az EU Forráskonferencia Hét rendezvényén.