A szóbeli érettségire való felkészüléshez szeretne segítséget adni a maturáló diákoknak a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) azon a nyílt napon, amelyet március 31-én rendeznek a fővárosban -tudta meg az MTI.
A műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományi diplomát szerző végzős hallgatók, illetve a néhány éve végzett szakemberek, és az őket alkalmazni kívánó cégek számára kíván találkozási lehetőséget teremteni a Műegyetemi állásbörze, amelyet április 25-26-án rendeznek meg a fővárosban.
A civil fogyasztóvédők azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy mobiltelefon vásárlásakor alaposan mérlegeljék, mely funkciókat használják, és ez alapján válasszanak készüléket, mert a kihasználatlan többletfunkciót nem érdemes megfizetni - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).
A Malév április 1-jétől a oneworld teljes jogú tagjaként a légitársasági szövetség összes szolgáltatását biztosítja utasainak, amihez a törzsutasprogramokról szóló szerződéseket lényegében mind a kilenc taglégitársasággal már megkötötték, egy székmegosztási (code-share) megállapodás pedig aláírás előtt áll - mondta el Nemes Anikó a Malév szövetségi és nemzetközi Kapcsolatok Igazgatója az MTI-nek.
Meghalt húsz kínai bányász, kilenc társuk pedig eltűnt, miután víz árasztott el egy szénbányát az ország északkeleti részén - jelentette vasárnap az Új Kína hírügynökség. A baleset helyi idő szerint szombat este történt egy Liaoning tartománybeli állami szénbányában.
Első ízben engedték meg az amerikai hatóságok a guantánamói börtöntáborban őrzött terroristagyanús foglyok egy csoportjának, hogy kertészkedjenek - közölte egy amerikai katonai szóvivő. Robert Durand szombaton ismertetett nyilatkozatában elmondta: a kertészkedést néhány héttel ezelőtt engedélyezték a börtöntábor négyes számú részlegében őrzött foglyoknak.
Ketten vesztették életüket, többen súlyosan sérültek vasárnapra virradóan az ország útjain - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Egy halottja és hét sebesültje volt azoknak a palesztinok közti összecsapásoknak, amelyek a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Hanúnban zajlottak le vasárnapra virradóra a Fatah és Hamász fegyveresei között. Az áldozat a Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzin el-Kásszem brigádoknak volt a tagja.
Időközi polgármester-választást tartanak ma a baranyai Nagynyárádon, ahol a község első emberének összeférhetetlenség miatt kell távoznia.
A román kormányfő közölte szombaton, hogy az államfő és a baloldali ellenzék közötti politikai viszály miatt el akarja halasztani a május 13-ra kitűzött európai parlamenti választásokat. Calin Popescu Tariceanu hétfőre összehívta a kormány rendkívüli ülését, hogy döntést hozzanak a kérdésről.
Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert "önmaga lábán nem tud megállni" - mondta Martonyi János volt külügyminiszter Budapesten. Ennek az országnak külső jogállami kontrollra van szüksége.
Továbbra is a tűzzel játszik Orbán magyar ellenzéki vezető címmel jelentetett meg cikket szombaton a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap. A konzervatív újság prágai székhelyű tudósítója egyebek között megállapította, hogy Orbán Viktor továbbra is meg akarja buktatni a kormányt, és nagy reményeket fűz a reformok hatásairól rendezendő népszavazáshoz, a magyar rendőrség pedig rendzavarásokra számít a március 15-i nemzeti ünnepen.
Az energiafaló amerikaiak ezen a hétvégén óráik mutatójának előreállításával járulnak hozzá az üvegház-hatást kiváltó gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Vasárnap hajnalban, a korábban megszokott időpontnál három héttel korábban kerül sor erre az aktusra, és a beállítás november 4-ig, a korábbi időpontnál egy héttel tovább marad érvényben.
Irak stabilizálását és a közel-keleti térségben tapasztalható ellentétek elsimítását célzó nemzetközi értekezlet kezdődött szombaton Bagdadban az arab országgal szomszédos államok, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagállama, az Arab Liga és Egyiptom képviselőinek részvételével.
Ha rendzavarás történik március 15-én, az emberek "határozottan fellépő, de egészen más rendőrséget fognak látni, mint korábban" - mondta Bene László országos rendőrfőkapitány a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában szombaton. Bene ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem lesznek az őszihez hasonló események a nemzeti ünnepen.