Belföld

Eredmények megjelenítése 5201-től 5220-ig 7109 találatból.

Bakos Piroska lesz a magyar EU-elnökség arca

Belföld - 2010-09-10

Bakos Piroska, a Magyar Televízió ismert szerkesztő-műsorvezetője látja el a 2011 januárjában kezdődő fél éves magyar EU-elnökség itthoni szóvivői teendőit. Bakos Piroska egyben az elnökség kulturális kísérőrendezvényeinek háziasszonya is lesz.

  Hatvanhárom "csontvázat" talált Varga Mihály

Belföld - 2010-09-08
Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel

A Belügyminisztérium közleménye

Belföld - 2010-09-07
A Belügyminisztérium eltökélt szándéka, hogy rendet teremt. Az önkormányzatokat ezért – javaslatunk szerint – jogszabályi háttér is segíteni fogja a közösségi tereik rendben tartására. Jogos állampolgári elvárás, hogy például az aluljárók kulturált állapotúak, szabadon átjárhatóak legyenek. A szociálisan nehéz helyzetbe került embereken nem azzal lehet segíteni, hogy megengedjük számukra a közterületek elfoglalását.

Amikor az önkormányzat jogszerűen okoz kárt – az ombudsman a háziorvosi praxis eladásáról

Belföld - 2010-09-07

Az önkormányzatok jogszerű magatartásukkal is okozhatnak kárt a háziorvosi működtetési jog tulajdonosának. Nincs szabályozva, miképpen kártalanítanák azokat az orvosokat, akik elvesztik több millió forintért vásárolt háziorvosi praxisukat. Az ombudsman megoldást kér a minisztertől.

Tévedés miatt menesztik az Európai Fogyasztói Központot

Belföld - 2010-09-07

Súlyos ellentét feszül az Európai Bizottság Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának és a magyar kormányzatnak véleménye közt az Európai Fogyasztói Központ Magyarország teljesítményét illetően. Míg ugyanis a Bizottság a megszerezhető legmagasabb minősítéssel értékelte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország 2009-es működését, az újonnan felállt magyar kormányzat által készített „Nemzeti Ügyek Politikája 2010.” fogyasztóvédelmi szakpolitikai fejezete kijelenti, hogy az Európai Fogyasztói Központ Magyarország „az Európai Unió országai közül a leggyengébben felelt meg a támasztott követelmény rendszereknek”.

Szeptemberi szülői értekezlet egyenlő az osztálypénz szedéssel!

Belföld - 2010-09-06

Nem a szülők zsebébe kell kutatni, nem a szülőket kell megvágni, van más lehetőség is közösségi pénz megszerzésére! Az MSZOE javasolja, hogy az óvodákba, iskolákban óvodába alakuljanak Közhasznú Szülői Alapítványok.

Legyen főpolgármester-jelölti vita!

Belföld - 2010-09-06

A Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltje nyilvános vitára hívja szeptember második felére a másik három párt jelöltjét, hogy a budapestiek első kézből tudhassák meg, hogy a jelöltek mit gondolnak a város állapotáról és hogyan kívánnak XXI. századi választ adni a problémákra.

A Pedagógusok Szakszervezete is béremelést kér

Belföld - 2010-09-04

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kérése után béremelést szorgalmaz a másik érdekképviselet is. Míg a PDSZ korábban a 13. havi bér kompenzálásaként nyolcszázalékos emelést említett, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke szerint az infláció felett tízszázalékos béremelésre van szükség. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Magyar Rádióban hangsúlyozta: ő nem ígért fizetésemelést.

A Belügyminisztérium közleménye a Nemzeti Védelmi Szolgálat(NVSZ)létrehozásáról

Belföld - 2010-09-03
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) létrehozásával a Belügyminisztérium azt a szemléletváltást követi, amely alapján az új kormány is kialakította szervezetrendszerét. Célunk a hatékonyság javítása, a párhuzamosságok megszüntetése, az erők koncentrálása.  

Ellehetetlenült a tisztességes verseny

Belföld - 2010-09-03
Az MDF, habár – kitartó szimpatizánsainak hála – a fővárosban a szükséges ajánlószelvény-mennyiség több mint 2/3-át fel tudja mutatni, a választási törvény nyári antidemokratikus módosítása miatt szigorodó listaállítási feltételeket nem teljesítheti.

Minden gettó, ami annak látszik – mert az, ami annak is látszik!

Belföld - 2010-09-02

- A Jobbik jelenléte a politikai közéletben jelezte, hogy megváltozott demokráciánk állapota. A Jobbikkal szervezett erőként jelent meg az újfasiszta, a gyűlöletet szító politikai törekvés. Legutóbb Miskolcon  - a Jobbik elnöke és Európa Parlament-i képviselőinek jelenlétében – például a cigányok gettóba zárásának terve.

 VOSZ-főtitkár: még tíz napja van Orbánnak

Belföld - 2010-09-01

Elege van a kormány által folytatott levelező tagozatból és az időhúzásból az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói oldalán helyet foglaló Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárának.

Kinevezték az új közigazgatási hivatalok vezetőit

Belföld - 2010-08-31

Húsz közigazgatási hivatal vezetőjének adta át kinevezését dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Parlament Vadásztermében. Szeptember 1-jén a hét regionális államigazgatási hivatal helyett tizenkilenc megyei, továbbá egy fővárosi közigazgatási hivatal jön létre. A megyei közigazgatási hivatalok felállítása a közigazgatás átalakításának első lépése. 

Tölgyessy: "A hatalom korlátja még sokáig csak a külföld és a gazdasági realitás lehet"

Belföld - 2010-08-31

Tölgyessy Péter szerint Orbán Viktor sikerrel indította el az új politikai szerkezet eszmei és hatalmi kereteinek felállítását, a Fidesz támogatottsága magasabb, mint tavasszal volt, hatásos ellenzéke továbbra sincs, a módszeresen térfoglaló új hatalom korlátja sokáig csak a külföld és a gazdasági realitás lehet.

Nagyot villantott a Budapest Airport

Belföld - 2010-08-28
Sikeresen lezárult a Budapest Airport  Most villants!  névre keresztelt fotópályázata. A versenyben olyan képekkel lehetett indulni, amelyek valamilyen módon kifejezték a repülés, az utazás élményét, a repülőtéri hangulatot.

Minden jót, Mónika

Belföld - 2010-08-28
Mónika-show és a TV2-n futó versenytársa, a Joshi Bharat a nézők könnyedebb szórakoztatását tűzte ki célul. Könnyedség helyett azonban egyre agresszívabb epizódok kerültek ki az alkotók kezei közül. A feszített versengés a színvonal és az igényesség növelése helyett, erőszakos és több esetben megalázó jelenetek bemutatására sarkallta a csatornákat, így szándékozva áthódítani a közönséget.

Semjén Zsolt Kínába utazik

Belföld - 2010-08-28
    Kínai meghívásra Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke augusztus 28. és szeptember 4. között hivatalos látogatásra Pekingbe utazik, ahol Semjén Zsolt tárgyalásokat folytat Hui Liangyu kínai miniszterelnök-helyettessel.

800 000 háztartás tájékozódását hagyja figyelmen kívül a Médiatörvény

Belföld - 2010-08-28

A nemrégiben létrehozott RECENSIO – Társadalmi Elemző Központ vezető elemzőinek, Székely Leventének, az Új Ifjúsági Szemle társfőszerkesztőjének és Nagy Ádámnak, a Civil Szemle volt főszerkesztőjének célja, hogy a társadalmi teret közvetlenül érintő intézkedéseket, történéseket, lépéseket  érdek nélkül , autonóm módon elemezze, értékelje és kommentálja. A szakértői csoport elsőként a közelmúltban elfogadott Médiatörvényt vizsgálja.

Iskolakezdési támogatás az árvízkárosult településeknek

Belföld - 2010-08-28

A Magyar Fejlesztési Bank támogatásának köszönhetően a Baptista Szeretetszolgálat Hernádszentandráson is segítséget nyújthatott az árvízkárosult és rászoruló családoknak az iskolakezdéséhez.

Élelmiszer-bajnokok

Belföld - 2010-08-27

Az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó záró gálaestjén kiosztották azokat a díjakat, amelyeket a Várban, 5 vidéki helyszínen, valamint Sepsiszentgyörgyön megtartott hús-bajnokságok legjobbjai nyertek.

Friss halászati termék kategóriában a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vegyes halászléja bizonyult a legjobbnak.