A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnapi közlésében szereplő, az IMF-fel ősszel várható tárgyalások kizárólag az IMF Alapokmánya szerinti szokásos, minden országgal megtörténő gazdaságpolitikai konzultáció keretében történnek majd.
A tankönyvcsomagok egy-két százaléka, várhatóan 150-300 ezer tankönyv csak szeptember 1-je után érkezik meg az iskolákba - írja a Magyar Nemzet. "Főként olyan tankönyvekről, munkafüzetekről van szó, amelyeket most adnak ki először, illetve olyanokról, amelyeknek lejárt a minősítése, és most újra kell őket engedélyeztetni" - mondta el Safranek László, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete terjesztői tagozatának elnöke.
Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke saját hatáskörébe tartozó személyi változásokról döntött: új regionális igazgatókat nevezett ki.
Tóth Ferencet, az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatóját 2010. augusztus 24-ei hatállyal igazgatói teendőinek ellátása alól mentesíti, egyben igazgatói tanácsadói munkakörbe helyezi.
Az előzetes adatok szerint 2010 első félévében 45 128 gyermek született, 4,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 64 683 volt, ami 3,2%-os csökkenést jelent a 2009. január–júniusihoz képest. A természetes fogyás 19 555 fő volt, csaknem ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 4 ezer fő volt.
Az idei tanévben még szeptember 1-jén, szerdán csengetnek be annak az 1,6 millió tanulónak, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban, továbbá óvodában kezdi meg a 2010/2011-es tanévet. A következő tanévtől kezdődően viszont az életszerűbb oktatás jegyében mindig hétfőre esik majd az iskolakezdés.
A szakiskolások 79 százaléka szereti az általa tanult szakmát - áll a LIGA Szakszervezetek közleményében. A megkérdezett tanulók többsége elmondta: egy újabb döntési helyzetben ugyanazt a szakmát választaná. 12 százalékuk azonban másként tenne. A magasabb szintű képzés elérésére gyakorlatközpontúbb szakképzési rendszert hozna létre.
A Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltje ma bejelentette a Közérdekű Adatigénylő Iroda (KANDI) megalakulását. Jelenleg a közpénzből gazdálkodó szervezetek a közérdekű adatoknak csak töredékét teszik elérhetővé, súlyosan megsértve ezzel a hatályos törvényeket. Az LMP meggyőződése, hogy a nyilvánosság a legerősebb eszköz a korrupció ellen, ezért minden támogatást megad azért, hogy a köz ügyei iránt elkötelezett polgárok megismerhessék a rájuk tartozó információkat.
A folyamatban lévő ügyek és dokumentumok tételes átadására augusztus 11-én az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény előírásainak értelmében elkészített jegyzőkönyv alapján került sor.
A több ezer oldalas, 9 pontot és 23 mellékletet tartalmazó dokumentum-csomagot dr. Csapodi Pál főtitkár adta át az Állami Számvevőszék elnökének, amelyet Domokos László már előzetesen áttanulmányozott.Az MSZP megdöbbenéssel értesült arról, hogy – néhány hónappal azelőtt, hogy Magyarország veszi át az Unió soros elnöki tisztét – a Vidékfejlesztési Minisztérium indoklás nélkül leváltott számtalan központi és megyei vezetőt a kifizető ügynökség irányítói közül.
A Lehet Más a Politika eddig is mindent megtett azért, hogy a közvélemény teljes képet kaphasson a sukorói King′s City beruházásról. 2009 nyarán kértük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, hogy hozza nyilvánosságra az ügylettel kapcsolatos telekcsere szerződés dokumentációját .
A 2010 tavaszán megválasztott képviselők túlnyomó többsége felsőfokú végzettségű, hivatásos politikus és férfi, a csapat csaknem fele pedig most került be először a Parlamentbe – derül ki a Policy Solutions elemzéséből. A 2010 tavaszán felállt Parlament csaknem fele – 45 százaléka – új képviselőkből áll, akik azonban jóval iskolázatlanabbak a régi képviselőknél. Kétszer annyi a diploma nélküli politikusok aránya az újak között, mint a régieknél.
Toleráló munkaerőpiacnak tekinthető a hazai, az alapkészségekkel bíró munkavállalók tekintetében – legalábbis ez derül ki a felnőttkori készségeket, kompetenciákat mérő Adult Literacy and Life Skills Survey-t (ALL Survey) felmérésből.
Az OECD felmérés négy készséget vizsgált, úgy, mint prózaolvasás, dokumentumolvasás, számolás és problémamegoldás.
Hajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány volt elnöke vezeti augusztus 1-től a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját (MÜTF). Kandikó József leköszönő rektor a megalakulása óta, immár 18 éve irányította az intézményt. Hajtó János évtizedekig az Edinburgh-i Egyetem kutatója és professzora volt, jelenlegi tervei között szerepel pedig, hogy négy éven belül az egykor 96 fővel induló tatabányai főiskola az ország első öko egyetemévé szerveződjön.
Mintegy 2500 határon túli magyar jelentkezett magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük 1200-an államilag finanszírozott formában kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől Egyesek az emelt szintű érettségi vizsgát is Magyarországon teszik le, idén 340-en.