Belföld

Eredmények megjelenítése 5241-től 5260-ig 7109 találatból.

Egymillió forintra büntették a Malév leányvállalatát diszkrimináció miatt

Belföld - 2010-08-05

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) határozatában egymillió forintos bírságot szabott ki a Malév egyik leányvállalatával, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév GH Zrt.-vel szemben, mert az diszkriminálta egy munkavállalóját szakszervezeti tevékenysége miatt.

Leváltották az ÁFSZ és hat regionális munkaügyi központ vezetőit

Belföld - 2010-08-04

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt is.

Az NGM közleménye szerint Pirisi Károlyon kívül távozik Brebán Valéria dél-dunántúli, Kiss Ambrus nyugat-dunántúli, Miskó Istvánné észak-alföldi, Szabó József észak-magyarországi, Vass István közép-magyarországi, és Zimmermann József közép-dunántúli főigazgató.

Tombol a kiscica szezon, avagy miért ne etessük a kóbor macskákat

Belföld - 2010-08-04

Kukába, zacskóba kidobott, szeméttelepen talált, utcán, szomszéd házban leellett anyamacskák, interneten százával megjelenő ingyen elvihető kiscicák hirdetései és a menhelyekre érkező napi 20-30 segítségkérő telefon jelzi minden évben a kiscica szezon kezdetét az állatvédők számára.

  Újabb tragédia: védjük meg a rendőreinket!

Belföld - 2010-08-04

MSZP megdöbbenéssel fogadta az újabb rendőrgyilkosság hírét. Bár a Fidesz nagy hanggal kijelentette, hogy 60 nap alatt megerősítette a közbiztonságot, mégis két rendőr halálesetével kell szembesülnünk, ami nem volt megszokott a korábbi kormányzások alatt. Az MSZP minden politikai és egyéb eszközzel támogatja a rendőrség intézményének, rangjának megerősítését, hogy mihamarabb visszaszerezzük a rendőr tiszteletét, intézkedési biztonságát.

A MÚOSZ is az Alkotmánybírósághoz fordulhat a médiacsomag ügyében

Belföld - 2010-08-04

A MÚOSZ elnöke szerint a megszavazott médiacsomag továbbra is alkotmányossági problémákat vet fel, és a kormány média feletti befolyását erősíti.

Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke az eMasának nyilatkozva elmondta: a szövetség továbbra is fenntartja eddigi aggályait a médiacsomaggal kapcsolatban, miszerint a rendelkezések nem felelnek meg az alkotmányos alapelveknek, a médiahatóság vezetőjének kormányfői kinevezésével pedig közvetlenül alárendeli a médiaszabályozást a kormánynak, a parlamenti kontroll puszta látszatával.

Overdose elveszítette patkóját, talán tudta, hogy úgyis újat kap

Belföld - 2010-08-04
Overdose hétfőn munka közben elveszítette a bal első patkóját, ám mivel eleve tegnapra volt időzítve az aktuális újrapatkolása, szerencsésen csak két napot veszített, így ez nem veszélyezteti a Bestens – Pannónia Életbiztosító Díjban történő augusztus 15-i indulását.

Egyszerűsített foglalkoztatás.

Belföld - 2010-08-02
Augusztus elsejétől léptek életbe – a házelnök szignóját feltételezve – az egyszerűsített foglalkoztatást szabályozó újabb rendelkezések. Az új szisztéma lényege a napi 500 vagy 1000 forintos köztehermérték, amely független a kapott bér tényleges összegétől.

Jobb víz folyik a csapból, mint némelyik palackból

Belföld - 2010-07-30
Az Interpress Magazin felmérése alapján nincsen különbség a csapvíz és az ásványvíz között. A vizeket három szempont szerint tanulmányozták, majd  megállapították, hogy a csapvíz is tökéletes. A palackozott ásványvizek harminc-negyven százaléka rossz minőségű, sőt egyes termékek kimondottan egészségre ártalmasak - derül ki a felmérésből.

Tovább csökken az építési kedv

Belföld - 2010-07-30
A KSH adatai szerint tovább folytatódott a kiadott használatba vételi és az építési engedélyek visszaesése az idei első félévben. Az idei első félévben 9 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt - jelentette a KSH. A használatba vett lakások száma 34, az új engedélyeké 41 százalékkal volt alacsonyabb mint 2009 azonos időszakában.

Magyar-Szlovák Ipolytisztítási akció

Belföld - 2010-07-29
Több mint 30 önkéntes tisztítja meg a szeméttől a magyar-szlovák határfolyó, az Ipoly 40 km-es szakaszát augusztus 1-éig. A Magosfa Alapítvány 2005. óta szervezett akciójának célja a folyó környezeti állapotának javítása, a helyi lakosok, döntéshozók valamint az idelátogatók szemléletformálása. Egy-egy akció során csaknem száz zsák szemetet gyűjtenek össze, s ennek következményeként az évek során csökkent a szemét mennyisége. 

Ferihegyi kirúgások  

Belföld - 2010-07-28
Több embert is elbocsátottak a ferihegyi reptéren, miután egy vizsgálat több biztonsági hiányosságot is megállapított, melyek miatt leminősítették a repteret. Így a Budapestről érkező utasokat úgy kezelik majd, mintha az EU-n kívülről érkeztek volna. Márton Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium légügyi biztosa megerősítette a hírt.

Az új kormány személycseréi

Belföld - 2010-07-27

A második Orbán-kormány nemcsak a törvényalkotásban, hanem az állami intézmények és vállalatok élén végrehajtott személycseréket nézve is nagy lendülettel kezdte a munkát. Az [origo] gyűjtése szerint eddig nyolcvankét szervezet vezetőjét váltották le. Az újonnan kinevezett vezetők közül többen is nyolc év elteltével kerülnek vissza egykori pozíciójukba

Több középiskolás telepedne le külföldön, mint egyetemista

Belföld - 2010-07-27
Fontosnak tartják a nyelvtudást, így a jövőben nyelveket beszélő embereknek írták le magukat a középiskolások és az egyetemisták - számolt be a Magyarország 2025 című akadémiai kutatás. A felmérés arra is rámutatott, hogy a fiatalok valószínűnek tartják, hogy a hazai lélekszám nyolcmillió körül lesz 2025-re, mégis sokan külföldön szeretnének élni.

Illetékmentes lett az egyenesági öröklés és ajándékozás

Belföld - 2010-07-25

A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot. Illetékmentes lesz az egyenesági öröklés és ajándékozás. Az illetéktörvény módosításával illetékmentessé vált az örökhagyó egyenes ági rokona (beleértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is) által megszerzett örökrész, illetve ajándék. Ha más örököl, akkor a kapcsolattól és az örökölt, illetve ajándékba kapott értéktől függ az illeték mértéke.

Orbán: a józan ész fontosabb, mint az ideológia

Belföld - 2010-07-24
Orbán Viktor a legutóbbi parlamenti ülésszak eredményeit összefoglalva közölte: A bankok megadóztatása nem tabu, a józan ész és a nemzeti centrum uralkodik majd. Köszönetet mondott az IMF-nek, hogy a nehéz időkben kihúzta az országot a bajból. A miniszterelnök úgy fogalmazott: úgy tűnik, mintha hónapok óta dolgozna a kormány, holott a kabinet csak 56 napja kezdte meg tevékenységét.

Pest pusztulása?

Belföld - 2010-07-24
Az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szakmai civil szervezet, az 1972. évi UNESCO Egyezmény – közismert nevén a Világörökség Egyezmény – végrehajtó testületének, a Világörökségi Bizottságnak állandó műemlékvédelmi Tanácsadó Testülete. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága hasonló szerepet vállal hazai viszonylatban.

Továbbra is segítségre szorul a segélyhívó – az ombudsman nem tapasztalt változást

Belföld - 2010-07-24

    A 112-es egységes európai segélyhívó hazai működtetése a mai formájában nemhogy nem mozdítja elő, hanem esetenként kifejezetten megnehezíti a segítségnyújtás megszervezését. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának korábbi megállapítása ma is időszerű.

Létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Belföld - 2010-07-23

Az Országgyűlés  260 igen és 86 nem szavazattal fogadta el a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények minősített többséget igénylő részeit a név szerinti szavazás során, amelyen nemmel szavazott az MSZP-, a Jobbik- és az LMP-frakció, de az ellenzéki politikusok egy része nem is volt jelen a voksoláson.

Kétmilliós bérplafon a közszférában

Belföld - 2010-07-23

Elfogadta az Országgyűlés a közszféra kétmilliós felső határát. Az új  szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek Szintén a kihirdetést követő naptól kétmilliós bérplafont vezetnek be a közszférában: a közszféra munkavállalóinál a havi munkabér az előző évi - a KSH által közzétett - bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese lehet.

Három évig nem választhatók a fegyveres erők volt tagjai

Belföld - 2010-07-23

A fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai leszerelésük után három évig nem indulhatnak a választásokon, miután az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az erről szóló alkotmánymódosítást. A fideszes Lázár János és Kocsis Máté által jegyzett előterjesztést 262 igen és 86 nem szavazattal fogadta el a parlament. Nemmel két fideszes képviselő (Boldog István és Rácz Róbert) az MSZP-, a Jobbik- és az LMP-frakció szavazott.