Az üzemanyagok árának emelkedése és a kötelező felelősségbiztosítás díjainak mintegy 50 százalékos drágulása miatt már szinte elviselhetetlen mértékben nőttek a közúti árufuvarozáshoz kapcsolódó költségek 2010-ben, miközben a válság miatt a megrendelések is visszaestek – számolt be a szektor problémáiról Erdei Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szolgáltatásokért felelős igazgatója csütörtökön.
A Gazdasági Versenyhivatal összesen 33 millió forintra büntette a Penny Market Kft.-t, egyebek mellett azért, mert a társaság a 2009 júniusában tartott "13 éves akció" kapcsán tisztességtelen gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben.
Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. Kezdeményezték az előzetes letartóztatását is. Kedden reggel a rendőrök megszállták a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházát, ahol az Antal Attila és Balogh Zsolt (a megbízott vezérigazgató) által aláírt szerződéseket gyűjtötték be.
Az előzetes adatok alapján 2009 első tizenegy hónapjában kevesebb gyermek született, a halálozások száma pedig lényegében ugyanannyi volt, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám március kivételével valamennyi hónapban alacsonyabb volt, mint az előző évben. – derül ki a KSH január 26-ai felméréséből.
Hetvenegymillió forintot nyert az Európai Unió szociális alapjának pályázatán a Dehusz Nonprofit Kft. Az összegből a jelenleg munka nélkül élők átképzésére indít programot a cég.
Március 1-től ismét jeggyel utaznak a 65 év feletti nyugdíjasok a távolsági buszon és a vonaton. Eddig elég volt felmutatniuk személyi igazolványukat a közösségi közlekedés ingyenes igénybevételéhez.
A hírt a fővárosi főjegyző megerősítette, azonban a felmondás okáról még nem tudni semmit.
Hiába küzdött hónapokon keresztül a fennmaradásért a Red Treff Utazási Iroda, a társasággal szemben elrendelt felszámolási eljárás miatt január 18-án kénytelen volt beszüntetni tevékenységét.
Aláírták a kollektív szerződést a BKV szakszervezetei kedden késő este.
Zárt tárgyalást rendelt el a Mohácsi Városi Bíróság a 15 rendbeli szemérem elleni erőszakkal, valamint egy rendbeli megrontással vádolt mohácsi rajztanár ügyében.
Svédországban tíz év alatt dolgozták ki és vezették be a ma svéd típusúként emlegetett nyugdíjrendszert, amelyet a magyar viszonyokra szabni biztosan nem megy egyik napról a másikra - mondta Pusztai Erzsébet a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
Létrejött Magyarország legújabb natúrparkja, a Szatmár-Beregi Natúrpark.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete több megkeresést is kapott, hogy a www.suli.si oldalon olcsó síutakat kínálnak - feketén. Az utazási szerződésben található a szervező cég neve, „Ski International” melynek neve az utazási irodákat engedélyező Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában nem szerepel, de nem található a hazai cégjegyzékben sem.
Nem született megállapodás a kollektív szerződésről a BKV menedzsmentje és a 26 szakszervezet között a hétfő hajnalig tartó tárgyalásokon - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke.
Az eddigi 18 százalékról 5 százalékra csökken a távhő áfája péntektől. A kormányszóvivő szerint ezzel az intézkedéssel a nagyjából 650 ezer távfűtéses lakásban élő mintegy 2 millió ember terhei csökkennek. Szollár Domokos hozzátette: a korábbi mérsékléssel együtt akár 45-50 ezer forinttal lehet kevesebb egy átlagos budapesti távfűtéses lakás éves fűtési költsége.
A BKV vezérigazgatója szerint ellentételezni kell azokat a bérlettel rendelkező utasokat, akik a sztrájk idején nem kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat.
Az Európai Parlament foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős szakbizottsága elfogadta Andor László jelölését a szerdai meghallgatást követően. Andor szinte minden kérdésre óvatos választ adott, bár emiatt sokan felületességgel vádolták.
Jelentősen csökkent az elmúlt három hónapban a pályakezdő álláskeresők száma, 2009 decemberében az előző hónaphoz képest 4,3 százalékkal javult a helyzet. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb összesítése szerint összesen 2300 fővel volt kevesebb a regisztrált munkanélküli fiatal 2009 decemberében, mint novemberben - adta hírül a Népszava január 13-án.