Belföld

Eredmények megjelenítése 5421-től 5440-ig 7109 találatból.

A fegyvertartási engedély szigorítását javasolja az FDSZ és a HÖOK

Belföld - 2010-02-15

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezet (FDSZ) kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint továbbra is szigorítani kellene a fegyvertartási törvényt. Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt: be kellene vezetni a kötelező és rendszeres pszichológiai vizsgálatot. A rendőrség a múlt héten egy 22 főt megölni készülő egyetemistát fogott el.

Megtalálták a dühöngőnek kialakított szobát a kecskeméti iskolában

Belföld - 2010-02-12

Hiába cáfolta annak létezését korábban az intézmény, megtalálta a rendőrség azt a szobát február 10-én, ahova a kecskeméti Juhar utcai speciális iskolában a sajátos nevelési igényű gyerekeket zárták - írja a Népszabadság. A nehezen kezelhető gyermekek nevelésére hozták létre a helyiséget, mely csupán kívülről volt nyitható - nyilatkozták az iskola munkatársai. A pedagógusok állítják: a zárt szoba nem árt a gyermeknek, viselkedésüket ugyanis kamerán keresztül figyelték.

  Idén is látványos családi programok az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján

Belföld - 2010-02-12
Idén a tavalyinál is több színes program várja a március 15-i nemzeti ünnep rendezvényeinek látogatóit. A főváros különböző pontjain felállított életnagyságú huszárszobrok, történelmi játszóház, Nyitott Filmstúdió, valamint a Nemzeti Múzeum háromdimenziós, térhatású díszkivilágítása is várja a látogatókat a nemzeti ünnepen.

A kormány semmilyen formában nem készül újabb vonalbezárásokra

Belföld - 2010-02-10

A kormány a leghatározottabban cáfolja, hogy a közösségi közlekedés átalakítása során újabb vonalbezárására készülne  vagy esetleges vonalbezárások előkészítésén dolgozna. A Magyar Nemzet ma megjelent cikke teljesen valótlan és képtelen állításokat tartalmaz, ezért a kormány helyreigazítást kér a laptól.

Milliókkal lépték túl a béreket pécsi önkormányzati intézmények

Belföld - 2010-02-08
Milliós túlfizetések miatt rendelt el ellenőrzést több pécsi intézménnyel szemben Páva Zsolt fideszes polgármester. Öt önkormányzati iskolában, illetve szociális intézményben ugyanis összesen 78 millió forinttal költöttek többet bérekre, mint amennyi a költségvetésben szerepelt - írja a Független Hírügynökség információi alapján az Index.

Dávid Ibolya beszéde a kampánynyitó rendezvényen

Belföld - 2010-02-07

Köszöntöm Önöket, Köszöntelek Benneteket az MDF rendhagyó évértékelő és programadó rendezvényén. Örömmel és büszkeséggel mondhatom: ne számítsanak ma hangzatos szólamokra, üres szónoklatokra. Itt ma mindannyian a színtiszta igazságot fogjuk hallani az ország valós helyzetéről, közös problémáinkról.

Több intézmény támogatja az egyetemi főváros cím létrehozását

Belföld - 2010-02-07
A Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata is a győri kezdeményezés mellé állt, miszerint szükség van a Magyarország Egyetemi Fővárosa cím létrehozására. A kezdeményezés célja, hogy a vidéki intézmények felhívják a figyelmet a felsőoktatásban is kialakult fővároscentrikus helyzetre.

Orbán Viktor évértékelő beszéde

Belföld - 2010-02-05
"Nem is tudom, volt-e valaha ilyen elsöprő igény a változásra Magyarországon, talán egyszer húsz éve" - ezzel kezdte beszédét a Fidesz elnöke. Mint mondta, Magyarország hangjában akkor volt erő, valami, de ma gyengének látnak minket, aminek a gyenge kormányzás az oka. Szerinte az erőtlen vezetőket és a gyenge országokat sehol sem tisztelik.

A költségvetési hiánnyal közel azonos a cégek adó- és járuléktartozása

Belföld - 2010-02-04

A 2009. december 31-én folyamatban lévő ügyekben a cégek adó- és járuléktartozása 850 milliárd forintot ért el. Ez mindössze 70 milliárddal kevesebb az államháztartás tavalyi pénzforgalmi hiányánál.

Hunvald Budaházyra hivatkozva kérte létfeltételei javítását

Belföld - 2010-02-04

Budaházy Györgyre hivatkozva kérte fogva tartásának enyhítését az előzetes letartóztatásban ülő Hunvald György.

Erzsébetváros szocialista polgármestere levelet írt a legfőbb ügyésznek, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nála sokkal súlyosabb üggyel, terrorcselekmény előkészítésével gyanúsított Budaházy Györgyöt sem szigetelték el így a külvilágtól.

Elsőként az országban napelemes-szélkerekes köztéri lámpát szereltek fel Érden

Belföld - 2010-02-04

Magyarországon elsőként, a Pest megyei Érd városának egyik utcájában helyeztek üzembe kísérleti jelleggel egy olyan közvilágítási lámpát, amely kizárólag napelemmel és szélkerékkel működik.

Életfogytiglant kapott az esztergomi rendőrgyilkos

Belföld - 2010-02-04

A férfi legkorábban 30 év múlva, vagyis 84 évesen szabadulhat. A tettes még 2008. február 11-én ölt meg egy 37 éves rendőrt. A járőrök az elítélt édesanyjának hívására mentek ki az esztergomi házhoz.

Házkutatás a MÁV Informatikai Zrt.-nél

Belföld - 2010-02-04

Rendőrségi házkutatás kezdődött csütörtökön reggel a MÁV Informatikai Zrt. Budapesti, II. kerületi székházában. A társaságnál 2009. november 16-a óta tart az eljárás a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter feljelentése alapján, hűtlen kezelés miatt.

Életveszélyes a pécsi színház épülete

Belföld - 2010-02-04

Súlyosnak minősítette a Pécsi Nemzeti Színház épületének állagát egy statikai szakvélemény.

A Pécsi Nemzeti Színház [1] kérésére tavaly teljes körű felmérés készült az épületről az önkormányzat megbízásából. A vizsgálat szerint széles körű beavatkozásra van szükség az azonnali életveszély elhárítás miatt. Súlyos anyagi kárt, tömegbalesetet okozó állapot jöhet létre.

Budaházy a fogdából kampányolhat

Belföld - 2010-02-04

A Jobbik húzódozik Budaházy jelölésétől, de ha indítaná is a választáson, ez nem jelentené, hogy kiszabadulna a börtönből.Szerdán ítélték félmillió forint pénzbüntetésre a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásáért Budaházy Györgyöt. De nem csak ebben az ügyben ütközött össze a törvénnyel az egykori hídfoglaló: Budaházy terrorcselekmények szervezésének gyanúja miatt egy ideje előzetes letartóztatásban van.

28 milliós zöldbírság a Zala megyei Miháldnak

Belföld - 2010-02-01

Nem szerezték be időben az engedélyt szennyvíztelepükhöz a miháldiak, az önkormányzatot ezért a zöldhatóság 28 millió forintra bírságolták. Csakhogy a település éves büdzséje 118 millió forint, vagyis a bírság működésképtelenné teheti a falut. Miháld ezért fellebbezett a döntés ellen.

Állampolgársági problémák, házasságok sehova se tartozó gyerekekkel - apasági ügyek az ombudsman előtt

Belföld - 2010-01-30

Az állampolgári jogok biztosa az ötven éves magyar-román államközi egyezmény felülvizsgálatát és a közoktatási törvény módosítását javasolja, valamint új idegenrendészeti szabályozást lát szükségesnek a magyar és román állampolgár kapcsolatából született gyermekek érdekében.

Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Bölcsek Tanácsa által összeállított „Szárny és Teher” című kötet bemutatóján

Belföld - 2010-01-30

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Bő egy évvel ezelőtt, 2008. november 25-én ugyanitt, a Sándor-palota tükörtermében mutatkozott be a sajtónak a Bölcsek Tanácsa, és ismertette célkitűzését: szakmailag megalapozott ajánlást kidolgozni a nevelés és oktatás újjáépítésére, illetve a korrupció megfékezésére. A Bölcseket 2008 tavaszán kértem fel, a tényleges munka 2008 szeptemberében kezdődött el. Tavaly év végére elkészült a két ajánlás, amelyeket ma, egy-egy magyar és angol nyelvű könyv formájában útjára bocsátunk.

A kormányfő kinevezte a Nemzeti Hírközlési Hatóság új elnökét

Belföld - 2010-01-30
Bajnai Gordon miniszterelnök február 1-jei hatállyal dr. Rozgonyi Krisztinát nevezi ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa elnökévé. A január 31-ével távozó Pataki Dániel helyét átvevő szakember kinevezése az NHH szakmai munkájának folyamatosságát biztosítja, dr. Rozgonyi Krisztina ugyanis 2004 óta tagja, 2006 ősze óta pedig alelnöke az NHH Tanácsának.

Felfüggesztették a Margit híd felújítását

Belföld - 2010-01-28

Határozatlan időre felfüggesztették a Margit híd felújítását csütörtök délelőtt - közölte Gonda Ildikó, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium projektvezetője.