A társadalmi partnerség semmibevételének tekinti Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, hogy a kormány az egyes szakszervezetek véleménye nélkül állítson össze kész dokumentumokat a költségvetés ügyében. Éppen ezzel indokolta az elnök az érdekvédő csoportok kivonulását a Közoktatás-politikai Tanács (Köpt) csütörtöki üléséről.
Szereted ha simogatnak?
Szereted ha megérintenek?
Szereted ha fogdosnak?
Szereted ha felizgatnak?
Minden alapot nélkülöz az a sajtóértesülés, amely szerint 2010-től megszűnnének a négynapos hétvégék. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem tervez olyan rendeletet, amely tiltaná az ünnepek körüli munkanap áthelyezést.
Bajnai Gordon miniszterelnök mély megdöbbenését fejezi ki és a leghatározottabban elítéli a budapesti szlovák nagykövetséget ért szerda hajnali Molotov-koktélos támadást.
A támadás köztörvényes bűncselekmény, annak is az egyik leggyalázatosabb formája.
Sólyom László köztársasági elnök 2009. június 19-én vette át Peter Weiss, Magyarországra akkreditált szlovák nagykövet megbízólevelét. Találkozójukon a magyar államfő jelezte: a szlovákiai Komáromban felállításra kerülő Szent István szobor felavatásának ünnepségére meghívták, ezt elfogadta, részt vesz, és beszédet mond az eseményen. A nagykövet tudomásul vette a köztársasági elnök tájékoztatását, amely a diplomáciai érintkezésben a legmagasabb szintű hivatalos értesítésnek minősült.
Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. augusztus 24-én megbeszélést folytatott cseh partnerével, Jan Fischerrel, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra. A megbeszélésen a két kormányfő energiabiztonsággal és energetikai együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket tekintett át.
A Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából az Oktatási és Kulturális Miniszterkimagasló színvonalú szakmai munkájáért a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adja át...
A Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából az Oktatási és Kulturális Miniszter kimagasló színvonalú tevékenységéért a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetést adja át...
Az MSZP az üvegzseb-törvénnyel, az állami vezetők végkielégítésének szabályozásával többet tett, mint eddig bárki, aki kormányzati szerephez jutott
Kilenc hónap munkaviszony után közel negyven millió forint végkielégítéssel távozott a fideszes vezetésű Orosházán a fürdő igazgatója.
Az MSZP szerint augusztus 20-a egyszerre ünnepe a nemzeti múlt folytonosságának és a nemzetet megtartó változásoknak, a stabilitásnak és a megújulásnak.
Ezért a szocialisták különös figyelemmel hallgatták a köztársasági elnök úr beszédének hazai tanulságait. Fontosnak tartják, hogy a Magyar Köztársaság első embere hitet tett a szerkezeti és szemléleti változások szükségessége és a cigányság emelkedésének, integrációjának és befogadásának eszménye mellett.
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést Németh Miklós a miniszterelnökként a rendszerváltás békés véghezvitelében, valamint az Európát kettéosztó vasfüggöny lebontásában játszott kiemelkedő szerepéért kapta.
Az indoklás szerint Tölgyessy Péter a rendszerváltozás közjogi keretei megteremtésében játszott kiemelkedő szerepéért, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon folytatott tevékenységéért, valamint politikai-közéleti munkássága elismeréseként vehette át a kitüntetést.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Szent István napját ünnepeljük. Ez a nap minden magyar ünnepe itt, a Kárpát-medencében és az egész világon. Szent Istvánt ünnepelheti minden nép, amelynek szintén királya volt, és amelyek az általa alapított országnak részei voltak. Sőt, Szent István napja ünnepe mind a nyugati, mind a keleti kereszténységnek is, hiszen István király azon kevés szentek közé tartozik, akiket mindkettő magáénak vall és tisztel.
A délelőtt folyamán több tízezer érdeklődő részvételével, rendben zajlottak az augusztus 20-i ünnepségek Budapesten. A Hősök terén mintegy 15 ezer ember tekintette meg a tisztavatást, illetve az ezt kísérő haditechnikai bemutatót, a Kossuth téren felállított történelmi játszóházat pedig mintegy 10 ezer érdeklődő látogatta meg a délelőtti órákban.
Délután fél 5-ig mintegy 50 ezren keresték fel a Kossuth teret, ahol a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház és a Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével egész napos Kenyérfesztivál zajlik.
Sólyom László köztársasági elnök beszéde a Páneurópai Piknik 20. évfordulója alkalmából, „Az Áttörés, a Szabadulás Emlékműve” ünnepélyes felavatásán Sopronpusztán .
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Angela Merkel német kancellár és Bajnai Gordon miniszterelnök találkozójára a Páneurópai Piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából Sopronban megrendezett ünnepség kapcsán került sor. Bajnai Gordon tájékoztatta Angela Merkelt a magyar kormány tevékenységének első 120 napjáról, a gazdasági válság hatásainak mérséklése és a problémák megoldása érdekében megtett lépésekről, valamint az elért eredményekről.
A 2009. június 7-i és június 22-i viharkárral kapcsolatban összesen 32 önkormányzat nyújtott be vis maior támogatást igénylő adatlapot.A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a Regionális Fejlesztési Ügynökség szakértői bejárták a helyszíneket, és kárfelmérési jegyzőkönyvet vettek fel. A megvizsgált 28 településen, összesen 120 önkormányzati épületben keletkezett kár.
Elutasította Seres Mária újabb, az országgyűlési képviselői kiadások elszámolásának kérdésében tett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén.
Kislétán hétfőre virradóra szörnyű tragédia történt, amelynek elkövetőit mélyen elítéli az egész magyar társadalom. A mai napon osztozom az áldozat hozzátartozóinak fájdalmában, ahogy roma honfitársaim aggodalmában is.
Ez az újabb embertelen támadás cigány emberek ellen irányult, de a gyilkosok az egész nemzetre rontottak rá.A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálati szakban, végzéssel megszüntette az Élelmiszer Termékpálya Kódexet aláíró szervezetek ellen indított eljárását. A Kódex nem volt alkalmas a piaci verseny korlátozására, és mivel nem lépett hatályba, érzékelhető hatást sem fejtett ki a piacon.