Január elsejétől a száznál több főt foglalkoztató cégek dolgozóinak is a Magyar Államkincstár utalja a családi támogatásokat, így a jövőben számukra is kiszámíthatóbb és biztonságosabb lesz a támogatások kifizetése.
A mostani változás csupán a családok 30 százalékát érinti, a családi támogatásban részesülők többségének ugyanis már eddig is az államkincstár utalta a támogatásokat.
Nincs talán még egy olyan szervezet Magyarországon, amely akkora változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, mint a magyar rendőrség. Nem terhelném az olvasókat e folyamat valamennyi állomásával. A legfontosabbat azonban mindenképpen kiemelném, amely meghatározza e testület életét és tevékenységét: a rendőrség a demokratikusan működő társadalomban ma azt a helyet foglalja el, melyet a közösség elvár tőle, s szerepét nem egy hatalmi gépezetnek, hanem az őt fenntartó adófizetők elvárásainak megfelelően tölti be.
A Miniszterelnöki Hivatal Audiovizuális Média Kormánybiztossága elkészítette a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia végleges változatát, amely megtalálható a Miniszterelnöki Hivatal honlapján.
Mit gondolnak a Fidesz vezetői arról, hogy melyek a kormányzati teendők ma Magyarországon, és hogyan lehet azokat megoldani? Erre kaphatunk választ az Erős Magyarország című programfüzetből. Úgy tűnik, a kommentátorok nem figyeltek még fel a szöveg néhány fontos elemére.
Tisztelt Honfitársaim! Magyarok a Kárpát-medencében és az egész világon!
Ősidők óta minden civilizációban megünnepelték, hogy a világ a sötétségből újra a világosság felé fordul. Ez a remény, az újrakezdés ünnepe.
Az óévet vidámsággal búcsúztatjuk, s így fogadjuk az újat is. Éjfélkor egy pillanatra elkomolyodunk – ám a Himnusz könyörgését is bizakodással énekeljük: víg esztendőnek kell végre jönnie!
2008-ban mérséklődnek a bérek adóterhei. Nem változik sem a munkavállalói, sem a munkáltatói járulékok mértéke, viszont érdemben mérséklődik az átlagos keresetek személyi jövedelemadó terhe, és emelkedik néhány adómentes természetbeni juttatás értékhatára.
- Az adójóváírás változásával januártól 1,5 millió munkavállaló nettó keresete emelkedik változatlan bérek mellett is
A családi támogatások együttes összege a 2007. évi 495 milliárd forintról 2008-ban 536 milliárd forintra emelkedik. 41 milliárd forinttal, 8,3%-kal többet fordítunk jövőre a családok támogatására. A fogyasztói árak várhatóan 4,8%-os növekedése mellett ez a családi támogatások reálértékének közel 3,5%-os emelkedését eredményezi.
Január 1-jétől szigorodik a közúti közlekedési előéleti pontrendszer: a közlekedési bűncselekményekért és szabálysértésekért kiszabható pontokat 2 ponttal megemelték - mondta Kondorosi Ferenc kormánybiztos a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, a kormány célja a pontrendszer szigorításával az önkéntes jogkövető magatartás elősegítése, a közlekedés biztonságának javítása.
Három év után rövidesen ismét felmérik, hányan élhetnek fedél nélkül Magyarországon - közölte a februárra tervezett programot koordináló Menhely Alapítvány sajtóreferense, Gurály Zoltán vasárnap az MTI-vel. Elmondta azt is, hogy a téli időszakban naponta mintegy félszáz szociális munkás segíti a fagyos hidegben utcán élő hajléktalanokat.
Az MDF levélben kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új egészségbiztosítási törvényt - derül ki Dávid Ibolya csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményéből. A pártelnök indoklása szerint a hétfőn elfogadott törvény számos ponton ütközik a Magyar Köztársaság Alkotmányának rendelkezéseivel.
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta csütörtökön a BKV, reagálva a Népszabadság információjára. A közlemény szerint a lapban tévedésen alapuló hírek jelentek meg a Fővám téri metróállomás építésével kapcsolatban.
Kétnapos rendezvénysorozatot szervez a Miniszterelnöki Hivatal a schengeni csatlakozás alkalmából, a szombati ünnepségre meghívták a rendszerváltás óta eltelt időszak köztársasági elnökeit és kormányfőit - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.aki elmondta: biztos, hogy Orbán Viktor korábbi fideszes miniszterelnök nem lesz ott a rendezvényen, mert már jelezték, hogy más programja van.
A nemzeti kockázatközösség megmaradásáról és a választás szabadságáról beszélt Kóka János, az SZDSZ elnöke és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási törvény zárószavazása után tartott közös hétfői, parlamenti sajtótájékoztatójukon. Kóka János azt hangsúlyozta, hogy a törvény elfogadásával megmarad a nemzeti kockázatközösség, de emellett az emberek megkapják a választás jogát is.
Az Országgyűlés elfogadta a Fidesz által kezdeményezett, a tandíjról, valamint vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot hétfőn. A tandíjról szóló népszavazási határozatot 345 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett, a vizitdíjról szólót 349 igen, 1 nem és tartózkodás nélkül, a kórházi napidíjról szólót 347 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett fogadták el.
A Fidesz és a KDNP fenntartja, hogy nemmel szavaz az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatra, az ellenzéki frakciószövetség a hétfői végszavazáson emellett nemet mond a költségvetési törvényre és a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló javaslatra is, ugyanakkor támogatni fogja a két ombudsmanjelöltet - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten.
Politikai, morális és intellektuális értelemben Bibó István mérce, és közös nevezőt kell, hogy jelentsen a jobb- és a baloldalon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a Személyes felelősség - kortársunk Bibó című konferencián.
Formalevelet küldött ki gyülekezeteinek a Magyarországi Református Egyház. Ebben arra kérik a lelkészeket és gondnokokat, hogy keressék meg parlamenti képviselőjüket, és kérjék fel őket, hogy - akár a pártfegyelemmel is dacolva - a választók érdekeit képviselve vegyenek részt és szavazzanak nemmel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló december 17-i parlamenti szavazáson.
A bíróságok ítélkező tevékenysége a magyar ügyvédek nagy része szerint független a politikától egy felmérés szerint - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke az MTI-vel szerdán. Lomnici elmondta, hogy a reprezentatív felmérés során megkérdezett ügyvédek 72-80 százaléka gondolja úgy, hogy a bírósági ítélkező tevékenység független a politikától.
Fenntartható társadalom nem létezik szolidaritás nélkül, az államnak bizonyos területeken továbbra is biztosítania kell az esélyegyenlőséget - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerdán a vidéki szegénységről tartott budapesti konferencián. "Nem lehet mindenkit a versenyszférába kilökni, hanem az államnak meg kell tartania azt a funkcióját, amely bizonyos területeken továbbra is biztosítja az esélyegyenlőséget a leszakadók számára" - fogalmazott a szocialista politikus a tanácskozáson mondott hozzászólásában.