Tisztelt Címzett! Egy nemes ügy felkarolása érdekében bátorkodunk zavarni Önt, bízván abban, hogy nem veszi sem sértésnek, sem pedig tolakodónak levelünket. Úgy gondoltuk, nem csak kötelességünk, hanem mindannyiunk jól felfogott érdekében juttatjuk el Önhöz ezt az információt, melyről mi is csak a napokban szereztünk tudomást. Ha tud és akar is segíteni egy bátor Hölgynek, akkor látogasson el a honlapjára (seresmaria.hu), vagy írjon neki (sereslevelek@gmail.com), mindemellett pedig kérjük küldje tovább akinek csak tudja az alább olvasható kezdeményezést:
Ötpárti megbeszélést kezdeményezett Gyurcsány Ferenc a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozóról. A miniszterelnök megbeszélésre hívta az öt parlamenti párt elnökét, valamint az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, hogy tájékoztatást adjon a szombati magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón történtekről.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesül Cseke Attila, Románia Kormánya Főtitkárságának államtitkára; Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Összesen 220 pályázat érkezett a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Televízió által kiírt Film-Szabadság-’56 forgatókönyvíró- és ötletpályázatra. A hattagú szakértői zsűri ezekből választotta ki azt a hetet, amelyet a Magyar Televízió a jövőben megfilmesít és 2009. október 23-án bemutat. A díjazottak közül hárman középiskolás diákok, öten pedig felsőoktatási hallgatók.
A javaslat kormánypárti és ellenzéki előkészítői bíznak abban, hogy ezúttal megteremthető az új jogszabály elfogadásához szükséges kétharmados többség. A kereskedelmi média jövőjét meghatározó passzusok mellett az újságírószakmát legerősebben foglalkoztató pontja a tervezetnek a meghökkentő tartalomszabályozási jogosítványokkal felruházott médiahatóság terve.
2008. október 23. és november 4. között a Magyar Köztársaság Kormánya a hagyományos ünnepi megemlékezések mellett a lakosságnak, családoknak, gyermekeknek szóló rendezvényekkel idézi fel ’56 eseményeit, hogy az 52 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc hőseinek, áldozatainak és túlélőinek példáját a fiatalabb generációk is megismerhessék.
Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!
Valljátok be őszintén: utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.
Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.
Októberben indulnak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidéki térségek fejlesztésével kapcsolatos intézkedései, amelyek nyomán több mint 200 milliárd forintnyi forrás fordítható a vidéki életminőség javítására.Ez minőségi változást hozhat a vidéki kistérségek fejlődésében, ugyanis eddig soha nem látott mértékű forrás elkülönítése történt meg annak érdekében, hogy fejlődjenek a vidéki mikro- és turisztikai vállalkozások.
A Hajdú-Bihar megyei MSZP felszólítja Arnóth Sándort, hogy parlamenti képviselősége után mondjon le a püspökladányi polgármesteri-, a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulásban betöltött elnöki-, és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsban betöltött tisztségéről is. Úgy véljük, hogy a volt országgyűlési képviselő elfogadhatatlan és felháborító kijelentése alapjaiban veszélyezteti a magyar demokráciát, ezért haladéktalanul vissza kell vonulnia a közéletből.
Fidesz etikai vizsgálatot indít, Szili Katalin házelnök pedig rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze, miután hétfőn az adatgyűjtési ügyről szóló államtitkári válasz után a fideszes Arnóth Sándor azt kiabálta be: "Lógni fogsz".
Három demonstrációt tartottak a fővárosban szombat délután. Roma szervezetek kezdték időben először, majd csatlakoztak a Magyar Charta rendezvényéhez a Kossuth téren. A Hősök teréről indult szélsőjobbos tüntetés megint összecsapásokkal zárult. A Szabadság téren Molotov-koktélokkal támadták a rendőröket, majd elkezdődött a szokásos kergetőzés, végül az Izabella utcában könnygáz bevetésével oszlatták fel a csuklyások tömegét.
"Az unióban nagyjából 20-30 százalékra tehető a funkcionális analfabéták aránya. Nálunk minden negyedik felnőtt az lehet" - mondta el a hvg.hu-nak Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnöke.
Ugyan már csak egy-két százalék a fejlett társadalmakban azok aránya, akik nem tudnak írni, olvasni és számolni, egyre több funkcionális analfabétáról számolnak be a szakemberek.
Megújult a 2004 óta használaton kívüli, nyíregyházi Vay Ádám laktanya négy épülete: a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai képzésével foglalkozó Bencs László Szakiskola, a Zrínyi Ilona Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjának kollégiuma, valamint egy tornaterem kapott itt helyet – több mint 1 milliárd forintos európai uniós támogatással.
Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) részeként megvalósuló Nemzeti Iskolafelújítási Program pályázatairól döntött a kormány. A 2008-ban már megkezdett, eddig közép-magyarországi, illetve hátrányos helyzetű iskolákat érintő közoktatás-fejlesztési döntéssorozat részeként újabb, összesen 253 kedvezményezett mintegy 500 fejlesztési helyszínt érintő pályázatáról született most döntés.
Több mint 50 ezren fordultak meg délután 4 óráig a Kossuth téren, az állami ünnep keretében a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Szent István király udvara nevű rendezvényen. A szintén az állami rendezvények részeként zajló Születésnapi Kerékfesztiválon délután 2 és 4 óra között közel 6 ezren nézték a BMX-esek és triálosok bemutatóját, illetve próbálták ki az Ability Park eszközeit.
A Magyar Kormány jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójának javaslatát a mezőgazdasági vámok és támogatások, valamint az ipari termékekre vonatkozó vámok leépítéséről. A Magyar Kormány a lehető leghatározottabban védi a hazai agár- és ipari termelők érdekeit.
Nem szeretem a melegeket. Nincs velük semmi bajom, de attól, hogy valaki meleg, még nem lesz automatikusan a barátom. Nem szoktam felállva tapsolni, ha meglátok egy meleget. De, ha már itt tartunk, be kell, hogy valljam: a bicikliseket sem kedvelem. (Meg azokat sem, akik a világért fel nem ülnének egy bringára). Illetve vannak biciklisek, akikkel jóban vagyok, másokat meg ki nem állhatok. És így vagyok a hentesekkel, a sakkozókkal és a sárkányrepülőkkel is.
Bemutatták Pálné dr. Kovács Ilona egyetemi docens, az MTA levelező tagjának új kötetét a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszékén. A Dialóg Campus kiadó gondozásában megjelent Helyi kormányzás Magyarországon című munkát dr. Zombor Gábor, a Területi Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára ismertette a jelen lévőkkel.
Ünnepélyes keretek között kisorsolták a Nemzeti Vágta futamainak résztvevőit. A Hősök terén és a Szépművészeti Múzeumban tartott esemény után minden készen áll a május 31-én és június 1-jén, a budapesti Hősök terén tartandó Nemzeti Vágtára.
A rendezvényre 96 önkormányzat jelentkezett, Budapesttől Sepsiszentgyörgyig. A nevezők között szerepel Debrecen Önkormányzata is.
A magánszemélyeknek 2008-ban május 20-áig kell benyújtaniuk 2007. évi személyi jövedelemadó bevallásukat, illetve ezen időpontig kell megfizetniük az adót.
A kapcsolódó aktualitásokról kérdeztük Gáll Esztert, az APEH Észak- alföldi Regionális Igazgatóságának Adó-és Illetékügyi szakigazgatóját: