Az esztergomi városháza folyosóján tojással dobta meg egy szülő Meggyes Tamás polgármestert, miközben a Szent István Gimnázium tanulói petíciót nyújtottak át a város vezetőjének, melyben kérték, hogy ne mentse fel az igazgatót - számoltak be szemtanúk a történtekről az MTI-nek.
Levélben szólította fel a Nap TV vezetőségét az MTV közéleti főszerkesztősége, hogy szeptember 21-ig műsorvezetőik döntsenek arról: az MTV képernyőjén akarnak dolgozni, vagy más elektronikus médiumnál, mert a kettő összeférhetetlen - írta a Népszabadság. Ez a Nap-kelténél Aczél Endrét és Orosz Józsefet, illetve Bakács Tibort érinti.
Október 23-án lesz Fidesz-megemlékezés, és a legnagyobb ellenzéki párt a népszavazási kampány kapcsán is tart majd nagygyűléseket - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán Az Estében. A pártelnök az interjúban arról beszélt: a Fidesz idén is tart megemlékezést október 23-án, amire reményei szerint már bejelentették a helyfoglalást.
Akad olyan magyarországi megye, ahol hétszer annyian olvasnak helyi újságot, mint ahányan országos bulvár napilapot, az országos politikai napilapok esetében tizenkilencszeres a legnagyobb eltérés - derül ki a Szonda Ipsos nemrégiben készült kutatásából.
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere. A közlemény szerint amennyiben a parkolót nem adják át, akkor október 1-jét követően ezt hatósági eszközökkel hajtatják végre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság javaslatára a Köztársasági Őrezred az Országház melletti biztonsági zóna kibővítéséről döntött - jelentette be kedden reggel a rendőrség. A rendőrség honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a lépésre azért volt szükség, mert "az országgyűlésből történő ki- és behajtás a jelenlegi biztonsági zónával nem megfelelően biztosítható".
Az előre bejelentett határidő szerint, hétfőn este 11.00 órára befejeződött a Parlament előtti kormányellenes tüntetés. Fáber Károly, a demonstráció főszervezője bejelentette: az a radikális tervük, hogy blokád alá veszik a fontos útvonalakat és közintézményeket, nem járt sikerrel, mert a demonstrációban részt vevő emberek "nem voltak elég aktívak".
Továbbra sem született megállapodás az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a koalíciós pártok között a hétfő késő estig tartó konzultáción. Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter az újságíróknak csak annyit mondott: bizonyos kérdésekben sikerült előrelépnünk, de még tovább kell folytatni a tárgyalásokkal.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) összesen 341,56 milliárd forint értékben indít pályázatokat kedden az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operatív programja (KEOP) keretében - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A 11 budapesti elővárosi vasútvonal uniós színvonalú közlekedésfejlesztési forrásigénye mintegy 403,8 milliárd forint - mondta el Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ezen belül a kiemelt projektekre 35,3 milliárd forintot, az alapinfrastruktúra fejlesztésekre 24,1 milliárd forintot, kiemelt pályaudvari és állomási fejlesztésekre 65,4 milliárd forintot, egyéb elővárosi célú fejlesztésekre 5,9 milliárdot, míg a járműpark korszerűsítésére 90,4 milliárdot szánnak.
- "Tehát azok a csoportok és azok a rétegek, amelyek évek és évtizedek óta előre megfontolt szándékkal és különös kegyetlenséggel visszaesőként vétenek, ártanak a magyar nemzet értékei és érdekei ellen, azok féljenek is. Éppen ideje."
Ezek a mondatok a XVII. kerületi Képviselő Testület legutóbbi ülésén hangzottak el a helyi Fidesz-KDNP frakció egyik képviselőjétől a Magyar Gárda megalakulását illetően.
Nincs még vége a Zuschlag János szocialista politikus nevével fémjelzett botránynak - írta a Magyar Hírlap. A fővárosi önkormányzattól, a Nemzeti Civil Alapprogramon keresztül, illetve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól kaptak milliós támogatást azok az alapítványok és egyesületek, amelyek működését törvénytelennek gondolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Kétszer-háromszor akkora a közszolgálati adókat valós időben interneten nézők aránya, mint a kereskedelmi csatornákat választóké - mutatja ki a Szonda Ipsos egy, nemrégiben lezárt kutatása. Perjés Tamás médiakutatási igazgatóhelyettes az MTI-nek elmondta: a hirdetők számára legértékesebb 18-49 éves célcsoport néz az átlag feletti mennyiségben tévéműsort az interneten, s egy-egy műsor esetében akár a 30-40 százalékot is elérheti ez az arány.
A koalíciós pártok képviselői ma tovább folytatják az egyeztetést az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. A konzultáción részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke és Kóka János, az SZDSZ elnöke, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság elnöke, Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője és Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője is.
Mintegy ötezer ember gyűlt össze szombaton délután a Budai Várban, ahová országos tiltakozási akciót hirdettek meg annak kapcsán, hogy egy évvel ezelőtt került nyilvánosságra a miniszterelnök elhíresült őszödi beszéde. Az államfői hivatalként szolgáló Sándor-palota előtti téren felállított hangszórókból az őszödi Gyurcsány-beszédet hallhatták a gyülekezők.
Zárt ajtók fogadták az eredetileg meghirdetett helyszínen a bemutatkozni szándékozó Magyar Gárdát szombaton Salgótarjánban, a szervezők ezért egy erdei tisztásra vitték a néhány tucatnyi érdeklődőt és az újságírókat.
Tanévnyitó fesztivál kezdődött szombaton délelőtt a Parlamentnél, a Kossuth Lajos téren, a Miniszterelnöki Hivatal kétnapos rendezvényének nyitására mintegy kétszáz iskolás és szülő gyűlt össze - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A Suli Buli elnevezésű fesztiválon számos programmal várják a szervezők a diákokat: például interaktív tanórákkal, kézműves játszóházzal, életmód és egészség-sátorral, sportbemutatókkal; a kisebbek állatsimogatáson vehetnek részt és iskolai előkészítő is várja őket.
Mintegy tízezer ember részvételével indult el szombaton reggel Budapesten, a Városmajorból Máriaremetére az idei Mindszenty zarándoklat - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A gyülekező tömeg a városmajori Jézus szíve templomtól a Szamos utcáig és a Szilágyi Erzsébet fasorig ért.
A nyári politikai uborkaszezon idején több alkalommal felvetésre került úgy egyes magyarországi pártok, mint határon túli magyar szervezetek részéről az az – inkább egyszerű politikai kommunikációs üzenetnek, semmint tényleges szakpolitikai kezdeményezésnek tekinthető – javaslat, mely a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, egykori szakbizottságainak újra felállítását indítványozta.
Leghamarabb egy hónap múlva ad választ a Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárdával összefüggő vizsgálatról. Ihász Sándor fővárosi főügyész közölte: az ügyészség nem hivatalból, hanem egy konkrét kezdeményezés alapján folytat vizsgálatot. Hozzátette: semmilyen nyomás, megrendelés nincs az ügyészségen, hanem törvényi kötelezettségének tesz eleget.