EU

Eredmények megjelenítése 1701-től 1720-ig 2439 találatból.

Gál Kinga és Bauer Edit levelet írt Viviane Redingnek Malina Hedvig ügyében

EU - 2013-04-24
Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő is levelet írt Bauer Edittel, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja képviselőjével közösen Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős tagjának Malina Hedvig ügyében

A panaszok többségében Hagyónak adott igazat a strasbourgi bíróság

EU - 2013-04-23

Jogosnak találta Hagyó Miklós egykori budapesti főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményeire vonatkozó panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.

EP-ülés - Gurmai: sikeres az európai polgári kezdeményezés

EU - 2013-04-18

Alapvetően sikeresnek tekinthető az egy évvel ezelőtt létrehozott európai polgári kezdeményezés jogintézménye - állapította meg az évforduló alkalmából az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén rendezett csütörtöki vitában Gurmai Zita szocialista EP-képviselő.

Alkotmánymódosítás - A magyar alkotmányos helyzetről vitázott az Európai Parlament

EU - 2013-04-17

Lényegében az eddig ismert álláspontokat ismételték meg a felszólalók a magyarországi alkotmányos helyzetről tartott vitában szerdán délelőtt az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. Az Európai Tanács álláspontját az ügyben Lucinda Creighton, Írország Európa-ügyi minisztere ismertette, aki elmondta, hogy a tanács ezt a kérdést nem vitatta meg, és állást foglalni sem óhajt, ezért az EP-ben tartott vitához érdemben nem tud hozzászólni.

Alkotmánymódosítás - Engel: a Néppárt várja, hogy az EB elvégezze a munkáját

EU - 2013-04-17

- Az Európai Néppárt (EPP) azt várja, hogy az Európai Bizottság (EB) végezze el a legutóbbi magyar alkotmánymódosítás jogi elemzését az európai jognak való megfelelés szempontjából - hangsúlyozta Frank Engel, a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú pártcsalád luxemburgi tagpártjának európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán Strasbourgban, a magyarországi alkotmányos helyzetről folytatott plenáris EP-vitában.

Alkotmánymódosítás - Reding: az EB tárgyilagos és pártatlan vizsgálatot folytat

EU - 2013-04-17

Az Európai Bizottság (EB), az uniós jogi előírások tiszteletben tartásán is őrködő testület tárgyilagos és pártatlan módon vizsgálja a magyar alaptörvény március 11-ikén elfogadott módosításait - jelentette ki Viviane Reding, igazságügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén a magyarországi alkotmányos helyzetről folytatott vitában.

Elfogadta az Európai Parlament Gurmai Zita jelentését az esélyegyenlőségi irányelvről

EU - 2013-04-16

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban nagy többséggel - 488 szavazattal 152 ellenében - elfogadta Gurmai Zita szocialista EP-képviselő jelentését az esélyegyenlőségről szóló uniós irányelv felülvizsgálatáról.

   A jelentés célja, hogy értékelje a 2004-ben született irányelv végrehajtását és eredményeit, illetve javaslatokat fogalmazzon meg annak későbbi felülvizsgálatához.

- Alkotmánymódosítás - Barroso újabb levelet írt Orbánnak

EU - 2013-04-12

Újabb levelet írt José Manuel Barroso Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben megerősíti az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos komoly aggályait - tudatta pénteken az Európai Bizottság sajtószolgálata.  A bizottság közleménye szerint a brüsszeli testület elnöke tudomásul veszi: Orbán Viktor korábban biztosította őt arról, hogy Magyarország és a magyar kormány teljes mértékben elkötelezett az európai jog és értékek mellett.

Alkotmánymódosítás - Várhatóan nem fejeződik be jövő hétig az uniós elemzés

EU - 2013-04-12

- Várhatóan nem végez a magyar alaptörvény módosításának mélyreható jogi elemzésével az Európai Bizottság az Európai Parlament jövő hét szerdai, Magyarországról szóló plenáris vitájáig - tudatta egy uniós forrás az MTI-vel pénteken.  A bizottsági forrás részletesen kifejtette az MTI-nek, hogy az alaptörvény módosításának vizsgálata alapvetően két úton folyik; a módosítást vizsgálja egyrészt az uniótól teljesen független Európa Tanács Velencei Bizottsága, amely várhatóan leghamarabb júniusban foglal állást a kérdésben.

Trösztellenes vizsgálatot indított a Mastercard ellen az Európai Bizottság

EU - 2013-04-09

Trösztellenes vizsgálatot indít az Európai Bizottság a Mastercard ellen a bankközi díjak megállapításának gyakorlata miatt - tudatta kedden a brüsszeli testület.

  A bizottság azt vizsgálja, hogy a Mastercard gyakorlatával korlátozza-e a piaci versenyt az Európai Gazdasági Térségben (EGT) a kártyás fizetések területén, és ezzel megsérti-e az uniós versenypiaci előírásokat.

Deficiteljárás - Az Európai Bizottság tanulmányozza a tavalyi hiányadatot

EU - 2013-04-05

- Az Európai Bizottság tanulmányozza az államháztartási hiányra vonatkozó, napokban közzétett magyar adatokat, és a vizsgálat eredményének fényében dönt majd a túlzottdeficit-eljárásról - válaszolta pénteken újságírói kérdésre Olivier Bailly, a bizottság szóvivője.

Soros: Európa a lassú halálba menetel

EU - 2013-04-05

Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére - idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját.

EU-szankciókat sürget a romák elleni erőszakot eltűrő tagországok ellen az Amnesty International

EU - 2013-04-04

Az Európai Uniónak azonnali hatállyal alkalmaznia kell a rendelkezésére álló jelentős szankciólehetőségeket azon tagországok esetében, amelyek nem szállnak szembe a roma lakosságot érő diszkriminációval és erőszakcselekményekkel - áll az Amnesty International csütörtökön Londonban ismertetett állásfoglalásában. A jelentés a többi között Magyarország kapcsán a romák ellen 2008 és 2012 között elkövetett súlyos erőszakcselekményekre utal.

Aláírta a Lisszaboni Szerződés kiegészítését az új cseh államfő

EU - 2013-04-03

-  Milos Zeman új cseh köztársasági elnök szerdán aláírta a Lisszaboni Szerződés kiegészítését, amely lehetővé teszi az új európai "pénzügyi mentőalap", a bajba jutott euróövezeti országok megsegítésére hivatott Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) létrehozását.

Csehország volt az egyetlen EU-tagállam, amely eddig még nem fejezte be a stabilizációs mechanizmust rögzítő dokumentum ratifikálási folyamatát. Maga a mechanizmus egyébként múlt ősz óta már működik.

Simor András Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöke lesz júliustól

EU - 2013-03-27

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke július elsejétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakpolitikáért felelős alelnöke lesz - közölte az EBRD szerdán.

 A szervezet tájékoztatása szerint Simor András feladatai közé tartozik majd a gazdasági átalakulást elősegítő stratégiák és gazdaságpolitikai intézkedések koordinálása.

Nyilvános konzultációt kezdeményez Neelie Kroes a médiaszabadság kérdéseiről

EU - 2013-03-22

Az európai médiaszabadság kérdéseiről kezdeményez nyilvános konzultációt Neelie Kroes, a "digitális napirend" - azon belül a médiaügyek - témájában illetékes európai bizottsági alelnök.

 

    Kroes szóvivője közölte, hogy a konzultációt pénteken hirdetik meg.

Uniós agrárreform - A szakminiszterek kialakították közös álláspontjukat

EU - 2013-03-20

Kedd éjjel sikerült megállapodásra jutniuk az Európai Unió agrárminisztereinek a közös agrárpolitika (KAP) átalakításáról, amelynek alapján megkezdődhet az egyeztetés az Európai Parlamenttel. Több magyar szempontot is sikerült érvényesíteni, a tanács soros elnökségét betöltő Írország pedig június vége előtt szeretne végső megegyezésre jutni a kérdésben.

Megállapodtak az EU-tagállamok az Európai Parlamenttel az egységes euróövezeti bankfelügyelet ügyében

EU - 2013-03-19

Megállapodott kedden az EU-tagállamok nevében eljáró ír soros elnökség az Európai Parlament (EP) tárgyaló küldöttségével a jövő tavaszra létrehozandó egységes euróövezeti bankfelügyelet (angolul: Single Supervisory Mechanism, SSM) ügyében - jelentette be az ír elnökség, valamint Michel Barnier, a belső piac kérdéseiben illetékes EU-biztos.

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a határátlépés Horvátország uniós csatlakozásával

EU - 2013-03-16

Egyszerűbb és gyorsabb lesz az átlépés, miután Horvátország július 1-jei európai uniós csatlakozásától megszűnik a vámellenőrzés, és csupán egy közös útlevél-ellenőrzés lesz a magyar-horvát határátkelőkön - közölte  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség.

Iktatták az európai bíróságon a házi pálinkafőzés adómentességének ügyét

EU - 2013-03-14

Iktatták az európai bíróságon a házi pálinkafőzés adómentességének ügyét, amelyben az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű uniós igazságszolgáltatási fórum.

 Az egyes eljárási cselekmények időzítéséről, azon belül arról, hogy mikor tartanak tárgyalást az ügyben, egyelőre nem született döntés.