- Új optikai adatátviteli rekordot ért el az Optical Networks Group brit kutatócsoport, amelynek tagjai 1,125 terabit/másodperc letöltési sebességet hoztak létre optikai adatátviteli rendszerek kapacitáshatárainak kutatása során.
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte több vádlott esetében az ügyészség a Szegedi Ítélőtáblán szerdán másodfokon megkezdődött perben, amelyben budapesti rendőröket, közterület-felügyelőket és vállalkozókat marasztaltak el korrupciós bűncselekmények miatt.
Nagy örömnek nevezte az orosz ortodox pátriárkával tervezett találkozót Ferenc pápa, aki szerint a történelmi találkozó "ügyes püspökök" érdeme - idézte a katolikus egyházfőt a Corriere della Sera című olasz napilapban hétfőn közölt beszámoló.
A nemzetközi közösség erőfeszítését sürgette a Szíriában szembenálló felek tárgyaló asztalhoz való ültetése érdekében Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. A katolikus egyházfő kijelentette: csakis a konfliktus politikai megoldása képes megbékéléshez vezetni a szeretett és sokat szenvedő Szíriában. Ferenc pápa úgy fogalmazott, aggodalommal kíséri a heves harcok elől menekülő civil lakosság drámai sorsát, amely mindenét hátrahagyja Szíriában.
- Stagnáltak a fővárosi albérletárak február elején 2015 februárhoz képest az ingatlan.com összeállítása szerint, azt viszont nem tudni, hogy tartósan véget ért-e az áremelkedés a fővárosi és az országos albérletpiacon.
A portál több mint 5 ezer hirdetés alapján a kiadás szempontjából legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres téglaépítésű lakások február elején meghirdetett bérleti díját vetette össze a tavaly februári árakkal.
Nem természeti katasztrófa okozta a vörösiszapömlést - közölte a Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője pénteken a vörösiszap-katasztrófával összefüggő büntetőügyben előző nap kihirdetett felmentő ítélettel kapcsolatban tartott veszprémi sajtótájékoztatóján.
- A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kimondta, hogy a főváros a szolgáltatást legkésőbb március 31-éig tartja fenn.
- Több mint 780 millió hirdetést blokkolt a Google tavaly az egész világon, majdnem 50 százalékkal többet, mint 2014-ben - írta hivatalos blogján a konszern.
A levegőt szennyező ártalmas részecskéket szűri ki viselője környezetéből a "növényi hátizsák", amelyet a Delfti Műegyetem egy hallgatója tervezett - olvasható az egyetem honlapján.A Plant Bagnek nevezett átlátszó hátizsák belsejében növények nőnek. Ventillátorrendszere a porszívókéhoz hasonló HEPA-szűrőn és a gyökerekkel átszőtt altalajon keresztül beszívja a levegőt.
- A következő napokban várható komoly lehűlés miatt a szén-monoxid-mérgezések veszélyére hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Hajdu Márton, az OKF szóvivője utalt arra: a szén-monoxid mérgezés általi halálesetek száma 2012 óta folyamatosan csökken, de a "veszély még mindig valós". Már idén is több ilyen, halálos áldozattal járó baleset történt az országban.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szén-monoxid-mérgezés tüneteit - fejfájás, émelygés, szédülés - sokszor összetévesztik más rosszulléttel.
A kormány és a főváros közötti tárgyalások megegyezéssel lezárhatók: az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók.
Az androidos telefonok és tabletek 80 százalékán biztonsági réseket tartalmazó, elavult operációs rendszer található, pedig a talált kártevők alapján szükség lenne a verziók folyamatos frissítésére.
A Debreceni Egyetemre (DE) a 2016-os felvételin több mint 12 ezren kerülhetnek be; a teljes hallgatói létszám jelenleg megközelíti a 30 ezret, a szaktárca engedélye alapján pedig elérheti a 35 ezret is, ami a hazai felsőoktatási intézmények között a legmagasabb - közölte a DE oktatási rektorhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón.
Kedden harmadfokon folytatódik a romagyilkosságok büntetőpere három, tényleges életfogytiglanra ítélt vádlott, Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt ügyében - közölte az elsőrendű vádlott védője .
Kiss Árpád védője, Bérdi Zsolt szerint ítélet várható jövő kedden.
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint kedden délelőtt jelenti be, hogy miként és milyen eszközökkel kívánja korlátozni a fegyverviselést az Egyesült Államokban - közölte hivatala hétfőn.
Időjárási helyzet Európában
A Fekete-tengertől északra és Északkelet-Európa fölött anticiklon helyezkedik el, amelynek hatására arrafelé, valamint Lengyelország térségében általában kevés a felhő, több órára kisüt a nap, csapadékról nem érkezik jelentés.Győzd le a közömbösséget és szerezd meg a békét! címmel tette közzé Ferenc pápa pénteken újévi, egyben békevilágnapi üzenetét. Január 1. a béke világnapja a katolikus egyházban, 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére.
Pápasága harmadik békevilágnapi üzenetében az egyházfő rámutatott: a korunk csapásai iránti közöny a béke hiányának egyik alapvető oka.
A nyugellátások és több más ellátás összege 1,6 százalékkal nő januártól.
Ferenc pápa kapja jövőre a Károly-díjat, a rangos nemzetközi elismerést az emberséges, egységes és erős Európa melletti kiállásáért ítélték oda a római katolikus egyházfőnek - jelentette be szerdán a díj alapítója, Aachen városa.
Az elismerés odaítéléséről döntő bizottság indoklásában kiemelte, hogy az utóbbi hét évben bekövetkezett válságok, nehézségek és csapások "háttérbe szorították az integrációs folyamat vívmányait", ami "drámai bizalomvesztésre" vezetett, Ferenc pápa viszont a "remény és bátorítás" üzenetét helyezi szembe ezzel a folyamattal.