Magyarország az álláskeresési járadék folyósításának 90 napra csökkentésével "egyfajta negatív rekordot állítana be" az Európai Unióban, mivel a többi tagállamban jellemzően fél-egy év között van a munkanélküli ellátás folyósítási ideje - mondta Andor László, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős uniós biztos az MTI-nek.
2011 I. negyedévében 3141 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2398 volt, ami 51 százalékos csökkenést jelent 2010 első három hónapjához képest.
A befejezett építkezések száma hasonló mértékben csökkent, mint 2010 egészében, a kiadott új építési engedélyek számának visszaesése viszont még a tavalyinál is nagyobb arányú volt (tavaly 39, most 51 százalékkal csökkent).
2010 végére megötszöröződött az önkormányzatok adósságállománya 2005 év végéhez viszonyítva. 2011 végére több mint 1830 milliárd forint lehet az önkormányzati szektor adóssága, mely tartalmazza a 2011-ben várható nettó 370 milliárd külső forrásbevonást is - áll a PricewaterhouseCoopers (PwC), gazdasági tanácsadó szervezet legújabb, az önkormányzati szektor pénzügyi helyzetét vizsgáló elemzésében.
A teljes nemzetgazdaságban jó esetben három százalékos bővülés várható, a foglalkoztatásban is csak szerény növekedésre lehet számítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László. A Közép-európai Egyetem tanára szerint a reálgazdaságban nagy áttöréseket nem lehet véghezvinni.Az európai gazdaságban tapasztalható egyfajta növekedés - különösen igaz ez a németekre -, amelyre rá lehet kapcsolódni. Ez pedig az export szektort húzza - jelentette ki Csaba László .
Az euró bevezetését Magyarországon társadalmi párbeszédnek, valamint a közelmúlt és a közeljövő külföldi tapasztalatainak összegzése kell, hogy megelőzze, ugyanakkor az eurócsatlakozás 2020-ra halasztása "erős túlzás" - mondta Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács és a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjújában.
A magyar vonatgyártás felélesztését tervezi a MÁV egyik cége. A tervek szerint a cég szolnoki üzemében, első körben 50 darab, 160-200 kilométer/órás sebességre is képes InterCity kocsit fognak építeni, döntően magyar résztvevőkkel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzé tette honlapján a bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos kormányintézkedések konkrét lépéseit. Az összesen 500 milliárd forintos adminisztrációs költségcsökkentés során öt fő területen várhatóak változások.
Magyarországon megtelepedett német vállalatok 83 százaléka megerősítette az ország mellett hozott beruházási döntését, bár számos területen még mindig nagyon komoly teendőket látnak az üzleti környezet javítása érdekében.A cégvezetőknek csak 13 százaléka tartja jónak az Orbán-kormány tevékenységét (kielégítőnek 40,1, rossznak pedig 33,8), miközben az előző, Bajnai-kabinet lényegesen jobb minősítést kapott (41,5, 39, illetve 19,5 százalékot).
Megdöbbentő mértékben kívánja visszavágni a munkavállalók jogait a kormány – írja a FigyelőNet. Egyebek mellett hosszabb lenne a próbaidő, s kettőnél több részletben is ki lehet majd adni a szabadságot, de a túlórákat sem lesz majd kötelező kifizetni. Az Orbán-kormány Gyurcsányék egy ideiglenes szabályát is véglegesíti.
A magyar háztartások fogyasztási kiadásában az elmúlt években mindössze 3-4 százalékot tett ki a ruházkodás. 2008 óta egyre kevesebbet költünk ruhák, cipők és kiegészítők vásárlására.
2010-ben a háztartások arányaiban kevesebbet költöttek ruhákra a távol-keleti boltokban. Ugyanakkor megnőtt a hiper- és szupermarketekben, valamint a diszkont ruházati láncokban elköltött pénzösszegek aránya.
Jövőre a szuperbruttó adóalap szűküléséből származó „megtakarításokat” elviszi az adójóváírás visszavágása, sőt, összességében nő az szja-terhelés.
A konvergenciaprogram megerősíti azt az adójogszabályban is rögzített kormányzati vállalást, hogy 2012-ben a felére csökken az úgynevezett adóalap-kiegészítés mértéke, vagyis a szuperbruttó adóalap a bruttó bér jelenlegi 127 százalékáról annak 113,5 százalékára csökken. Ez havi kétszázezer forintos bruttó jövedelem mellett mintegy hétezer forinttal növeli meg a nettó keresetet.
Ahhoz, hogy a bankrendszer képes legyen hozzájárulni a vállalati hitelezéshez és ezáltal a gazdasági növekedés beindításához, stabil és kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy debreceni gazdasági konferencián.
Nem adta meg szakhatósági hozzájárulását a médiatanács az Axel Springer és a Ringier kiadóvállalatok fúziójához - közölte Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője a testület csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón.
A MÁV aktív dolgozóinál és családtagjaiknál 110 ezer, a nyugdíjasoknál és hozzátartozóiknál pedig további 110-190 ezer ingyenes vasúti utazásra jogosító igazolvány van forgalomban, azaz nagyjából 300 ezren soha nem fizetnek a MÁV-Start szolgáltatásaiért.
Az Andrássy úton sétálókat – az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között – vegyes kép fogadja: csillogó-villogó, ismert nemzetközi, több esetben luxusüzletek közé rendre beékelődve árválkodik az a több tucat üres kereskedelmi ingatlan, amely már számos esetben több éve keresi bérlőjét.
Az agrártermékek termelői árszintje februárban 47,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg az év első két hónapjában 42,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, alapvetően a növényi termékek január-februári 61,3 százalékos áremelkedése miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A húsvéti sonka-őrületben sokan nem nézik meg mit vásárolnak, csak bedobnak a kosarukba egy jókora kötözött darabot. Érdemes azonban jobban körülnézni, mert a rosszul megválasztott sonka tönkreteheti az ünnepi ebédet. Van sonka, ami füstölt, füstölt-főtt, vagy levegőn szárított, pármai, prágai, ibérico. A Kosár online szakértői vákuumcsomagolt sonkákat teszteltek.