Az MDF Debreceni Szervezete 2006. július 7-én tartott közgyűlésén döntött a helyhatósági választások főbb kérdéseiről. A taggyűlés a debreceni lista vezetőjének egyhangúlag szavazta meg Makay Zsoltot, az MDF országos kampányfőnökét, az MDF megyei elnökét.
Az Észak-alföldi régió turizmusfejlesztési stratégiáját a Szolnoki Főiskola és szakértő partnerei készítették el a 2007-2013-as tervezési ciklusra
Mintegy másfélmillió forintos kárt okozott a Nyírerdő Zrt.-nek egy Debrecen melletti tűzeset, amikor már letermelt területen levő rönkfák kaptak lángra. Mivel a társaság erdeiben több hasonló eset történt az elmúlt hetekben, arra gyanakszanak, hogy szándékosság van a háttérben.
A debreceni Református Kollégium köré vont élőlánccal tiltakoztak szombaton délután az élet- és jövőellenes jelenségek, folyamatok ellen a Magyar Református Középiskolák XI. találkozójának résztvevői. A demonstrációhoz a cívisvárosban élők közül is csatlakoztak.
A Lokálpatrióta Egyesület már önkormányzati szerepvállalása előtt is foglalkozott az információs társadalom kérdéskörével. Ennek újabb mérföldköve a jelen projekt: a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és a Debreceni Lokálpatrióta Egyesület pályázatot nyert a Regionális Operatív Program keretében. Az Egyetem egy karának és a civil szféra képviselőinek összefogása Debrecen és a régió fejlesztésének előmozdításáért példaértékűnek tekinthető.
35 hazai, erdélyi, kárpátaljai, illetve felvidéki iskola képviseletében mintegy 180 diák és tanár vesz részt Magyar Református Középiskolák 11. találkozóján július 5. és 9. között, Debrecenben.
Az ellenőrzési feladatok 2006. évi ellátásához kiadott APEH irányelv értelmében az eltitkolt bevételek feltárása érdekében kiemelten kell vizsgálni a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, különös tekintettel a piacokra és közterületekre, valamint a kötelezettségük teljesítését többször elmulasztókra.
A debreceni közgyűlés 2004. 12. 16-án elfogadta a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.-nek a déli iparterület részét képező, mintegy 89 hektáros ingatlan fejlesztésére vonatkozó terveit és támogatta az SCTO Hajdúság Kft. 100 % üzletrészének megvásárlását.
Öt korábbi, egyéni körzetben mandátumot szerzett fideszes önkormányzati képviselő vonul vissza a városi politizálástól, vagy húzódik vissza a második vonalba. Gulyás Mihály 3, Bodnár Anikó és Horváth Zoltán 2, dr. Bégány Ágnes és Molnár György 1 ciklusban töltött be helyi képviselői szerepet. A 26 korábbi képviselőből 21 indul el újra, s a párt két olyan körzetben is önálló jelöltet állít, ahol korábban az MDF jelöltjeit támogatta.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló
4/2006. (II. 24.) HBMÖK rendelet módosításáról szóló előterjesztés váltotta ki a legtöbb vitát a testület legutóbbi ülésén. Pontosabban annak is egy tétele: az M3 Kht. támogatásának növelése újabb 27 millió forinttal, és a megyemarketing költségekből juttatott 8,5 millió forinttal.
Június 29-én fegyelmi tanáccsá alakult át a közgyűlés, Zárt ülésen tanácskoztak az önkormányzati képviselők, majd a rendes napirend szerint folytatódott a munka. A sürgősségi napirendekről kiadott sajtóközleményt közöljük
Igazgatói, tanszékvezetői, vezetői megbízásokat valamint docensi és tudományos főmunkatársi kinevezéseket ad át a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában Dr. Fésüs László centrumelnök, Dr. Paragh György dékán, Dr. Márton Ildikó dékán és Tósaki Árpád dékán július 29-én.
Az autósok hamarosan birtokba vehetik az Igazságügyi Centrum térszint alatti parkolóit. Az 510 millió forintos beruházás 2005. november végén kezdődött el, a műszaki átadásra pedig június elején került sor.
Felmondta a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Zrt. tizenegy trolibusz szállítására kötött szerződését a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. A Transelektro közlekedési cége egymilliárd forint árbevételnek mondhat búcsút.
Az elmúlt évek során a debreceni repülőtéren jelentős fejlesztések valósultak meg, melyek hatására létrejöhetett egy, az Európai Uniós normáknak és a nemzetközi előírásoknak is megfelelő, rendszeres járatok fogadásához alkalmas repülőtéri alapinfrastruktúra. A debreceni önkormányzat június 29.-i ülésén újabb fejlesztésekről dönt a közgyűlés.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése soron következő ülését június 30-án délelőtt 9.00 órakor tartja a Megyeháza Árpád termében. A közgyűlés ezen az ülésén közmeghallgatást tart!
A rettenetes hőség nemcsak az embereket, de a vasúti pályákat is megviseli. A kánikulában nem ritka, hogy a sínek hőmérséklete eléri az ötven fokot, az észak-alföldi régióban emiatt már két vonalon sebességkorlátozás van érvényben.