Helyi

Eredmények megjelenítése 641-től 660-ig 2561 találatból.

Debreceni gazdasága iránt jelentős a német érdeklődés

Helyi - 2018-02-22

Debrecen gazdasága iránt jelentős a német vállalatok érdeklődése - jelezte a város polgármestere csütörtökön, a Continental új helyi beruházásáról rendezett sajtótájékoztatón.Papp László annak kapcsán mondta ezt, hogy újabb német globális vállalat, a Continental épít elektronikai összeszerelő üzemet Debrecen déli ipari övezetében.

A 100 millió eurós beruházással 450 új munkahelyet teremtenek - tette hozzá a polgármester megjegyezve, hogy a város 2014-ben meghirdetett gazdaságfejlesztési politikájának eredményeként betelepülő cégek hozzájárulnak ahhoz, hogy Debrecen a határon átnyúló régió legerősebb gazdasági központja legyen .Papp László "a legek beruházásának" nevezte a Continental fejlesztését, egyrészt mert a leghosszabb ideig tartó tárgyalás-sorozat és előkészítő munka előzte meg a döntést, másrészt ez a legnagyobb értékű beruházás az utóbbi években.

Hozzátette: 2014 és 2018 között, a Continental beruházásával együtt, 23 hazai és külföldi vállalat döntött debreceni beruházás, fejlesztés mellett. Ez azt jelenti, hogy 4 év alatt 200 milliárd forint értékű működőtőke áramlott a debreceni gazdaságba, 4700 új munkahelyet létrehozva - ismertette Papp László.

A legek beruházása Debrecenben: gyárat épít a Continental a Déli Ipari Parkban

Helyi - 2018-02-21

A magyar gazdaság jövője azon múlik, hogy az új korszakába lépő autóipar az új ipari forradalom vezető ágazataként továbbra is hozzájárul-e a belföldi növekedéshez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Continental új debreceni beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

A tárcavezető ismertette, hogy a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója zöldmezős beruházással 7 ezer négyzetméteres járműelektronikai alkatrészeket gyártó üzemet hoz létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Közölte, a 100 millió euró értékű és 450 új munkahelyet teremtő beruházást - magas hozzáadott értékére tekintettel - a kormány 10,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt években kormányzati segítséggel megvalósuló beruházásoknak köszönhetően Debrecen már nem csupán lélekszámával, hanem gazdasági erejével is a régió egyik jelentős ipari központjának számít.

José Avila, a Continental igazgatótanácsi tagja közölte, hogy a beruházáshoz a kiváló infrastruktúra és a jól képzett munkaerő miatt választották Debrecent. Az építkezés az év második felében kezdődik, az új üzemben mechatronikai termékek, szenzorok, váltóművezérlő egységek készülnek majd - tette hozzá

Kiemelkedő nemzetközi díjat kapott Debrecen

Helyi - 2018-02-16

A világszerte meghatározó, nemzetközi, gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó napilap, a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó egysége, az fDi Intelligence szerint a kategóriájában a legkiemelkedőbb tőkevonzási stratégiával Debrecen rendelkezik, ezért 2018-2019-ben A jövő európai városa címet viselheti.

A működőtőke-vonzási stratégiája alapján Debrecen végzett az első helyen kategóriájában, brit, bolgár, cseh, szerb és finn városokat megelőzve. Ezzel olyan városok klubjába lépett be, melyek valóban Európa legnagyobb gazdasági potenciáljával rendelkeznek.

Debrecen továbbjutott az Európa Kulturális Fővárosa pályázat második körébe

Helyi - 2018-02-15

2018. február 13-án és 14-én tartották Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat meghallgatását. A nemzetközi zsűri előtt minden pályázó magyar város bemutatta elképzeléseit.

A meghallgatás után 2018. február 15-én, csütörtökön kihirdették az eredményt: Debrecen továbbjutott a pályázati eljárás második körébe.

Papp László, Debrecen polgármestere a döntés után úgy fogalmazott: hatalmas elismerés, hogy Debrecen az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat második körébe jutott.

Debreceni polgármester: a rekordok költségvetése az idei

Helyi - 2018-02-12

A rekordok költségvetésének nevezte a debreceni önkormányzat idei büdzséjének tervezetét a megyei jogú város polgármestere hétfőn. Papp László a városházán tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ekkora mérlegfőösszeggel még nem terveztek költségvetést, és soha ekkora beruházási főösszeg nem állt még rendelkezésükre.

Debrecen 2018-as költségvetési mérlegfőösszege a tervezet szerint 87,48 milliárd forint, ami 13 milliárddal nagyobb az egy évvel korábbinál, a beruházási főösszeg - 36,8 milliárd forint - pedig 9,3 milliárddal haladja meg a tavalyit - ismertette Papp László megjegyezve, hogy idén 2,5 milliárd forint hitelt is felvesz az önkormányzat.


Erős évkezdet a debreceni repülőtéren

Helyi - 2018-02-12

- Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot januárban több mint 24 ezren vették igénybe, ami 26 százalékos utasszám-növekedést jelent a tavalyi évkezdethez képest - közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója hétfőn, megjegyezve, hogy ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a magyarországi regionális repülőterek történelmében.


Tovább nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon

Helyi - 2018-02-09

Az utóbbi két napban lehullott csapadék következtében, a folyamatos szivattyúzások ellenére nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén, ahol már csaknem 4,5 ezer hektárt borít belvíz - közölte az igazgatóság védelemvezetője pénteken.

Dalidó után télűző maskarádé lesz Debrecenben

Helyi - 2018-02-01

A farsangváró dalidó után télűző maskarádéra készülnek Debrecenben - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón csütörtökön a helyi Vojtina bábszínházban.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere felidézte: a farsangnyitó Dalidó hagyománya arra a debreceni szokásra vezethető vissza, amikor a vízkereszt utáni első hétvégén ünnepi mulatságot tartottak a városban.

Szennyezett szeszt foglaltak le a pénzügyi nyomozók Polgáron

Helyi - 2018-01-30

Akár 75 hektoliter alkoholos ital is piacra kerülhetett volna abból a pancsolt alapanyagból, amit Polgáron találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. A tömény szeszt egy garázsban fejtették tartályokba ketten a rajtaütéskor - közölte a NAV észak-magyarországi sajtóreferense kedden.

Kovács Dorina tájékoztatása szerint minden bizonnyal az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb illegális szeszforgalmazóját iktatták ki a NAV pénzügyi nyomozói.

A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is. A nyomozással egy időben a NAV pénzügyőrei jövedéki ellenőrzéseket is végeztek.

Tűzzománcképes panelházak Debrecenben

Helyi - 2018-01-30

Tűzzománckép és -házszámtábla egy panelház bejáratánál Debrecenben, az Újkert városrészben 2018. január 30. Az 1970-es években épült lakótelep házait Cs. Uhrin Tibor képzőművész alkotásaival díszítették.

Európa Kulturális Fővárosa - Debrecen és Tokaj együttműködik cím elnyerése érdekében

Helyi - 2018-01-26

Együttműködik Debrecen és Tokaj a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) cím elnyerése érdekében - közölte Posta György, Tokaj polgármestere pénteken.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere hozzátette: Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével egyeztetett arról, hogy amennyiben a hajdú-bihari megyeszékhely nyerné el a magyar pályázók közül az Európa Kulturális Fővárosa címet, Tokaj is szívesen részese lenne a programnak. A megbeszélés pozitív eredménnyel zárult, a részleteket később dolgozzák ki - jelentette ki Posta György.

Emlékeztetett arra: 2016 elején jelentették be, hogy Tokaj is ringbe száll a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért. Időközben azonban kiderült, hogy a négyezer lakosú kisváros erejét meghaladta a pályázat előkészítésének és elkészítésének több százmillió forintra becsült költsége, ezért a 2017. december 20-i határidőig nem nyújtottak be önálló pályázatot. Ennek ellenére amennyiben a debreceni pályázat nyer, Tokaj - ha csak részben is - mégiscsak lehet Európa Kulturális Fővárosa - mondta a tokaji polgármester.

Elutasítja a "Soros-tervet" és a kötelező betelepítést a debreceni közgyűlés

Helyi - 2018-01-25

Elutasítja a "Soros-tervet" és az illegális bevándorlók korlátok nélküli, kötelező, kvóták alapján történő betelepítését a debreceni önkormányzat. A közgyűlés csütörtöki ülésén - mintegy kétórás heves vita után - a fideszes és a jobbikos képviselők szavazták meg a polgármester előterjesztését, az ellenzék nem szavazott, illetve nem vett részt a szavazáson.

Papp László (Fidesz-KDNP) előterjesztésében azt írta, hogy Debrecen az egyik legnagyobb menekülttábornak korábban helyet adó városként a mindennapokból ismeri az illegális migrációval járó társadalmi kockázatokat. A menekülttábor bezárása "visszaadta a város nyugalmát, segített abban, hogy az egyik legbiztonságosabb megyeszékhelyként a város és a helyi gazdaság fejlesztésére fordítsuk energiánkat" - érvelt.

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Álmosdon

Helyi - 2018-01-24

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a hajdú-bihari Álmosdon, a tisztségért hét jelölt indul - közölte a helyi választási iroda vezetője szerdán.

Az önkormányzati voksoláson hatan függetlenként - Demeter Csaba, Tóthfalusi Barnabás, Tóth Sándor, Ari Sándor, Köteles István, Oláhné Balogh Tímea Rozália -, míg Kozma Attila Mátyás a Magyar Munkáspárt jelöltjeként méretteti meg magát, rájuk szavazhat a választásra jogosult 1424 helybéli.

A Magyar Kultúra Napja Debrecenben

Helyi - 2018-01-19

Debrecen önkormányzataidén is programsorozattal ünnepli a Magyar Kultúra Napját. A 2018. január 22-i városi programsorozat kiemelt eseménye a Csokonai Nemzeti Színházban 18.00 órakor kezdődő ünnepi műsor lesz, amelyen köszöntőt mond Papp László, Debrecen polgármestere és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, majd átadják a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait.

Az elismerések átvétele után a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny 5. évadának debreceni döntőseit és díjazottjait láthatják a Csokonai Színház színpadán. A műsorban a tehetségkutató verseny énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájának döntőse: Ecsedi-Oláh Petra, a kategória győztese: a Pendely Énekegyüttes, valamint a táncegyüttesek kategória különdíjasa: a Hajdú Táncegyüttes ad gálaműsort a Csokonai Színház színművészeinek közreműködésével.

Debrecen Város Bora 2018.

Helyi - 2018-01-18

Minden eddiginél több pincészet, minden eddiginél több borral jelentkezett az idei Debrecen Város Bora versenyre. Idén újdonság volt, hogy nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni. A megmérettetésre 56 pincészet 118 tételével neveztek a 3 kategóriában. Összehasonlításul tavaly 33 pincészet 94 tétele versengett a 4 fődíjért.

Idén is szigorú szabályok szerint zajlott a bírálat. A szakmai és a társadalmi zsűri úgynevezett vakkóstolással pontozta a mintákat. A zsűri elnöke Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke volt. A versenyen pincészetek és egyéni termelők vehettek részt Magyarország valamennyi borvidékéről.

Rekord utasforgalom a debreceni repülőtéren

Helyi - 2018-01-16

Minden idők legjelentősebb decemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. decemberében, a tavalyi év azonos időszakához képest 17%-kal többen, mintegy 22400-an fordultak meg Magyarország második legforgalmasabb repülőterén. A 2017-es év teljes időszakára vonatkoztatva a növekedés 2016-hoz képest +12%-os volt, ami egy év alatt +33 784 utast jelentett.

"A Debrecen Airport 2017-es utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járatok mellett, a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó hónapja a tavalyi decemberhez képest is rendkívül élénk volt, hiszen sokan látogattak haza külföldről szeretteikhez, rokonaikhoz a karácsonyi ünnepekre ill. a téli szünidős városlátogatások száma is évről évre egyre dinamikusabban fejlődik.

2017. december 18. óta már összesen nyolc európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2018-ra még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakákat tekintve ill. a régió szállodáinak kihasználtsági mutatói is várhatóan javulni fognak. A Debrecen Airport által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárult a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremtett az idegenforgalmi szektorban és növelte a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacok és az anya- és leányvállalataik között. 2018 a repülős nyaralások éve lesz, amelyhez a legjobb kiindulási pont a Debrecen Airport" közölte a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója, Tamás László.

Családok éve - Több százan zenélnek a Család-OK országos koncertjein

Helyi - 2018-01-15

Az ország több mint száz iskolájában, köztük Debrecen negyven oktatási intézményében zenélnek családok hétfőn a Családok éve nyitórendezvényein, a Család-OK Országos Koncert második napján - közölte a családi zenélést meghirdető Debreceni Kör Dáma Egyesület elnöke.

Konferencia a magyar városok védelméért

Helyi - 2018-01-12

„Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben" címmel szervezett konferenciát a Megyei Jogú Városok Szövetsége 2018. január 12-én, pénteken Budapesten. A szervezet elnöke, Szita Károly, Kaposvár polgármestere az ország más településeinek vezetői mellett meghívta és hozzászólásra kérte fel Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét is.

Baleset okozott áramkimaradást Komádiban

Helyi - 2018-01-12

Baleset miatt áramkimaradás történt Komádiban péntek délelőtt, ezért ideiglenesen bezártak egy bölcsődét és egy óvodát - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság.

Komádiban, a Furtai úton egy személygépkocsi villanyoszlopnak és transzformátornak ütközött. Az autó motortere kigyulladt, amelyet a tűzoltók kiérkezése előtt az ott lévők porral oltó készülékkel eloltottak. A személygépkocsi vezetőjét a mentők kórházba vitték.

Papp László polgármester újévi, nagytemplomi beszéde

Helyi - 2018-01-01

Főtiszteletű Püspök Úr, kedves debreceniek!

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket 2018 első napján és engedjék, meg, hogy Istentől áldott, békét, egységet, egészséget és jó eredményeket hozó új esztendőt kívánjak mindnyájuknak!

Minden új év, új célokat, fogadalmakat, új reményeket hoz magával, mindezek pedig legtöbbször az előző év történéseihez, eseményeihez kötődnek.