Helyi

Eredmények megjelenítése 681-től 700-ig 2561 találatból.

Kenézy Gyula szülész-nőgyógyászra emlékeztek Debrecenben

Helyi - 2017-11-28

A hajdúszoboszlói születésű, Debrecenben gyógyító, tanító Kenézy Gyula szülész-nőgyógyász életét, szakmai munkásságát, szellemi hagyatékát bemutató emléknapot rendezett kedden a Debreceni Egyetem (DE) és a Dr. Kenézy Gyula Baráti Kör Egyesület.

Advent - Óriáskerék várja a debreceni adventi vásár látogatóit

Helyi - 2017-11-24

Az egyházak összefogásának köszönhetően az adventi időszaknak erős szakrális jellege lesz Debrecenben. A város karácsonyfája mellett vasárnaponként a történelmi felekezetekkel közös gyertyagyújtásokat tartanak, a Nagytemplom előtti színpadon pedig kulturális rendezvények várják az érdeklődőket.

Debrecen ünnepi díszkivilágítását december 3-án kapcsolják fel és idén először a régi városháza is fényárban úszik majd.

Az adventi vásár már szombaton megnyílik, a kereskedők csaknem 100 faházban árusítják portékáikat, többségében egyedi kézműves termékeiket.

December 2-án és 3-án a gyerekek az állatkertben találkozhatnak a Mikulással és azok, akik krampusznak öltöznek, félárú jeggyel mehetnek be az intézménybe, ahol kézműves foglalkozásokkal is várják a látogatókat.

Utolsó üteméhez érkezett a belvárosi egyirányúsítási program

Helyi - 2017-11-20

Az Új Főnix Terv egyik legfontosabb programja a közlekedés feltételeinek fejlesztése. Az átfogó közlekedés szervezési program összefüggő koncepcióként hoz változásokat a város közlekedésében.

A program leglátványosabb része a belváros egyirányúsítása.A tervek szerint november végétől egyirányú lesz a Széchenyi utca és a Kossuth utca a Külsővásártértől a Hajnal utcáig, valamint a Szent Anna utca és a Miklós utca a Hajnal utcától a Külsővásártér felé. Az egyirányúsításoknak köszönhetően a csomópontokban átlagosan 20-30 százalékos kapacitásnövekedéssel számolunk, de lesz, ahol akár 50 százalékos is lehet a növekedés. A beruházás része emellett 8 kilométernyi új kerékpárút építése és kijelölése a belvárosban.

Átadták a Szent Efrém görögkatolikus óvoda felújított épületét Debrecenben

Helyi - 2017-11-16

Átadták és felszentelték a Szent Efrém görögkatolikus óvoda felújított épületét csütörtökön Debrecenben.Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár avatóbeszédében emlékeztetett rá, hogy a kormány csaknem 70 egyházi oktatási intézmény energiahatékonysági felújításához, korszerűsítéséhez 13 milliárd forintot biztosított, ebből 270 millió forintot kapott ilyen célokra a görögkatolikus főegyházmegye.

Az egyházak közösségépítő, közösségsegítő szerepe nagyon fontos a magyar társadalomban - indokolta a támogatásokat Fülöp Attila, majd a köznevelésről szólva utalt a pedagógusbérek növelésére, az ingyen tankönyvek biztosítására, az ingyenes közétkeztetésre.

Ugyanakkor arról is beszélt: ahhoz, hogy az egyházak megnövekedett feladataikat magas színvonalon tudják ellátni, korszerű infrastruktúrára van szükség. Az 1990-es évek előtt elvett ingatlanokat később leromlott állapotban kapták vissza, ezért a kormány támogatja a felújításukat, korszerűsítésüket.

Képzési központot nyitott az E.ON Debrecenben

Helyi - 2017-11-16

- Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.

Haraszti Judit vezérigazgató az E.ON képzési struktúrájában fordulópontnak nevezte a saját forrásból kialakított képzési központ kialakítását, ahol valós vállalati körülmények között zajlik majd a diákok és a hallgatók gyakorlati képzése.

A Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai kara, illetve a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) közreműködésével létrejött képzési központban a villanyszerelő tanulók minden második hetüket, az egyetemi duális képzésben résztvevő hallgatók pedig hetente két napot, illetve a nyári gyakorlatukat töltik majd el - mondta a vezérigazgató hozzátéve, hogy a harmadik szintű mérnök mérnök gyakornoki képzésre pedig friss diplomás szakembereket várnak.

Új elnököt választott a Debreceni Karitatív Testület

Helyi - 2017-11-15

A 2015. október 8-án megalakult Debreceni Karitatív Testület a 2017. november 15-én megtartott évzáró testületi ülésen új elnököt választott.Kiss Ábel Lukács, a Dorcas Szolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója 1 évre kapott mandátumot, mely egy alkalommal egy évvel meghosszabbítható. Az új elnököt a Debreceni Karitatív Testület egyhangúlag választotta meg.

Kiss Ábel Lukács a Dorcas Szolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója. Eredeti végzettsége tanár, három éve dolgozik a civil szférában. Családjával együtt 10 éve él Debrecenben. A Csapókerti Református Egyházközséghez tartozik, ahol presbiteri és gondnoki szolgálatot lát el.Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai között 3 évet Ausztráliában töltött, ahol a helyi anglikán egyház életébe nyerhetett betekintést, mely idő alatt egy kanadai csapattal közös missziós úton Thaiföldön is járt. Az utóbbi években tanulmányút céljából többször megfordult Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban is.

Csaknem 15 milliárdos beruházással épít gyárat Debrecenben a német Krones AG

Helyi - 2017-11-15

- Debrecenben saját céggel lesz jelen a jövőben a Krones AG: a repülőtér melletti déli ipari övezetben csaknem 15 milliárd forintos beruházással felépülő gyárral 500 új munkahelyet teremtenek - jelentette be hivatalosan is a német vállalkozás nemzetközi gyártási és logisztikai igazgatója szerdán Debrecenben.

Pascal Männche hozzátette: a jó logisztikai elhelyezkedés, a kiváló infrastruktúra mellett elsősorban a Debreceni Egyetemen folyó mérnökképzés és a helyi duális szakképzés minősége miatt döntöttek úgy, hogy kelet-közép-európai gyártó üzemüket Debrecenben építik fel.

Megnyílt az ifjú kézművesek országos kiállítása Debrencenben

Helyi - 2017-11-10

Ezer alkotó 725 pályamunkája látható azon a debreceni tárlaton, amelyet a 12. országos ifjúsági népi kézműves pályázat díjazott alkotásaiból rendeztek a Debreceni Művelődési Központban.

.F. Tóth Mária, a zsűri elnöke emlékeztetett rá, hogy Debrecen 24 éve ad otthont az országos kiállításnak, amelyet minden második évben rendeznek meg.

Az idén hét regionális megmérettetés után ezer alkotó 725 pályamunkája látható a debreceni országos tárlaton - mondta a zsűri elnöke, aki szerint a népi kézművességnek akkor volt igazi utánpótlása hazánkban, amikor az ország 34 iskolájában iskolarendszerben tanították a hagyományos kézműves technikákat

A hajdú-bihari önkormányzat nemzetközi kapcsolatrendszerével is támogatja Debrecen EKF-pályázatát

Helyi - 2017-10-27

Miss Selfridge voucher code

Miss Selfridge student discount

Miss Selfridge voucher

Miss Selfridge promotion code 2017

HMV Voucher Codes

A hajdú-bihari önkormányzat a megyei településekkel való egyeztetések koordinációján túl ajánlja fel a debreceni önkormányzatnak, hogy az aktív nemzetközi projektpartnerségének köszönhetően kialakult kapcsolataival is segíti az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 pályázatot - jelezte Pajna Zoltán elnök, a közgyűlés pénteki debreceni ülésén.

Utalt rá, hogy a megyei önkormányzatnak - nemzetközi pályázatainak köszönhetően - Európa-szerte több mint 20 ország, több mint hatvan szervezetével épült ki partneri kapcsolata, köztük három olyan várossal - a dániai Arhusszal, a hollandiai Leeuwardennel és az oalsz Materával - amely már sikeresen pályázott az Európa Kulturális Főváros címre.

Belvárosi egyirányúsítás: újabb csomópontban kezdődött el az átalakítás

Helyi - 2017-10-24

Újabb csomópontban, a Miklós utca – Erzsébet utca – Külsővásártér kereszteződésében kezdte meg a munkát a kivitelező 2017. október 24-én. A forgalmi rend változása miatta Külsővásártérről balra, a Miklós utcára kanyarodó sávot lezárták.

Jól halad a belvárosi egyirányúsítást előkészítő útépítés. Három helyszínen már hetek óta dolgoznak: a Szent Anna utcán, a Varga utcai kereszteződésben új gyalogátkelőt építenek és felújítják a burkolatot az útszakaszon;átépítik a Szent Anna utca – Baross Gábor utca kereszteződését; valamint kiszélesítik a Kossuth utcát és a Faraktár utcát a Verestemplom környékén.

2017. október 24-én újabb csomópont,a Miklós utca – Külsővásártér kereszteződés átépítése kezdődött meg.

A Miklós utca a változtatás után a csomópont irányába lesz egyirányú. Két sávon lehet majd tovább közlekedni a Szoboszlói út felé, valamint egy jobbra kanyarodó sávon a Külsővásártér felé.A Külsővásártér felől – mivel egyirányú lesz a Miklós utca – megszűnik a balra kanyarodó sáv. Ezt a megszűnő sávotlezárta a kivitelező.

Azok, akik a Külsővásártér felől a belváros irányába szándékoznak közlekedni, tovább haladva, a nyugati kiskörúton udnak balra fordulni.

Debrecen Város Boncz László Díjasai:Győri Zsófia és Szatmári Sándorné

Helyi - 2017-10-23

Debrecen Város Boncz László Díját a közgyűlés a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idősgondozás, a fogyatékos személyek ellátása; valamint az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés területén intézményesített vagy intézményi kereteken kívül, a lakosság érdekében kimagasló szakmai tevékenységet végző és kiemelkedő eredményeket elért személyek munkájának elismeréseként adományozza.

Debrecen Város Csokonai Díjasai: Bagossy Sándor fazekasmester, Papp József helytörténet-kutató és dr. Szilágyi Lászlóné, a Csapókerti Pávakör vezetője.

Helyi - 2017-10-23

A Debrecen Város Csokonai Díja elismerést Debrecen Megyei Jogú Város képviselő testülete a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységért; a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkáért; valamint átfogó életmű elismeréseként adományoz. A közgyűlés ez évben Debrecen Város Csokonai Díja elismerő díjat adományozott BagossySándor fazekasmesternek, Papp József helytörténet-kutatónak és dr. Szilágyi Lászlónénak, a Csapókerti Pávakör vezetőjének.

Ünnepi közgyűlést tartott Debrecen önkormányzata

Helyi - 2017-10-23

Október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 61., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28. évfordulója tiszteletére Debrecen önkormányzata ünnepi közgyűlést tartott 2017. október 23-án a Kölcsey Központban. Ünnepi beszédét követően Papp László polgármester adta át a város idei Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd- és Boncz László-díjait, valamint most tudta átvenni elismerését az év egyik Pro Urbe díjasa is.

A hagyományok szerint a város október 23-án azon polgárait köszönti, akik kimagasló értékeket hoztak létre a tudomány, a művészet, a környezetvédelem és idegenforgalom, az egészségügy, a szociális tevékenység, a sport vagy az építészet, valamint a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idősgondozás és a fogyatékos személyek ellátása, valamint az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés területén.


Hiánypótló sporttudományi képzés indul Debrecenben

Helyi - 2017-10-17

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) indul sportanalitikus szakirányú továbbképzés, amely a hazai sporttudományi képzési palettán meglévő űrt tölti be - közölte az egyetem sajtóirodája kedden.

A képzés fejlesztése már 2015-ben elkezdődött, mert sok jelzés érkezett az élsport területéről, hogy a kluboknak, sportdiagnosztikai laboroknak, centrumoknak szükségük lenne olyan sporttudományi szakemberekre, akik képesek a lehető legkorszerűbb teljesítménydiagnosztikai módszereket, eljárásokat alkalmazni - ismertette a szakindítás okait Balogh László, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.

Másfél milliárd forint értékben épülnek ipari parkok a bihari térségben

Helyi - 2017-10-13

Másfél milliárd forint értékben épülnek ipari parkok a bihari térség öt településén - mondta Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője pénteken Berettyóújfaluban, a XX. Bihari számadó napok megnyitóján.

Közölte, a kiállításon és vásáron bemutatkozó 60 bihari és partiumi vállalkozó, szakképző intézet és önkormányzat azt bizonyítja, hogy van létjogosultsága a számadó napoknak.

Úgy vélte, a kiállítók száma tovább fog nőni, mivel a térség öt települése közül négy - Monostorpályi, Komádi, Szentpéterszeg, Biharkeresztes - új ipari parkok kiépítésére, míg Berettyóújfalu a meglévő ipari park bővítésére 1,5 milliárd forintot nyert.

Hozzátette, a következő évtől csökkenni fognak a járulékok, míg a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedik, így a vállalkozók zsebében több marad, a munkavállalók jövedelme pedig nőni fog.

Emlékoszlopot avattak az erdőmérnök Kaán Károly tiszteletére

Helyi - 2017-10-10

A magyar erdőgazdálkodás meghatározó alakja, Kaán Károly születésének 150. évfordulója és az első hazai természetvédelmi terület, a debreceni Nagyerdő védetté nyilvánításának 78. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést és avattak emlékoszlopot kedden a debreceni erdészetben. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója megemlékezésében Kaán Károlyt az alföldi fásítási program és a magyar természetvédelem megteremtőjének nevezte.

Jeles dátumnak nevezte 1939. október 10-ét, amikor a Magyar Természetvédelmi Törzskönyvben első bejegyzésként védetté tették a debreceni Nagyerdő 31 hektáros területét.Szalacsi Árpád hozzátette: a két megyében - Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg - gazdálkodó erdészetük hangsúlyt fektet a turisztikai célú jóléti fejlesztésekre, amelyek sorában legutóbb felújították a halápi turistaházat.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere arról beszélt, hogy a múlt értékeire építve fejlesztik tovább a Nagyerdőt: az Új Főnix terv keretében 2,5 milliárdos beruházással nemzetközi iskolát építenek az erdő szélén, 3,5 milliárdos forrásból fejlesztik a nagyerdei strandot és 8 milliárd forintos kormányzati támogatással újul meg a nagyerdei állatkert és vidámpark.

Csaknem 15 milliárdos beruházást indít Debrecenben a Krones AG

Helyi - 2017-10-10

Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, a következő években 500 munkahelyet létrehozó új üzem létesítéséhez a kormány 5,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást adott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a német vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország jelentős sikert ért el a beruházásokért folyó nemzetközi versenyben azzal, hogy a csomagoló és palackozó berendezéseket gyártó cég Debrecenben épít új üzemet.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a Krones AG beruházása tovább erősíti a két ország gazdasági kapcsolatait. Kiemelte, hogy a német cég gyártmányait a legfejlettebb élelmiszeripari vállalatok használják, a társaság éves bevétele megközelíti a 3,4 milliárd eurót, több mint 170 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, világszerte több mint 14 ezer embert foglalkoztat és több mint 5 ezer szabadalommal rendelkezik. Hozzátette, hogy a Magyarországon jelenlévő 6 ezer német vállalat 300 ezer munkahelyet teremtett, a befektetők háromnegyede pedig újra Magyarországon ruházna be egy felmérés szerint.

Papp László, Debrecen polgármestere kijelentette, hogy az elmúlt három évben a megyeszékhelyen és Kelet-Magyarországon a kormány fejlesztési szándékai célba értek, az összehangolt és tudatos gazdaságpolitikának köszönhetően új ipari forradalom indult be a városban, és 4 ezer munkahely jött létre.

Felidézte, hogy Debrecen a Világbank regionális felmérésében 22 kelet-európai város között lett az első többek között az infrastruktúra fejlettségének vagy az engedélyezési eljárások gyorsaságának köszönhetően.

A polgármester ismertette, hogy a város közép- és felsőfokú képzéseit úgy alakították át, hogy kielégíthessék a befektetők munkaerőigényét, hiszen például a Krones AG magasan képzett szakmunkásokat és fejlesztőmérnököket kíván foglalkoztatni.

Karitatív szervezetek támogatása hátrányos helyzetűek segítése érdekében

Helyi - 2017-10-09

Hazai karitatív szervezetek 4,5 milliárd forint infrastrukturális fejlesztéseket valósíthatnak meg pályázati forrásból, amire eddig nemcsak itthon, de az Európai Unió többi tagállamában sem volt még példa - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben.

Felavatták Szabó Magda szobrát Debrecenben

Helyi - 2017-10-05

"Szabó Magda tudta, hogy mi az irodalom és hogy kicsoda kell legyen az író" - hangsúlyozta Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke az írónő születésének 100. évfordulóján, a Farkasréti temetőben lévő sírjánál rendezett megemlékezésen, csütörtökön.

Mezey Katalin kiemelte: Szabó Magda műveiben sosem kerülte meg saját, tragédiák sodrában álló korszaknak nagy kérdéseit. "Regényei életdzsungelében mindannyian megtaláljuk a saját utunkhoz legjobban hasonlító ösvényt, ezért művei nem csak szórakoztatnak és elgondolkoztatnak, de talán megfejtést is adnak, és élni is segítenek azáltal, amit belőlük megtudhatunk saját magunkról és a világról" - mondta.

Balmazújvároson nyílik kiállítás Munkácsy Mihály képeiből

Helyi - 2017-10-05

Munkácsy Balmazújvároson címmel nyílik kiállítás Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy-kollekciójából november 2-án a balmazújvárosi Semsey-kastélyban. A világ második legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét birtokló Pákh Imre a kiállítás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy folyamatosan gyarapodó kollekcióját 2005 óta már 33 kiállításon mutatta be Magyarországon és külföldön, így több mint kétmillió ember ismerkedhetett meg Munkács Mihály művészetével.